Beszámolók

2012. augusztus 11.

Hát akkor mindenkinek szép estét!
Holnap hajnalban repülőre szállok, és meg sem állok San Fransiscoig!!!!
Nagyon köszönöm minden család tagomnak, barátomnak, a támogatását, segítségét az utolsó pillanatokban is!
Tótmari, vagy TOMA, vagy Maca, ki hogy ismert....

2012 augusztus 13.

Hat megerkeztem a lehetosegek orszagaba! De itt is minden olyan, mint otthon, csak sokkal nagyobb es tobb.

Nagyon rendes csaladhoz kerultem, ha tudok, majd keszitek fotokat, es latni fogjatok. En sem gondoltam, de tudok angolul!!!!!

Szinte mindent megertek, es ettol feltem a legjobban.

Mara csak ennyit, majd jelentkezem hamarosan, mert a heten kapok sajat gepet.

Koszonom mindenkinek, hogy ennyire aggodtatok, erdekelt a sorsom, igazabol nem is gondoltam, hogy ilyen sokan szeretnek......

Puszi mindenkinek: T0thmari, TOMA, (vagy akinek) MACA vagyok

2012. augusztus 16.

Sziasztok!
Eltelt par nap, es mar annyit dolgoztam, mint meg soha az eddigi eletemben. Gondoltatok volna, hogy egy hazon lehet tobb ablak, mint a Parlamentunkon?! Hat ezen a hazon biztosan tobb van, es szerintem evek ota nem takaritottak kivulrol.. Harmadik napja csinalom, es kezdek a vegere jarni. A szerencse az, hogy kaptam egy csodarongyot a hugomtol, es ezzel legkozelebb gyorsabban fog menni, 

mert akkor mar nem lesz annyira koszos minden. Egyebkent minden rendben a kis lakast kezdik berendezni az izlesem, es keresem szerint. Azt hiszem kezdenek megkedvelni, es en is oket. 
Ja mar lattam a sajat laptomat, ami kb 2 cm vastag, tok jol nez ki, de meg ra kell telepiteni egy-ket dolgot, es akkor barmikor jelentkezni tudok.
Probalok itt majd mindenrol beszamolni, ami legalabbis erdekes lehet a szamotokra..
Azert tudjatok, hogy mindenki nagyok hianyzik?!
De nem adom fel, nem ezert jottem....

Puszi mindenkinek: Tothmari, TOMA, (Andikamnak: Tomacsek), es akik csak MACA-nak ismernek :))))

 

2012. augusztus 20.

Jo reggelt mindenkinek!!!
Egy het utan, ujra jelentkezem.
Kezdem megszokni a haziakat is, es a munka is kezd kellemesebb lenni. A legjobb dontes volt, hogy kijottem. Barmi fog is tortenni, nem banok semmit. Itt mindenki nyugodt, nem kapkodnak az utcan, mindenki kedves es segitokesz. Mikell meg ennel tobb?!
Hat igen, kellene meg sokminden, de szepen lassan az is meg lesz. Csak a lanyom itt legyen m

inel elobb. Most csak ez a cel van elottem, mert vele egyutt, es erte mindenre kepes vagyok.
A heten fogok kapni fenykepezogepet, es akkor vegre fotokat is tudok kuldeni. Meglatjatok, meseszep helyen vagyok. Igaz ez a milliomosok kornyeke, de kit erdekel?! A lenyeg, hogy van munkam fizetnek, megkapok mindent, amire szuksegem van. 
Ha tudnatok, hogy itt semmibol nincsen kis meret?! meg fozni sem tudok rendesen, mert akkora labosai vannak a tulajnak, hogy az en kis kajam elveszik benne. Ja!!! es nem fozhetek a konyhaban szagos kajat, csak a kinti teraszon, ami ugyanolyan klassz mint bent, mert a lakas tele lesz a foztommel.....szerintetek?! Nooormaaliisak?
Na mindegy, ott is ugy lehet fozni mint bent, es kulonben is egyszerre tobb napra fozok, es igy kibirom. Tudjatok mit?! Ez legyen a legnagyobb bajom.

Na most mar elkoszonok, megyek aludni, mert itt mar 21.30 van.
Aki tud segitsen munkat talalni a lanyomnak, es osszatok meg a regebbi keresemet!!!!

Puszi mindenkinek, szep napot Nektek!

TOMA, Toth Mari, Maca, aki igy ismer, es persze a fogadott lanyomnak Tomacsek!!!!!!

2012. augusztus 21.

Jo reggelt ismet Kedves Barataim'
Na ne oruljetek, hogy minden nap irok, csak ma annyi minden bennem volt, hogy muszaj ezt kiirnom magambol.
Arra jottem ra, hogy en is szeretnek egy totmarit magamnak, majd ha mar nagyon gazdag leszek.
Mindent meg fog csinalni helyettem, es en csak magammal foglalkozkozhatom. 
Tudjatok ma volt az elso nap, hogy elismertek amit csinaltam, sot, meg meg is dicsertek. 

Ehhez hullafaradtnak kellett lennem, mert meg arra sincs erom, hogy kajat fozzek magamnak. Ez jo volt egz kis fogyokurara is. Olyan csinos leszek, hogy meg sem fogtok ismerni ha valaha talalkozunk.
A csalad is fogyozik. Gondoltatok volna, hogy tobb zoldet megesznek, mint amennyit a magyar csirkek valaha is lattak! Es ezt mind nekem kell elokesziteni, megmosni, feldarabolni....... aki csinalt mar ilyet sokat egyszerre, az tudja mennyi ideig tart.....
A masik, amit mindig is utaltam, a szarito gepek.... Kepzeljetek, hogy az elso heten be akartam magam vagni a szivukbe, gondoltam kivasalom, amit a szaritogepbol kivettem. Szerintetek?
Semmi ertelme nem volt :( Egyszerűen nem vasalta ki a ruhakat, pedig tök jo vasalojuk van. Persze nem is voltak gyurottek, szoval ettol kezdve nekem is csakis szaritogepes mosogep kell. Tobbe soha nem akarok vasalni!!!!!!!
Na csak ezeket akartam Veletek megosztani, de tovabbra is minden szuper, de tovabbra is hianyoztok'
Puszi mindenkinek, a szokasos alairassal:
Totmari, Toma, nehanyotoknak Maca, es a draga fogadott lanyomnak Tomacsek..... es ne hagyjuk ki a lanyomat, neki Anyuci!

2012. augusztus 26.

Kedves Barátaim!
Két hét után végre elmondhatom, hogy láttam San Franciscot!!!!!
Egyre jobban kezdem megszokni a kinti életet, munkát. A mai nap volt az első, amikor igazán jól éreztem magam. Ma olyan voltam, mint egy turista :)
Az ismerősöm, aki által kerültem ki, ma elvitt a városba, egy kis körutra. Először kaptam végre egy fényképezőgépet, amivel tök jó filmeket is csináltam. Na az tulzás, hogy tök jó, mert opertőr az már biztos, hogy nem lesz belőlem. Szóval bejutottam a városba, és fotóztam, filmeket csináltam az utcán, amiket hamarosan látni fogtok itt. Arra ne készüljetek, hogy művészi alkotások lesznek, de amit az autóból láttam, azt Ti is fogjátok látni. Voltam a Golden Gate hidon, amire azt gondoltam, hogy sokkal nagyobb szám, mint amit láttam. Persze szép, meg minden, de olyan mint a Megyeri hidunk. A végén van egy kis kilátó szerűség, mint a Citadellánál, csak a különbség, hogy itt láthatod az Alcatraz szigetet is, ahol a filmet forgatták. Egyébként persze szép a látvány, de semmi extra. A városban viszont sokkal jobban tetszettek az épületek, amiket szintén filmen próbáltam megörökiteni, kisebb bagyobb sikerrel.
A gépről a laptopra mentés még nem megy egyedül, ezért csak holnap tudom őket lementeni, ezért várnotok kell a csoda filmjeimre.
Ma kaptam az első telefonomat is meg és van saját amerikai telefonszámom....... ez milyen már?! Imádom!!!!! Kezdek amerikai lenni???? Mert még magamban is angolul beszélek. Szerintetetek ez nagyon gáz?
De mindegy is, mert egyre jobban értem a nyelvet. Remélem gyorsabban megtanulom, mint szeretném.
A lakhelyem is szépen alakul.
A héten kaptam tükröt (ez egy nőnek nagyon fontos) most már redőny is van az ablakomon (nem mintha bárki is be tudna nézni), és végre a nappaliba hamarosan kapok egy kanapét is. 
Márcsak a tv hiányzik, de arra is megkaptam az igéretet. 
Szóval minden szépen alakul, márcsak a Panka lányom hiányzik, de Ő nagyon!!!!!!
A héten votlam sétálni a környéken, és arról is tudok már késziteni fotókat, szóval lassan, lassan megismertek mindent körülöttem.
Fantasztikus házak vesznek körbe minket, némelyik kertje egy csoda. Na majd ezeket is küldön.
Szóval kitartás, hamarosan mindent fogtok látni, amit én is.
Addig is szép napot Nektek, kellemes hetet, és csak pozitivan előre nézni mindenkinek, akkor minden sokkal jobban fog sikerülni.
Nálam most este van, szóval megyek aludni, Nektek pedig jó ébredezést :)

Puszi mindenkinek: Toma, Tomacsek, Maca, vagy csak a Tótmari :))

 

2012. szeptember 03.

Sziasztok!
Ismét jelentkezem a gyönyörű Diabloból. 
Ma kaptam egy kedves felszólitást egyik aranyos barátnőmtől, miszerint nem tudott mit olvasni a reggeli kávéjához.
Hát most kicsit megkésve, de még reggelre, irok pár sort az elmult napjaimról, ami szintén kellemesen telt el.
A mult héten mint azt emlitettem, mentünk a házigazdámék nyaralójába, Lake Tahoeba.
Nos szombaton indultunk,kicsit hosszúra sikeredett az utazás. Éppen hosszú hétvége volt az amerikai embereknek, és csak kedden kellett dolgozniuk, valamint ez volt az utolsó hétvége az iskolásoknak is. Ez azt jelenti, hogy a család is most kezdi az iskolát, mert a gyerekek nem gyalog járnak suliba, hanem a szülők viszik őket. Szóval nagyon hosszú ut volt, legalább 5 órát utaztunk, de közben azért megálltunk egy klassz kis városkában, amiről szintén csináltam pár fotót. 
De ez semmi ahhoz képest, amilyen látvány fogadott a tóhoz közeledve. Sajnos a fotók nem adják ugy át az érzést, amit ott láttam. Hatalmas hegyek között, szerpentinen mentünk, és egyik hegy mögött előbukkant a másik, egyik tele öreg hatalmas fenyőkkel, a másik hatalmas sziklákkal, a következőn az erdőtűz nyoma látszik.... nagyon érdekes és felemelő látvány volt. Némelyik fotón látszik, ahogy megpillantottam először a tavat. Lassan, és későn érkeztünk meg, igy nem sokat láttam a városból. Igyekeztem rendet tenni, kitakaritani a nyaralójukat, ami szerencsére jóval kisebb mint a házuk, de annál koszosabb volt. Csak másnap ebéd után végeztem, de közben a háziasszony már annyira meg akarta mutatni a várost, hogy fél órával a takaritás befejezése előtt elcsalt város és tó nézésére.
Hát valami álom!!!!!!
Hasonlit méretileg a Balatonunkhoz, de a környezet az más. Mindenhol szép házak, kedves emberek, mindenki csak pihen, és a tópartja pedig tiszta!!!!!!
Autóval bejártuk az egész várost, mert sajnos nem volt több időnk, és sikerült is eltévedni :) Házigazdám próbálta kikerülni a csúcsforgalmat, de annyira bekeveredtünk a várost elkerülő részébe, hogy még a GPS sem tudta merre vagyunk. Szerinte is eltévedtünk, és olyan hely nem létezik a térképen ahol mi akkor éppen jártunk. Fél órás bóklászás után egy helybéli segitett vissza a helyes útra, persze ahonnan jöttünk, és semmit sem spóroltunk a kerülgetéssel, sőt, még később értünk vissza a nyaralóba. 
Nagyon örültem, hogy valaha eljutottam ide, és háziasszonyom megigérte, hogy legközelebb több időt töltünk itt, akkor több dolgot is láthatok. Ja és életemben először jártam Casinoban :))
Nem játszottam, mert spórolni kell a Panni utazására, de hatalmas volt. Ennyi csunya embert egy helyen még nem láttam. Egy ember sem tűnt gazdagnak, de mindenki játszott valamin. Ott ebédeltünk a szállóban, majd a fotón lehet látni. 
A visszafelé utunk is fantasztikus volt, és vissza már csak 3 óra kellett, és haza is értünk.
Ma csak pihentem, semmi dolgom nem volt, és elmentem este sétálni, megnéztem azokat a részeket, amiket még nem láttam. Hát innen is lesz néhány csoda, amit látnotok kell!!!!
Ahogy hazafelé jöttem, egészen beszürküt, és az egyik sarkon azt hittem, ott halok meg. Az egyik ház bokor keritése mögül elém ugrott egy állat, amiről első percben fogalmam sem volt, hogy mi az, mire észhez tértem rájöttem, hogy csak egy őzike. És ahogy utána néztem, mi is ez az állat, vagy 4-5 őzikét pillantottam meg, ahogy a tuloldalon legelésztek. 
Elképesztő milyen nyugi és csend van itt a környéken, csak a tücskök ciripelnek, és néha egy-egy baglyot lehet hallani.
Hát ennyit szerettem volna elmesélni, kicsit hosszura sikeredett, de a képek szerintem kárpótolják az olvasást.
És különben is kávét csak lassan lehet inni :)))

Mindenkinek nagyon kellemes napot kivánok, vigyázzatok magatokra, és ha valami ismét történik velem, újból jelentkezem!!

Puszi mindenkinek: Toma, Tomacsek (Andikámnak, bár nem tudom, hogy ő olvassa-e az üzeneteimet?!), Tótmari, és persze a Drága Egyetlen Gyönyörű Kicsi Lányomnak Anyuci :))))

2012. szeptember 09.

Jó reggelt, szép napot mindenkinek!
Gondolom a szokásos kv otthon, vagy a munkahelyeteken mellettetek van.
Megkérnék mindenkit, aki olvassa az irásaimat, légyszi lájkoljátok, hogy minél nagyobb kedvvel oszthassam meg a tapasztalataimat. És egyébként is jó lenne tudni kik olvassák.
Szóval, nekem most este van, lassan le fogok feküdni, de előtte jön a heti beszámolóm.
Kicsit unalmasan indult a hetünk. A szokásos takaritások, rendezkedések, házimunka, amiből egyre kevesebb van, mivel utolértem magam.
Nagy unalmamban már nem tudtam magammal mit kezdeni, gondoltam itt az ideje pasit, férjet fogni, de akár barátokat találni.
A pasik most akár el is mehetnek, ez ugyis csak a csajokat fogja érdekelni....
Szóval felmentem egy állandóan zaklató itteni ismerkedős oldalra.
A nagy angol tudásommal sikerült beregisztrálni, és fotót is feltenni magamról. 
Na ne tudjátok meg mennyien megtámadtak a neten.
Azt sem tudtam hová kapkodjam a fejem, kinek mikor mit irjak, de a 90 %-a csak addig jutott el, hogy köszönjön, és megkérdezze hogy vagyok ma, mert sok eszük, vagy ötletük nem volt az ismerkedéshez. Arról nem is beszélve, hogy nem találtam köztük egy olyat, akire érdemes lett volna az időmet fecsérelni. Kicsit elszomorodtam, de gondoltam még csak az elején vagyok az ismerkedésnek, itthon sem az első nap találtam meg a nagy Őt. De később sem.....
Arra viszont nagyon jó volt az oldal, hogy jobban tanuljam a nyelvet. Most már kezdek helyesebben irni, megtanultam a google forditó használatát, és egész hosszu leveleket is képes vagyok megszerkeszteni. Igen, mert ha hiszitek, ha nem, rám talált valaki, akiről csak később szeretnék irni. Tul szép ahhoz, hogy igaz legyen, ezért addig, amig személyesen nem találkoztam az illetővel, addig nem osztom meg a tapasztalataimat Veletek.Erre 2 hetet kell még várni, és akkor lehull majd a lepel :))))
Igen Szőke Andika, itt is vannak pasik......
Ez a hét volt eddigi hetem legboldogabbika....
Ezen kivül a háziakkal is jobban összebarátkoztam. Már a héten megdicsértek, sőt amit főztem a tejszines tárkonyos csirke ragu levesem kifejezetten tetszett nekik. Már meghivnak az asztalukhoz is. Ez milyen már?!! Kezdik megismerni az igazi Tóth Marit?
Remélem is, mert belőlem csak egy van :)))))
A héten végre felteszek néhány fotót a ház belsejéről. Tiszta giccs, de nem számit, a pénz látszik mindenhol.
Érdekelne majd a véleményetek, ugy hogy ne fogjátok vissza magatokat.
Imádom, ha kommenteket kapok, és még jópofák is.
Na most már elköszönök, gondolom a kávétok végén jártok, legyen jó hetetek, mint nekem, és ne felejtsétek el a lájkolást!!!

Puszi mindenkinek, a szokásos aláirásommal: Tótmari, TOMA, Tomacsek (drága Andikámnak) Anyuci (drága Leány gyermekemnek) és most ide irom a Nővéred is (drága Hugomnak)

 

2012. szeptember 16.

 

Mindenkinek kellemes reggelt, és jó hetet kivánok!

Itt a következő beszámolóm a reggeli kávétokhoz.

Mint igértem, mindenről beszámolok Nektek, igy hát kénytelen vagyok olyanokról is irni, ami engem kellemetlenül érintett.
Ha emlékeztek még, rátértem a pasi keresés fárasztó utjára.
Már az első alkalommal azt gondoltam, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb nője, rám talált a szerelem? Rövid időn belül rá kellett jönnöm, hogy rendesen át lettem vágva. A történet röviden, és mivel tanulságos, csak ezért megosztom Veletek. 
Szóval, ezen a nyomulós ismerkedési oldalon megtalált egy pasi, akiről az első napokban azt hittem, a hercegem jött elém. Kaptam egy levelet egy nagyon jóképű emberkétől, miszerint özvegy, kisfiát egyedül neveli, nemzetközi nagy cége van, háza Texasban és L.Aben, és már annyit dolgozott, hogy abba akarja hagyni a munkáját, és csak élni szeretne, akihez engem talált meg. A hülye Tótmari ezt gyorsan el is hitte, és elkezdődött egy hosszú levelezés köztünk. Csak akkor eszméltem fel a rózseszinű köd alól, amikor kitalálta, hogy neki szüksége lenne 250 dollárra ahhoz, hogy a Nigériában végzett munkáját befejezze. Nem is értettem eleinte mit akar, mire rájöttem, hogy egy csaló áldozata lettem. Szerencsére nem küldtem neki semmiféle pénzt, nem adtam meg a "vaskos" bankszámla számomat, és gyorsan lezártam az ügyet, de ettől kezdve már nem tudok bizni senkinben. 
Ennek ellenére folytatom a keresést, és levelezgetést, mert mint már irtam, szükség van a kapcsolatokra, és a nyelv gyakorlására is.
El is jött a következő szerencsétlen pasival való tlaálkozásom napja szombaton. Hát ne akarjátok megtudni, hogy mennyire "süketek" az amerikaiak, vagy csak úgy csinálnak.
A következő áldozatom egy fiatal srác lett volna, gondoltam jó lesz barátnak, de szegény még annak sem való. Abban a kellemes kis városban akartam vele találkozni, amit már ismerhettek, és ahonnan ujabb képeket rakok fel hamarosan. Szerintetek milyen dolog egy első randiról 2 órát késni? Na ez volt ami betette a kaput, ezen kivül mire megérkezett, nem szállt ki az autóból, hanem arra várt, hogy majd én odamegyek hozzá. Szörnyű!!!!!! Léteznek még ilyen férfiak? ezek hogy akarnak ismerkedni? Vagy csak annyira sötétek, hogy fogalmuk sincs az udvariasságról? Na tudnék még itt miket irni, de nem akarlak Benneteket fárasztani. Szerencsére hamarosan jöttek értem a munkaadómék, és gyorsan elfelejtettem az esetet. Arra viszont nagyon jó volt, hogy egyedül voltam ebben a kellemes kisvárosban, ahol idegen emberekkel beszélgethettem, oda mentem, ahová akartam, egy-két üzletről csináltam belső fotókat is.
De nemcsak ez történt a héten.
Meg volt az első komoly összeveszésem a munkaadómmal is.
Hétfőn a ház asszonya elutazott a nyaralójukba a Lake Tahoe-hoz. Nekem kellett a vacsorát, ami saláta megcsinálni, de mivel kész volt, csak apróra kellet volna darabolni és összerakni azzal amit még enni akart hozzá, valamint nem értettem mit kellene még csinálni, igy otthagytam az öregnek az egészet kikészitve a konyhába. (majd látjátok az öreget is a fotón hamarosan) Ezt megcsináltam másnap is, mire akkora botrány tört ki, hogy azt hittem azonnal hazaküldenek. 
Szerencsére nem kell engem félteni, én is megmondtam a magamét az úrnak, hogy oké, hogy sokmindent megértek, de még nem vagyok tökéletes a nyelvismeretben. Rendesen mérgesen ment mindenki a szobájába. Nem telt bele kb 2 óra, és pizsamában az ajtóm előtt megjelent a házigazda, és bocsánatot kért, valamint elmesélte, hogy majdnem felgyújtotta a házát a piritós sütővel, és jókat nevettünk.
Azóta nagyon jóban van velem, és kifejezetten kedvelnek. Bármit kérhetek, most már a lányom is szóba került, és lehet, hogy hamarosan ő is itt lesz mellettem. (hamarosan a januárra gondolok)
Ma volt az első olyan vasárnap, amikor meghivtak a saját asztalukhoz, és még fotót is csináltattak erről a gépemre.
Összefoglalva a hetemet, minden volt benne, sirás, öröm, szomorúság és happy end....
Tényleg kezdem magam feltalálni, hamarosan amerikai leszek?
A célom ez, és továbbra sem adom fel, mindent megteszek, hogy itt tudjak maradni.
Remélem nem untattam senkit ezzel a hosszú beszámolómmal, de aki nem tud ilyen sokáig kávét inni, az majd elolvassa a munkahelyén két unalmas elintéznivaló között.

Most elköszönök, teszem fel az igért fotókat, és ne felejtsetek el lájkolni...... imádom...... ja és mennyien vagytok?!

És mégegyszer köszönöm a sok szép névnapi üdvözleteket mindenkinek, akinek eszébe jutott, és akinek nem arra sem haragszom, mivel nekem fogalmam sincs, kinek mikor van otthon a névnapja.

Na most már tényleg megyek, kicsit hosszúra sikeredett.....

Puszi mindenkinek: Tótmari, MACA, TOMA, Tomacsek, Nővéred, Keresztanyád (ő tudja kinek szól) és Anyuci

 

 

2012. szeptember 18.

Sziasztok!

 A fejemben maradt egy-két gondolat, és mivel az utolsó jelentkezésem kicsit hosszura sikeredett, ezért most külön jelentkezem.

 Többen szeretnétek tudni, hogy pontosan hogyan telik a napom.

Elsőként ezt osztanám meg Veletek. Általában 7-kor kelek, és mióta van gépen, azóta a reggeleket a Pankával kezdem. 8-ra megyek "le" a konyhába, ahol az előző napi vacsora edényei várnak. Ilyenkor kávézom, közben mosogatok, vagy reggelizek, és nekem kell a kávét elkésziteni a háziasszonynak valamint a fiának. Amikor mindenki kikávézta magát, akkor rendbe kell tennem a hálójukat, azt az óriásit, beágyazni, felmosni, vagy felporszivózni, port törölni legalább két naponta, majd a fürdőket rendbe tenni. Igazából ez a rendszeres munka, ezután jön az, hogy mit kell még segiteni nekik. A héten például cukkinit raktak el, de ugy, hogy nekem kellett meghámozni, és utána kisütni, és a sült cukkiniket tették a hűtőbe.

 Nem nagy dolgok, de legalább van mit csinálni. Egyébként semmit meg nem fognak, mindent nekem kell hozni, vinni a garázsból, vagy a vásárlásból, bár a férj azért előzékeny.

 Az itteni vásárlási szokások teljesen mások. Képzeljétek el, hogy itt nincs olyan üzlet, ahol neked kellene a fizető pultnál pakolni, vagy csomagolni. A benzinkutaknál nem is találkozol senkivel, mert amelyik kútból vetted a benzint, azon van egy automata, amivel azonnal fizethetsz. Itt minden az emberek kényelméért van. Eszméletlen, miket tudnak kitalálni, de minden flottul működik.

Még amit el szerettem volna mondani, hogy mostanában sokkal figyelmesebbek velem. Mindig megkérdezik, hogy van-e kedvem velük elmenni vásárolni csak azért, hogy kikapcsolódjam. Múlthéten

 például csak miattam mentünk több boltba, hogy amira szükségem van megvegyék nekem. Nagyon birom.....

 A háziasszony nagyon kedves kaptam már tőle papucsokat, köntöst, és tök aranyos, amikor féltékeny a virágaimra, pedig ő selejtezte ki őket. Ma például csak azért elmentünk Danvillebe, mert tudja mennyire tetszik, és tudja, hogy szeretem a fagyit, és csak sétáltunk fagyiztunk, megmutatta még a város több részét. Szóval most kezdem érezni, hogy mennyire megkedveltek. Már gyakran viccelődni is merek, vagy már tudok, és egyre közvetlenebbek velem.

 Holnap, azaz nektek ma ismét megyünk ahhoz a gyönyörű tóhoz.

A Lake Tahoe (milyen hülye neve van ugye?)

 Ott leszünk péntekig, kis takaritgatás, kis pihengetés. Már nagyon várom.

 Szóval olyan mintha nyaralnék, kis munkáért.....

 ..... és már csak a Panka hiányzik....

 Na most ennyi, egyébként tényleg sokan olvastok, többen mint gondolátok, és nagyon köszönöm a kommenteket, nagyon tetszenek.

 

Puszi mindenkinek majd hétfőn jelentkezem, Tóthmari, TOMA, Tomacsek, MACA, Anya, Nővéred, Keresztanyád.... kimaradt valaki?

2012. szeptember 23.

Drága Barátaim!!!

Már több mint egy hónapja vagyok távol Tőletek.....

Az idő nagyon gyorsan elszaladt, én sem gondoltam volna.

Mielőtt azonban beszámolómat elkezdeném, szeretném köszönteni "rajongói táborom" ujabb tagját, aki idáig ismeretlenként olvasgatta irásaimat, de a héten vette a bátorságot, és jelentkezett olvasóként. Persze gyorsan ismerőseim köré került, és ebből arra a következtetésre jujtottam, hogy mások is olvassák ezeket a történeteket. Örülnék neki, ha jelentkeznének, és véleményüket is megirnák.

Na de haladjunk tovább...

Mint láttátok, a héten megint feltöltöttem "néhány" fotót. Próbáltam átadni azokat a dolgokat, amiket én is láttam, amerre jártunk. A héten kicsit többet voltunka a Lake Tahoe-nál, igy volt időm a tóról is fotókat késziteni. Igyekeztem kisebb csokorba szedni, akinek nem érdekes a természet, az nem fontos, hogy minden képet megnézzen. Nekem legjobban a naplemente tetszik, gyönyörű volt élőben végig nézni.

Most igazán elmondhatom, hogy itt vagyok Californiában, és a munkámért még nyaralok is. Ráadásul engem is elhivtak vacsorára, oda, ahol a naplemente készült. Igaz nem olyan vendég voltam, mint a többiek, de nem is tudtam volna társalogni velük, mert perzsául beszéltek, és különben is kit érdekel?! Ott voltam, láttam a tó másik részét, láttam, ahogy a hajók behajóznak az öbölbe, láttam, ahogy a nap teljesen lemegy......

szóval kellemes élmény volt.

Akik még nem tudják, azoknak el kell mondanom, hogy egy perzsa családnál dolgozom, és annyi perzsával az életemben nem találkoztam, mint itt. Komolyan mondom, lassan a perzsát hamarabb megtanulom, mint az angolt.

Hazafelé jövet - ami minimum 3 órás út - megálltunk Sacramentóban egy kávéra egy bevásárló udvarban, majd hová mentünk? Hát egy outlet udvarba, GUCCI ruhákat nézni. Tudtátok, hogy a mi outlet udvarunk Törökbálinton ugyan olyan, mint az itteni? Hát persze!!!! Mert minden Amerikából indul.......

Hosszas gondolkodás után háziasszonyom azért talált egy klassz bőrdzsekit magának, és mint minden nő, hazafelé megmagyarázta, hogy miért is vette meg, és hogy mi mindenhez lesz majd jó. Aranyos volt, annyira megértettem, mintha csak magamat láttam volna.

Egyébként nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert igazán rendes embereknél dolgozom.

Pénteken csak azért bementünk a városba, mert tudják mennyire tetszik, és imádom a fagyit. Igy fagyiztunk egyet, és közben sétáltunk a kedvenc helyemen. Ma is vasárnap is bevittek a városba, és egyedül lófrálhattam, azt néztem meg, amit akartam.

Képzeljétek, hogy ma vasárnap, ahogy a városban jártam, bementem egy ingatlan irodába. Ott volt egy “kolléga”, akivel tök jól elbeszélgettünk a melóról, arról, hogy én is szeretnék itt ezzel foglalkozni. Elmondta mi kell hozzá, adott  névjegykártyát, kit kell felhivni, szinte már ugy éreztem, hogy ott dolgozom, és vérge otthon vagyok. Erre az érzésre vártam már régóta. Olyan volt, mint amikor minden álmod teljesül.  Most már tudom, hogy nem akarok sokáig takaritgatni, és amint tehetem, újból házakat fogok eladni. Itt minden az 1 millió dollar felett van, és a jutalék is nagyon szép……..

Hajrá Tóth Mari, két célod is előtted van: Panka és az ingatlanozás!!!!!

Olyan jó érzés fogott el, amikor kijöttem tőlük. A csomó prosiktó,l füzetektől meg alig fértem, amiket még kaptam. És köztük volt néhány itteni ház is, amiket ismertem, és persze Nektek is elküldtem fotókon. Most már tényleg tudom, hogy engem az Isten is ingatlanosnak szánt!!!!!

Na még cask egy gondola, amit már régen el akartam mondani Nektek.

Danville egy igen nagy város, ahol minden található. Többek között innen származik az repülőgép kapitánya is, amelyik azt hiszem a Hudson folyóra rakta le a hatalmas gépét, amikor valami gond volt vele. Na őt itt nemzeti hősnek nyilvánitották, saját parkot neveztek el róla, emléktáblával együtt. Ezt cask őgy érdekességből irtam le.

Na most már nagyon későre jár nekem és Nektek is. Gondolom késik a reggeli kávétok mellé a Tóth Mari, de majd a melóhelyeteken bepótoljátok.

Kicsit többet irtam már megint, mint szoktam, de nem tudom rövidebben elmondani, a mi belém szorult.

 

Puszi mindenkinek, legyen jó hetetek, vigyázzatok egymásra!!!!!!

Tóth Mari, TOMA, Tomacsek, Anyuci, Nővérkéd, Maca, és Keresztanyád!!!!

(jelentkezzen, aki kimaradt)

 

2012. szptember 30.

JELENTKEZEM A KÖVETKEZŐ TUDÓSITÁSOMMAL DIABLÓBÓL:

Mindenek előtt köszöntöm a két uj tagunkat, akik a “rajongói táboromhoz” jelentkeztek. Továbbra is hihetetlen,hogy ennyi embert érdekel, amit hétről hétre itt leirok.

Sokszor tartok attól, hogy unalmas lesz a jelentkezésem.

Ezért most is inkább az érdekességekről szeretnék beszámolni.

Továbbra is keresem a nagy Őt. Hát tudjátok csajok, nem egy könnyű feladat. Ennyi buta, értelmetlen, udvariatlan pasival régen találkoztam. Arról nem is beszélve, hogy jóképű férfit még nem is láttam. Hogy fogok igy férjhez menni?  Valami más megoldáson is kell törjem a fejem……

Azt tudom, hogy a vizumomat intézik, és ha minden jól megy, akkor kapok még hat hónapot. Szerintetek elég lesz ennyi a férj kereséshez? Szerintem ez egy lehetetlen küldetés lesz itt. De mint mást, ezt sem fogom feladni.

A héten sajnos semmi különleges nem történt. Több vendégünk volt, amelyek mindegyike természetesen iráni. Ennek ellenére, nagyon kedvesek voltak velem, volt aki ismerte kis hazánkat, és már járt is ott. Kedvence volt a töltött káposzta, amit majd nekem is meg kell egy alkalommal főzni, ezért akinek van jó receptje, azt kérem küldje el üzenetekbe, hogy ne égjek le. Igaz itt mindennek más az ize mint otthon, pedig minden alapanyagot ugyanugy használok, azért remélem hasonlitani fog az otthonihoz.  A héten a legnagyobb élményem az volt, hogy vérge rántott csirkemellett süthettem sültkrumplival. Ennyire még soha nem esett jól a rántott hus, mint most. Annak ellenére, hogy a prézli valami olaszos izesitésű volt, szinte fenséges ebédet varázsoltam magamnak.  Ez a hét mivel vendégeskedéssel telt el, sokat  tanultam az iráni konyháról. Idáig csak a padlizsánt sütöttük meg, és fagyasztottuk le, de a héten nem hiszitek el, de a birsalmával is ezt csinálják. Egyszerűen kockákra vágják, és olajban kisütik. Ezután zacskókban lefagyasztják, és amikor kell, előveszik. Megkóstoltam, kisütve, egész jó ize van, és úgy néz ki mint a sültkrumpli. Szegény fiuk amikor hazaért, azt hitte krumplit sütök, én hülye meg nem értettem mit kérdez (hadar a fiatalember), és még rá is bólintottam J Kicsit később derült csak ki, hogy nem az amire gondolt, ezért megigértem neki, hogy legközelebb csinálok brassói aprópecsenyét, amikor nincs itthon az anyja. Ugyanis az egész család fogyókurára van itélve, ezért esznek zöldésget állandóan, és a krumpli száműzve van a konyhából. Mondanom sem kell, hogy az anyuka azért másnap sütött krumplit, de előtte megfőzte, és csak éppen megsütötte olajon. Gondolom megsajnálta fiacskáját, sőt még rántott hust is csinált a hétvégi  vendégnek. Nem is értettem, de örültem neki.

Na ma is bent jártam a cuki kis városkában. Sikerült nagyot sétálnom, több részét megismernem, és egy jót ebédelnem egy hangulatos kis olasz étteremben. Erről csináltam is fotót, hamarosan fogjátok látni. Ma is bementem kedvenc ingatlan irodámba, most egy újabb kollégával beszélgettem. A végén megkértem, hogy fotózzon le az üzlet előtt, igy ezt is meg tudtam örökiteni. Ez is egy kellemes beszélgetés volt, és továbbra is azt érzem, hogy nekem itt ezt kell csinálni, és ezért mindent el fogok követni.

Ne aggódjatok, soha nem leszek amerikai. A lelkem, szivem mindig magyar marad. A gyökereket senkiből nem lehet kitörölni, és én büszke is vagyok magyarságomra, de itt nekem lesz egy saját irodám, ahol aki ki tud jönni, talál magának asztalt.

A hét nagy meglepetése természetesen a tv volt a szobámban. Ezt nem tudom elmondani, hogy mennyire vártam, és most is folyamatosan megy, tök jó hallgatni az angolt, és héna még értem is mit mondnak. Gondoltátok volna, hogy a több száz csatornán ugyanazok az adások mennek mint nálunk otthon?! Ne irigyeljétek az amerikaiakat, ugyanolyan műsorokat látnak, mint mi. Alig van normális film, mindenhol a krimisorozatok, vicces műsorok mennek, még a reggeli adásuk is megyezik a miénkkel. Szóval nem maradok le az otthoni adásokról….ja, csak az a kórházas sorozat hiányzik…. Mi is a neve? Komolyan nem jut eszembe….. J

Még nem emlitettem, hogy valamelyik este, ahogy nagy magányomban az internetes ismerkedést nyomtam, arra lettem figyelmes, hogy tehenek bőgnek az ablakom alatt. Na ennyire vagyok vidéken… vagyis a mellettünk lévő domboldalon egy farm van, és itt a teheneket nem istálóban tartják, hanem a legelőn. Na az meg egészen lejön a falu széléig, szóval könnyen hallhattam őket.

Mára ennyit gondoltam Nektek tudósitani. Lehet, hogy egyeseknek a két kávéra is szükség lesz az elolvasáshoz, ha gondoljátok akkor két részben álljatok neki.

Nagyon jó hetet mindenkinek, imádom a hozzászólásokat, kérlek ne fogjátok vissza magatokat!!!!!

Az ismeretlen olvasók pedig nyugodtan jelentkezzenek, nekik is tudok örülni.

Puszi innen a messzi távolból, a gyönyörű Diablóból!!

Szoritsatok avizumom miatt, ami a héten kiderül…. És utána jöhet a lányom, Panka…..

Na mégegyszer jó hetet Nektek,mindenki vigyázzon magára!!!!

 

Pusza:

Anyuci, Tóth Mari, TOMA, Tomacsek, Maca, Keresztanyu, Nővéred….. még valaki?

 

2012. oktober 07.

 

Na szép napot, ismét itt vagyok…..

Megint egy héttel öregebbek és tapasztaltabbak lettünk.

Pár nap, és elmondhatom, hogy két hónapja vagyok itt. Ez idő alatt sok dologra rácsodálkoztam, melyek  számomra ujdonságok voltak, és többségét megosztottam Veletek.

A hét legfontosabb történése az volt, amikor bankszámlát nyitottunk a nevemre. Igen, most már van amerikai bankszámlám, amerikai telefonszámom, és lesz amerikai vizumom 6 hónappal meghosszabbitva. Igen, sikerült, tudok maradni, amit majd még meg lehet hosszabbitani 3 hónappal. Ehhez kellett a bankszámla, amivel igazolni tudjuk, hogy van pénzem eltartani magam. Nagyon rendesek a tulajdonosok, végülis ők töltötték fel a számlámat, és mindent elintéznek, hogy megkapjam a vizumot. Az ügyvédjük szerint most már minden rendben lesz, a következő bejelentkezésemre már az is a kezemben lesz. Tehát a második lépés is megtörtént az itteni életemhez.

Most dolgozom a harmadikon…… találni magamnak egy férjet. Hát erről ugyan irtam már valami keveset, de a heti tapasztalatom valami elképesztő. Ha hiszitek, ha nem, félnek a pasik tőlem. Szerintetek is félelmetes vagyok? Lenne egy uriember, aki olasz származásu, és végre normálisan lehetett vele levelezni, de ahogy szóba került a találkozás, egyből megijjedt. Nem tudom mit csinálok rosszul.  Most már nagyon elszántam magma, addig nem nyugszom, amig össze nem jövök valamelyik amerikai emberkével. Már arra is gondoltam, hogy meghirdetem magam, ki venne el feleségül….. na ezt azért ne vegyétek komolyan!!!!! A legtöbb pasinak egyszerűen semmi fantáziája nincs. Csak addig jutnak el, hogy megkérdezzék hogy vagyok, hogy telt a napom, ja, és ami nagyon tetszik, milyen szép vörös hajam van..…… ennyi L Ezzel az olasz emberkével beszélgettem arról, hogy miért ilyenek az itteni pasik. Az ő véleménye az, hogy az itteni emberek csak a munkának élnek, és nagyon nincs fantáziájuk. Hát van még pár hónapom hátra, jövő nyárig férjhez megyek!!!!!! A lányom is kiadta parancsba:  anya férjhez kell menned!! És egy jó anyuka nem tud nemet mondani egyetlen gyermekének J

Egy kicsit más téma…. A pasik ezt ne olvassák!!!!!! A héten sikerült melltartót venni magamnak, ami azért tudják néhányan, hogy nem egyszerű kényelmeset találni. Na nekem  sikerült. Hogy itt milyen jó méretű melltartók vannak, és milyen jó áron!!!!! Csajok már ezért megérte ide kijönni J Igaz egy óráig próbálgattam, mire megtaláltam a megfelelő méretet, de innentől kezdve könnyebben fog menni. A heti hülyeségem is meg kell osztanom Veletek. A héten csomagot akartam haza küldeni, és a postán amikor fel akartam adni olyan összeget mondtak, amitől egy hátast dobtam. 40 dollár??!!! Hogy lehet, amikor a benne levő tárgyak összesen nem értek annyit. Mivel nem volt nálam ennyi pénz, igy másnap próbáltam feladni, amikor kiderült, hogy kicsit elértettem az összeget. 14 dollár volt a feladás, ami már sokkal barátibb. Aki tud angolul, az megérti miért értettem félre, ezt itt most nem részletezném, de ennyire még nem örültem semminek Maradt a zsebemben 26 dollár!!!!! …. És megtanultam a számokat J

Egy kellemes élményem volt még a héten. A tulajdonos elvitt egy “európai” közértbe, ahol csupa olyan termékeket lehetett kapni, amit otthon is. Ugy éreztem magam, mint egy otthoni CBA-ban. És mit vett a Tóth Mari? Pilóta kekszet, amelyik zselével töltött, és csoki a tetején (négy csomagot), valamint joghurtos Delmát, és Vegetát. Ezeket csak itt lehet kapni, és vége rendesen fogok  főzhetek a vegetával. Gyorsan kedvem is megjött főzőcskézni, és csináltam egy hagymalevest, valamint brassói aprópecsenyét, ami a fiuknak nagyon bejött. A leves valahogy nem olyan mint otthon, de azt már irtam, itt minden édesebb, mint otthon, gondolom ezért nem tudok ugyanugy főzni.

A hétvégi  városlátogatásom elmaradt, helyette viszont gyalogoltam egy óriáisit a város felé. Sajnos nem vittem a gépet, ezért most nincsenek ujabbak. Azt viszont láttam, hogy itt is volt legalább négy ház, amiben nem laktak és le volt pecsételve. Gondolom ezek szintén a gazdasági válság eredményei.

Arra ne emlékszem, hogy irtam-e már, de minél többet nézem a TÉVÉMET, annál jobban értem a filmeket.  Bekapcsolt tévére gondoltam, mielőtt humoros megjegyzéseket kapnék J

Mivel itt elég késő van, nálatok meg elég délelőtt, igy el kell köszönnöm. Remélem nem unatkoztatok, és kicsit ma is többet megtudhattatok az itteni  életemről.

Puszi mindenkinek, vigyázzatok egymásra!!!!

Anyuci, Nővérkéd, Keresztanyád, Tótmaritok, Macátok, TOMÁtok, és Tomacsek……

 

2012. október 14.

Kellemes hétfőt Barátaim!!!

Érdekel még Benneteket mi történik velem? Akkor még több lájkokat kérek…. Lécccci….

Hát az elmult héthez képest konkrét fejlemények nem történtek az itt maradásommal kapcsolatban. Sajnos az előző bejelentkezésem óta kiderült, hogy a vizum csak szerintük természetes, hogy megkapom. Azóta itt több baráttal beszéltem, akik szerint még senkinek nem adták meg a hosszábbitást a beutazási engedélyre. De ki lesz a kivétel?!!! Hát Tóth Mari!!!!! Igen, most mindenkit arra kérek, hogy erősen koncentráljatok a vizumomra, és küldjétek a pozitiv energiákat, mert most erre van a legnagyobb szükségem. A héten adtuk be a kérelmet egy lelkis levéllel, amelyben kérem, hogy maradhassak, valamint nagyon komoly összeggel feltöltötték a bankszámlámat, hogy lássák, valóban van miből eltartanom magma. Az biztos, hogy mindent megtesznek azért, hogy itt maradhassak. Akárhogy is lesz, szerencsésnek érezhetem magam, hogy olyan emberekhez kerültem, amilyenek a munkaadóim.  Gyakran ugy bánnak velem, mint egy családtaggal.

Tegnap, azaz szombaton csak ugy csajos délutánt tartottunk a háziasszonnyal.  Elvitt a szuper sport Merciével egy közeli nagyobb városba, Walnut Creekbe. Annak is csak a bevásárló központjába. Na csajok!!!! Ezt élveztétek volna!!!!  Ahová csak néztem, mindenhol jobbnál jobb üzletek. Majd fogjátok látni a fotókat is. Kellemes, hangulatos kis utcák kötik össze őket. Háziasszonyom azért figyelmeztetett, hogy mindent csak a szemnek, semmit a pénztárcának. Ugyanis itt minden sokkal drágább, és ő tudja a tuti helyet, ahol ugyanezeket olcsóbban megkapom. Igy csak jókat sétáltunk, és persze ebédeltünk. Annyira birom…….. Elvitt egy tök szép étterembe, csak azért, mert tudja, hogy szeretem a levest, és ott lehetett azt is kapni. Na ez már milyen?!! A kellemes kiruccanásunk végén azért megörökitettem magam a “kis” autója mellett, csak hogy lássátok milyen autókkal utazom ……. Na nem kell irigykedni, nem én vezetem….sajnos. A város pedig nagyon tetszik. Ott is el tudnám magam képzelni. Nem annyira hangulatos, mint amiről már küldtem fotókat, viszont sokkal jobban nagyvárosban érezhettem magam. Amikor visszaértünk a házhoz, egy kedves vendégük érkezett, az a fiatalember, akinek segitségével  itt lehetek. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam tőle, és többek között ő intézi a vizumot is az ügyvédjükkel együtt. Jó volt már kicsit magyart hallani. A kellemes napot pedig tetőzte, hogy este elvittek magukkal a falu nevezetes County Clubjába, ahová csak a kivételes vendégeiket szokták vinni. Igen, jól olvassátok, én is meg lettem hiva, a másik két vendégük mellé, és együtt vacsorázhattam mindenkivel. A vacsora alatt végre kiderült, hogy miért is ragaszkodnak hozzám. Hát a mosolyom….. olyan nincs még egy!!!! Az tetszik nekik, hogy mindig kedves, mosolygós vagyok, és amikor reggel lejön a háziasszony, akkor tényleg csak mosollyal tudom fogadni. Azt tudni kell róla, hogy rendkivül kedves nő, és sokat lehet tanulni Tőle. Tehát semmi mást nem kell csinálnom, mint mindig mosolyognom, ugye ez milyen jó?! Na itt a vacsora alatt is figyelmesek voltak velem. Fagyi!!!! Imádom, és muszály volt megkóstolni a ház nevezetes édességét a sült banán fagyival. Ez igy nem annyira különleges, de valami kellemes lével volt leöntve a banán, amitől annyira fantasztikus volt, hogy nem tudtam ott hagyni. Ennyi kaja után sikerült gyorsan elaludnom, amikor végre a szobámba értem.

Na erről jut eszembe, hogy ma ismét sétáltam, és a szobámat kivülről is megörökitettem több más “hallowen”-I diszekkel együtt.  Ezekről is csináltam képeket, és a jobbakat ki is rakom a facebookra. Csak néhány ötlet miatt, hátha Ti is alkalmazzátok otthon….. Állitólag ez még csak a kezdet, még sokkal több helyen lesznek hasonló diszek, ha ujabbakat látok, majd küldöm azokat is.

Na a másik gyakor kérdést kaptam a héten. Időjárás…..!!!!!  Na nálad milyen?

Hát elmodnhatom, hogy ide is beköszöntött az ősz. Már két “hűvös” napunk volt a héten, amikor még a szobámban is fűteni kellett. Még eső is esett ezeken a napokon, de még nem sok. Éjjel esett inkább, néha még dörgött is, de ez még csak az eleje az ősznek. Tudtátok, hogy Californiát régen Golden State-nek nevezték?  És azért, mert itt minden ki van száradva márciustól novemberig. Arany sárga minden a földeken a szárazság miatt, és  az aranykeresők is ezen a környéken kutatták az aranyat, a folyók medrében.

A főzésről még egy röpke gondola: rájöttem mitől édesebb itt minden. Hát a hagymaleveshez édeshagymát kaptam, a krumpli, amit használok, szintén kicsit édeskés. Innetől kezdve már tudom, mire figyeljek, és mit vetessek meg a tulajokkal, és talán az izek is visszajönnek.

Sajnos senkitől nem kaptam töltött káposzta receptet, de rájöttem, hogy az én drága édesanyám annyira jót szokott főzni, hogy tőle fogom elkérni. Nem is érdekeltek……..

A héten viszont marhapörköltet főzök egy ujabb csapat vendégnek, hát remélem olyan lesz, amilyet otthon is csinálnék. Csak egy kérdés, meddig főzzem a hust, hogy ne legyen ujra kemély?! Na most jöhetnek a tanácsok…..

Lassan elköszönök, remélem jól kezdődik a hetetek.

Mindenkitől várom a pozitiv energiát, és a héten se felejtsetek el engem!!!!

Puszi mindenkinek: Anyuci, Nővéred, Keresztanyád, (mától egy ujabb nevem lett) Mary, TOMA, Tomacsek, egyeseknek Maca…., ja és persze Tótmari

 

2012. október 21.

 

A hét legnagyobb hirét már hallottátok.

Tudjátok egy percig sem kételkedtem abban, hogy sikerülni fog a vizumom elintézése, pedig néhányan  az olvasóim közül jelezték, hogy ez még senkinek nem sikerült. Hát most itt vagyok én, a KIVÉTEL…. A TÓTMARI…. És ugye emlékeztek, én megmondtam…..

A hét közepén kaptam egy levelet egyik kedves ismerősömtől, tudjátok olyan körbeküldős, minden szépet jót igérő gondolatokkal, és “majd meglátod, ha elküldöd neked is sikerülni fog amit a legjobban szeretnél….” Valami ilyesmi volt benne. Nem szoktam hinni benne, de most is  elküldtem, és ha hiszitek, ha nem, működött….. még az nap, amikor elküldtem, és jöttek vissza rá a válaszok,  a válaszokkal együtt megjött a levél, amiben értesitettek, hogy megkaptam a vizumot. Hihetetlen érzés fogott el, azonnal el kellett mondanom a tulajdonosoknak, akikkel éppen az nap egy nagyobb partin voltunk tul. Örömömben elsirtam magam, annyira rendesek voltak, hogy azonnal egy-egy pohár borral megünnepeltük. Csak azt tudom mindenkinek üzenni, hogy higgyetek Magatokban, és az álmaitok valóra válnak. Soha ne gondoljatok negativ dolgokra, és igyekezzetek pozitiv emberek társaságában lenni. Én soha nem azt mondom magamban, hogy meg fogom csinálni… hanem megcsinálom, és igen, ez igy is történik.

Szóval most jó darabig biztosan nem fogunk találkozni, mert ezzel a vizummal itt maradhatok 6 hónapot, amit ujabb 1 évre meghosszabbitunk majd.

Tehát jöhet a következő lépés….. Panka lányom kiutazása.

Nagyon köszönöm mindenkinek a pozitiv gondolatokat, amik biztos, hogy hozzásegitettek a vizum megkapásához, ezért ujra arra kérek mindenkit, hogy most arra koncentráljunk, hogy a lányomat ki tudjam hozni. Természetesen eszembe sem jut, hogy ez nem fog sikerülni, ezt is megcsinálom, és itt leszünk együtt hamarosan, és együtt kezdhetjük uj életünket. ÁMEN!

Most már elmondhatom, hogy szerencsés embernek érezhetem magam, mert  igazán rendes családhoz kerültem. Teljesen családtagként bánnak velem, és mindent megtesznek, hogy jól érezzem magam.

A héten, mint már a fentiekben is emlitettem nagy vendégség volt nálunk. Egész héten erre készültünk. Minden nap főztünk, legalább annyit, mint egy esküvőre szokás,  a lakás ragyogott, mindenhol friss vágott virag, szóval a háziasszony megadta a módját a vacsorának. 11 fő érkezett, mindenki persze iráni, szóval lassan kezdek egy két szót megtanulni a nyelvükön. Néhány barátjukkal már találkoztam, és olyan kedvesek voltak velem, szinte mind odajött beszélgetni , megdicsértek, hogy milyen “tökéletes” kedves vagyok, egyszerüen úgy feldobódtam a vacsora alatt, hogy még azt sem éreztem,  most munka van. A háziasszonyom aggódott, hogy  jól vagyok-e, és kérte, hogy érezzem magam otthon, én is szedjek az asztalról magamnak kaját, akrácsak a vendégek.  Az egyik vendégüknek szintén magyar háziasszonya volt, és most keres egy másikat, szóval Csajok, aki érez magában annyit, hogy a nyomdokaimba lépjen, csak jelentkezzen.  A vacsora annyira jól sikerült, hogy másnap egy-két vendég felhivott minket, és megköszönték a munkámat. Azt hiszem ennél nagyobb elismerést nem kaphattam volna.

A hétvégén még egy kellemes esemény történt. A közeli városban - tudjátok abban a kis ékszedoboz városkában - a hétvégén kézműves  fesztivál volt, ahová engem is hivtak, menjek velük. Sajnos akkor  a Pankát vártam a skypon, igy egyedül mentem  a városban, ahol megleptem magam egy kis ajándékkal. A házigazda adott egy kis zsebpénzt, a háziasszony pedig amikor hazaértem, és megmutattam mit vettem, kifizette, és azt mondta, hogy ez ajándék tőle, nekem a vásárból,

Most mondjátok meg, hát ugye milyen rendes emberek?! Arról nem is beszélve, hogy több alkalommal a lakrészembe tálcán hozzák a vacsorámat. Sokszok ” királynőnek” érzem magam.

A vásárról csináltam egy-két fotót, hogy lássátok itt miket árulnak, de igazából ugyanolyan, mint otthon.

Meg kell még köszönjem a jó kis recepteket, amiket vérge megkaptam.  Remélem hamarosan elkészithetem, és meg fogják nyalni a 10 újjukat utána.

Na most kiirtam magamból mindent, amit szerettem volna, igy mehetek aludni, miután feltöltöttem a képeket. Erről jut eszembe, hogy a multhéten három albumot töltöttem fel, de csak az egyikre kaptam  hozzászólásokat. Lehet, hogy a másik kettő  nem látszódik?!

Na jól van, ennyi már igazán elég a hétre, kivánok Nektek egy ujabb kellemes hetet  tele pozitiv gondolatokkal, tettekkel.

Jó kávézást, teázást a beszámolóm mellé!!!!

 Továbbra is irjatok kommenteket, ne tarsátok magatokban, amit üzennétek nekem!!!

Puszilok mindenkit: Anyuci, Nővéred, Keresztanyád, Tótmaritok, TOMA-tok, Macátok, egyikőtöknek a Mary, és másnak Tomacsek…..

2012. október 29.

Na vérge itt vagyok…..

Köszönöm a türelmeteket, amit nem véletlenül kértem.

Történt ugyanis tegnap egy NEMISTUDOMMINEKNEVEZZEM eset.

Úgy tűnik “királynői” poziciómat elveszitettem.

Mint tudjátok, továbbra is keresek magamnak valakit. Már előző beszámolóimban irtam egy “ifjú” olasz származású fiatalemberről, akivel levelezgettem, és soha nem akart összejönni a találkozó. Na hát tegnap megtörtént az eset. De igazából nem ez a lényeges, erről kicsit később, előtte inkább szeretném megosztani Veletek a tulajdonosok reakcióját.

Szóval idáig királynőként éltem itt, és mindent megkaptam, amit kértem. Igaz néha lassabban, de megkaptam. Ha tudták minek örülök, akkor igyekeztek megvenni, megadni.  Lehet, hogy ez mától meg fog változni?!

Egész hetünk a szokásos unalmas dolgokkal telt el. Pénteken viszont elmentünk újra Lake Tahoe-ra, ahol vasárnap délig maradtunk. Itt igazán volt időm kikapcsolódni.  A rövid takaritás után azt csinálhattam, amit csak akartam. Újra elindultam sétára, ahonnan hoztam magammal ujabb fotókat. Ha jól tudom otthon már esett a hó. Na itt is. A hegyek hófehérek voltak, az utcán néhol megmaradt a nyoma a hétfői hóesésnek. Még hóembert is találtam az egyik ház udvarában… persze megörökitettem azt is Nektek. Azonban egész idő alatt azon járt a fejem, hogyan mondjam el a tulajdonosoknak, hogy nekem vasárnap este találkozóm lesz……  egy tök idegen pasival. Ez idáig nem lenne gond, de hát ők igen gazdagok, és a gazdagok minden idegentől tartanak. Elsőként ezért féltem a reakciójuktól, másodszor meg attól, hogy ne gondolják azt, hogy én most holnaptól férjhez megyek a zöldkártya miatt. Belém fektettek nem kevés pénzt, és igencsak hálátlannak tűnnék. Szóval gyötrődtem egész hétvégén, ráadásul a találkozó este 6-kor lett volna, és én csak vasárnap délben szembesültem azzal, hogy nem fogunk időre hazaérni. Egész idő alatt hazafelé menet az autóban járt a fejem, és csak otthon mondtam meg nekik, hogy én most megyek hajat mosni, mert találkozni fogok egy fiatalemberrel. Gondolhatjátok milyen fogadtatást kaptam!? Azért azt nem mondhattam nekik, hogy az internetről ismerem, mert akkor még egy hátast is dobtak volna, ezért csak annyit tudnak, hogy egy ismerősöm ismerőse, ő hozott össze minket. Igy elég jól hangzik a történet, de végig  éreztem, hogy egy hálátlan “dögnek” tartanak. Persze a találkozót nem a ház elé szerveztem, és nem is oda vitt haza a fiatalember, betartva a biztonsági előirásokat. Ahogy hazaértem, egyből éreztem a feszültséget az egész házban. Vártam a mai napra, hátha sikerül megbeszélnünk az előző estét, de csak annyit kaptam, hogy majd ezt megbeszéljük még…… és egész nap szinte senkivel nem találkoztam. A háziasszony elvonult a “kis” hálószobájukba edzeni, készülődni, majd délután 2-kor eltűnt otthonról. A férje korábban ért haza, de hát ő sem akart velem beszélni. Szóval most nem tudom mi a helyzet. Azzal tisztában vagyok, hogy hülyeség volt nem időben jelezni a találkozót, de akkor sem örültek volna. Egyébként sem vagyok a tulajdonuk, előbb-utóbb bárkivel megtörténik ez a dolog, bárkit is vennének magukhoz. Pedig olyan rendesek voltak a hétvégén is…… megint kaptam ajándékot egy edzőcipőt, és egy kényelmes itthoni papucsot. Ezeket magamnak akartam megvenni, de nem engedték, ők fizették ki nekem. Most mondjátok meg mit tegyek?!

Nem szeretném elvesziteni a bizalmukat, az itteni jó hangulatot, a bőkezűségüket….. gondban vagyok….. S.O.S….  de a szabadságra is szükségem van, és valakire, akivel el tudom tartalmasan tölteni.

Azért egy kis figyelmességet estére sikerült kicsikarni magukból. Nem felejtette el a háziasszony, hogy előző nap az étteremben megemlitettem, mennyire szeretem a csirkeszárnyakat, és mit kaptam vacsorára? Hát csirkeszárnyakat, tányéron, tálcán a szobámba. Ugye nincs még minden elveszve?????? Nyugtassatok meg!!!!!

Többek között a fentiek miatt nem jelentkeztem, mert szerettem volna látni a mai reakciót, és arról beszámolni, de ez most elmaradt. Remélem a holnapi nap már lesz idejük rám, és szoktuk mondani, minden csoda, csak három napig tart…. Úgy legyen!!!!!

Na most egy kicsit a fiatalemberről.

Kicsike…. Olasz…. Egy idős velem……. És jó fej! Szóval jól éreztem magam a társaságában, és azóta már kétszer is jelentkezett. Fogunk még találkozni, ő is jól érezte magát velem. Tök jókat tudtunk beszélgetni, és még értettem is amit mondott. Döbbenetes!!!!  Úgy tűnik az első idegen ismerősöm ő lesz itt a nagy Amerikában. Hogy milyen lesz a folytatás?! Majd jövőhéten megtudjátok, de a szaftos részletekre ne számitsatok!!!!!

Még egy utolsó kérdéssel fordulnék Hozzátok. Többen jeleztétek, hogy miért nem irok blogot. Na most elhatároztam már magam a blog irására. Aki idáig még nemjelezte,hogy ezt jónak tartja, azoktól kézrdezném, hogy olvasnátok-e? Véleményeket kérek!!!!

És meg kell köszönjem mindenkinek ujra, hogy ennyien olvastok, hozzászóltok, és lájkoljátok a beszámolóimat. Olyan, mintha mind itt lennétek velem. Egyébként is egész héten magamban hozzátok beszélek, mit fogok majd irni a következő beszámolómban. Lehet, hogy  kezdek bekattanni?! Csak nem, de mindenkit szeretek, akik hétről-hétre velem vannak!!!!!!

Ezzel zárom e heti bejelentkezésemet Kaliforniából.

Vigyázzatok Magatokra, egymásra, legyen nagyon tartalmas hetetek, és hajrá, jöjjenek az ujabb kommentek!!!

Diablóból: Tótmari, Tomacsek, Anyuci, Nővérke, Keresztanya, Mary, Maca, Toma… kihagytam valakit?

2012.novenber 09.

Hát újra itt vagyok…..

Mivel is kezdjem?

Igencsak mozgalmas napokon vagyok túl. Mint azt az előző beszámolómban olvashattátok, elszúrtam királynői poziciómat. Ez azt jelenti,hogy a tulajdonosok többé nem tartanak számot a munkámra, mert nem érzik biztonságban magukat mellettem. Jól olvassátok….. Attól tartanak, hogy az interneten történő ismerkedésemmel odacsalom a rablókat, gyilkosokat. És ez komoly!!!! Ennyire féltik itt a biztonságukat a gazdagok. Az csak egy plusz volt nekik, hogy nem időben szóltam a pasiról, az is probléma volt, de meg vannak győződve arról, hogy csak azért ismerkednek velem, hogy megtudják hol lakom, és őket megtalálják. Hát úgy tűnik Tótmari sok volt nekik. Egész héten átnéztek rajtam, olyan volt az egész, mint az első hetem. És ekkor vasárnap megjött az ismerős, (akin keresztül kikerültem), és közölte velem, hogy nem biztos, hogy maradhatok, gondolkodjam el mit akarok csinálni, ha mennem kell. Ekkor már éreztem, hogy itt a vég. De Tótmari nem esett kétségbe!!!! Felhivtam Los Angelesben élő  ismerősünkett, aki tárt karokkal várt. Azt mondta addig lakhatok nála, ameddig csak akarok.

Tehát most Los Angelesben vagyok, és munkát keresek.

Azért még az utolsó vasárnap elmentem egy nagyot sétálni Diablóba, és csináltam néhány szép fotót búcsúzoul, amit hamarosan látni fogtok.

Tehát kitették a szűrömet…..

Nem vagyok elkeseredve, ott igaz nagyon szép helyen voltam és rendes emberek között, de egy modern rabszolgának éreztem magam. Semmiféle szabadságom nem volt, mert onnan nélkülük sehová nem lehetett eljutni. A másik a fizetés, ami annyira kevés volt, hogy ha jól összeszedem magam, akkor simán a háromszorosát meg tudom keresni.

Tudjátok, csak pozitivan szabad gondolkodni. 

Ezért most minden ismerőst izzitottam, interneten keresem a lehetőségeket. Ha valakinek itt van ismerőse, akkor nyugodtan ajánlhat munkára, nagyon jól főzök, takaritok, és gyerekre is szivesen vigyázok. Bárhová el tudok menni, mert az itteni ismerős szivesen fuvarozgat engem munkára.

Na de mielőtt ide eljutottam, azért még történt egy-két dolog.

Szóval hétfőn este közölték velem, hogy akkor most csomagolhatok, és azonnal el kell hagyjam a házat. Na azért ez nem esett annyira jól, de valahogy ugy éreztem, hogy ennél csak jobbnak szabad következnie. Tudjátok: “minden rosszban van valami jó” Olyan érzés fogott el, mint aki kiszabadul egy hurokból.  Egyből szabadnak éreztem magam. Most csak magamra vagyok utalva. Most kezdődik az igazi életem az USA-ban.  

Hétfő este átköltöztem Diablóból Pittsburgbe, ahhoz az ismerőshöz, akin keresztül kikerültem. Szerencsére nem kellett azonnal eljönnöm tőle, igy kedden egy gyönyörű utra mehettem vele. Azt hiszem életemben nem jártam még ilyen szép helyeken. Az illető drága éttermekhez ment tárgyalni, én pedig addig a környéket nézhettem meg. Monterey, Pebbel, Carmel….. igazi gyöngyszemek Californiában. Itt is volt szerencsém fotózni, amit hamarosan közzé teszek. Sajnos mindent nem tudtam megörökiteni, mert a hülye gépem lemerült.  Az első hely Carmel kis városka a Csendes ocean partján, mint egy ékszerdoboz. Itt még tudtam fotózni, de ne tudjátok meg mennyi szépséget láttam. Egyszerűen fantasztikus épületek vannak itt. Ide biztosan el fogok jönni  a lányommal, mert ennyi kevés volt a látványból. Ennek a kis városkának van egy igen ismert kolostora, amit szintén volt szerencsém kivülről megnézni. Kicsit romos állapotban van, de éppen most kezdték a felujitását. Innen átmentünk az ocean mellett haladva egy kimagasló szikla tetejére, ahol egy üveg kalitkára mutattam, hogy ott szivesen ellaknék….. hát mi pont oda mentünk. Az egy luxus étterem ablaka volt, közvetlen az óceánra nézve. Na itt fogyott ki az elem a gépemből, de sikerült néhány fotót elsütnöm. Bementem az étterembe is, és beszélgettem az ott dolgozókkal, és képzeljétek el, hogy jobban értettem őket, mint a tulajdonosokat Diablóban. Hát nem döbbenetes?! Most vettem csak észre mennyit javult az angolom. Az étterem vezetője elmesélte, ahogy a hatalmas óceánt néztük, hogy évente kétszer itt vonulnak el a bálnák, és sokan abban az időben csak azért mennek oda pihenni, hogy ezt láthassák. Az étterem ugyanis egy luxus üdülő központjában volt. Amikor itt végeztünk, azt hittem, hogy ennél már szebbet nem láthatok.

Hát tévedtem!

Ezután mentünk Pebbel szigetére (ezek egy kupacban vannak egymás közelében). Na itt aztán teljesen kikészültem a látványtól. Eleve ide csak ugy lehet bejutni, ha fizetsz 10 dollárt az ut használatáért. Itt van a világ egyik leghiresebb, és legszebb golfpályája. Itt lesz februárban egy golf világverseny is. Akkor ugye el tudjátok képzelni, hogy nem lehet csunya!? Az egyik hotelnél többet kellett várnom kedves kisérőmre, ezért kimentem az ocean partjára. Amikor megláttam az óriás hullámokat, a földbe gyökerezett a lában a gyönyörűságtől és a döbbenettől. Ahogy az egymást követő hullámok maguk után hagyták a permetfüggönyuküket, az valami csodálatos látvány volt. Ott álltam, meg sem tudtam mozdulni, csak bámultam a hullámokat, amik egyre nagyobbak lettek. Akkor láttam csak igazából, hogy mekkorák is ezek a hullámok, amikor az egyik alól előkerült egy hullámlovas. Na én még ilyet sem láttam!!!!  Gyerekek, aki csak teheti, ide jöjjön el!!!! Egy életre való élmény volt számomra. Ráadásul a sziget állitolag tele van hires emberek házaival, amik mondanom sem kell mennyire szépek. Én láttam őket……. Mivel itt nem sikerült fotóznom, ezért elhoztam egy prospektust, amiből majd kifotózok Nektek néhány szép részletet.

És akkor ez most a reklám helye!!!!!!!

Mindenkinek felhivom a figyelmét egy nagyon kedves házaspárra, akik itt élnek kint Las Vegasban. Már többször megosztottam a honlapjukat a facebookon, aki emlékszik rá, az tudja miről irok.Na ők nagyon ismernek itt mindent. Olyan utakat tudnak megszervezni, amire soha nem is gondolnátok, vagy amit szeretnétek megnézni, azt leszervezik Nektek előre pontról, pontra. Ezért kérek mindenkit, aki szeretne ide kilátogatni, előtte mindenképp keresse meg őket. Az ismerőseim között megtaláljátok őket Novobaszky József a fiatalember, és felesége a Zsuzsa, Nekem is iszonyu sok dologban a segitségemre vannak, voltak, és ezzel szeretném meghálálni a kedvességüket, hogy ajánlom őket a figyelmetekbe. És persze aki még nem osztotta meg a linkemet, az most ujra megteheti, és ajánlhatja a saját ismerőseinek is.

Tehát most Los Angelesben vagyok. Az utamról, és a megérkezésemről a következő beszámolómban olvashatjátok, ami remélhetőleg a szokásos időben, hétfőn lesz  olvasható.

Ne felejtsétek elolvasni a kommentjeimet a fotókhoz, mert oda még fogok néhány információt irni a látványról.

Tudnék még sokmindent irni, de most igencsak hosszura sikeredett, igaz  sokan a hétvégén tudják otthon olvasni igy a munkájukat nem veszélyeztetem .. lol …..(aki nem tudja, ez hangos nevetést jelent angolul)

A lányom jövője is alakul, erről is fogok majd beszámolni, és persze az olasz lovagról is vannak hirek.

Szóval, és tettel, jól vagyok, Ti is legyetek azok már amennyire muszály!!!

Puszi mindenkinek: Tótmari, Toma, Tomacsek, Maca, Anyuci, Keresztanyu, Nővérkéd, ja és Mary (soha nem sikerül ugyanazt a sorrendet követnem, boc si)

 

2012. November 12.

Kellemes napot mindenkinek!

Ott hagytam abba, hogy eljöttem Los Angelesbe.

Hát ez nem San Francisco és környéke. Igaz még nem sokat láttam belőle, de nem a milliomosok környékére költöztem. Nagyon rendezett, jó helyen vagyok, de a ház kicsit sötét, öreges. Ennek ellenére jobban érzem itt magam, mint a luxus környezetben. A szobám igazán kellemes, meg van mindenem, amire szükségem lehet.

Az utam nagyon nyugis volt. Busszal érkeztem egy 7,5 órás út után. Az ismerős már várt a megállóban, amiről kiderült, hogy nem is jelzik, hogy ott valamikor meg fog állni a busz. Induláskor San Franciscoban kellett várnom a buszra mégpedig a központban, ahová érkezik a hires villamos is. Én azt sem tudtam, hogy az a tengelyén, középen fordul meg, nem pedig a sineken. Amig ott várakoztam jó pár csövest láthattam. Na és mikor kezdett el szakadni az eső? Amikor megérkezett a busz, és a csomagokat fel kellett adni. Teljesen eláztam, még jó, hogy a buszban meleg volt. Innen átmentünk San Joséba, ahol feljött egy “kalauz” szerű emberke, aki ellenőrizte mindenki jegyét, majd közölte velünk, hogy örül nekünk, és reméli mindenki el tudja költeni a pénzét Las Vegasban. Na ezt viccnek szánta, de szerintem senkinek nem jött be. Ezután megkért minket, hogy féluton, amikor a sofőrök cserélődnek, a mostaninak adjunk személyenként 1 dollár borravalót. Mit szóltok ehhez? A buszsofőrnek borravaló?! Persze megszámolt minket, és persze mindenki odaadta a pénzt, de……????? Értitek?!

Na mindegy, nem egy nagy összeg volt,mindenki kibirta.

Hát most itt vagyok Los Angelesben, és még semmit nem láttam a környéken kivül.

A hétvégémet azzal töltöttem, hogy a kapott szobámat átrendeztem tótmarisra, és a fürdőszobámat kitakaritottam.

Akinél most vagyok egy nagyon rendes ember, azt mondta, addig lehetek itt, ameddig csak szeretnék. Ennek fejében főzök neki finom magyar kajákat. Ő is Magyar, igy könnyen megértjük egymást.

Hát most rajta vagyok ezerrel a munka keresésén, de nem könnyű. Ahogy meg lesz az első munkám, utána már jön a többi könnyebben. Igy most hivogatok mindenkit, akit csak lehet, remélem hamarosan azzal jelentkezhetem, hogy meg van az első munkám.

Az olasz fiatalemberről is vannak hirek. Nagyon rendes pasi. Azóta többször hivott, érdeklődik mi a helyzet velem, és most ő is keres nekem munkát, meg ügynökséget, ahol lehet munkát találni. Ha minden igaz, hétvégén idejön, igy egy kellemes napot tölthetek majd el vele. Na erreől nem fogok részletesen beszámolni.

Többen irtátok, hogy jobb, hogy igy történt, kevesebben,hogy nem kellett volna még pasiznom. Hát mindenkinek igaza van. Az viszont biztos, ha sikerül munkát találnom, akkor szabadon többet kereshetek sokkal, mint az előző helyen. Semmit nem bántam meg, ezt egy ujabb kihivásnak veszem. Nektek meg külön jó, hogy van miért aggódni, vagy várni a következő beszámolót.

Mivel itt most már elmúlt éjfél, igy elköszönök. A következő beszámolót csak a jövőhéten fogjátok olvasni. Addig meg kell lennetek nélkülem. Ki fogjátok birni?

Na pusza mindenkinek, és fotókat csak holnap rakom fel, figyeljétek!!!!

Köszi a sok hozzászólást is, nagyon nagy szükségem van rá, még akkor is, ha negative véleményetek van. Ezért most se tartsátok magatokban a gondolataitokat.

További szép hetet mindenkinek: Tótmari, Mary, Toma, Tomacsek, Anyuci, Nővérkád, Keresztanyád, Maca….. még valaki?

 

2012. november  20.

Végre elkészült a blogom, amit már réges rég el kellett volna inditanom.

Remélem mindenki meg fogja találni, és el tudja olvasni a beszámolóimat. Azt javaslom, hogy az Újdonságnál keressétek az újabb beszámolókat, mert ott a tetejére fogom feltöltenia mundanivalómat.

Aki üzenni szeretne nekem, az akár a mellette levő hozzászólásokban, vagy a Vendékönyvben teheti meg.

Hát akkor kezdjük......

Mint tudjátok immár Los Angelesben vagyok, egy nagyon kedves ismerősünk segitségével van hol laknom, és van mit ennem.

Jelenleg munkát keresek, mivel mindenkép szeretnék itt maradni. A hetemet azzal kezdtem, hogy az itt élő magyarokat  telefonnal bombáztam. Sajnos idáig nem sok eredménnyel, de lehetséges, hogy nem sokat kell várnom. A blog megnyitása is azért vált sürgőssé, mert a közösségi oldalakat ellnőrzik a hatóságok, és itt nagyon büntetik a fekete munkát és azt is, aki fizet érte. Igy mostantól itt olvashattok rólam.

Szóval munkát találni annyira nem könnyű papirok nélkül. Egy ügynökségnél jártam, és ott igérték, hogy szokott olyan munka lenni, amit keresek, és az ünnepek táján gyakrabban keresik meg őket. Tehát remény az van.

Többen közületek igértek kapcsolatokat, amiket előre is köszönök, tudom várni kell még rájuk, de hát időm mint a tenger.

A napomat mostanában az internet előtt töltöm, próbálok okosodni, kapcsolatokat kiépiteni. Nem csak munkára gondolok. Általában két naponta főzök finom kajákat a szállásadómnak, ezzel meghálálva szivességét.

Van itt egy olyan lehetőség, hogy az emberek ingyen tanulhatják a nyelvet. Most ez a következő. Már meg van az iskola, csak mivel itt most szünet van az iskolákban, igy csak hétfőn fogom megtudni, mikor kezdhetek.

Képzeljétek, hogy egyedül tudok közlekedni a városban. Ez a google map egy fantasztikus találmány. Mindent előre szépen ki lehet nézni, hogy hová menjél, sőt még olyat is tud, hogy szinte ott sétálsz a helyszinen.

Hát a google segitségével a hétvégén beutaztam a régi  belvárosba, oda, ahol a csillagok vannak. Egy otthoni kolléganőm is itt van kint, már láthattátok a fotóját, vele sikerül kicsit körbenéznünk a Hollywood utcájában. Igencsak rossz időt fogtunk ki, amit a fotókon is láthattok. Ennek ellenére nagyon élveztem az egészet. Odafelé, és visszafelé is Metroval kellett utaznom, ami itt nem mindenhol a földalatti járatot jelenti. Itt, ahonnan én indultam, ami egy munkásnegyed, felszini járat van, de kiépitett útvonallal, tehát azért gyorsabban lehet haladni, mint autóval. Igy is 45 perc volt, mire majdnem a központba értem, ahol át kellett szállnom egy igazi Metróra. Mint láttátok, igyekeztem megörökiteni az utazásomat. Az egyik Metróról belülről is csináltam fotót, elég sok emberrel, és ott majdnem sikerült kicsit bajba kerülnöm. Az egyik utas belém kötött, hogy őt nem kérdeztem meg a fotóról, és nem engedélyezi, hogy megtartsam a képet. Addig erősködött, mig megmutattam neki,hogy nem őt fotóztam, és szerencsére pont nem felém nézett, és ráadásul a fejét kettévágta a Metró egyik oszlopa (mármint a fotón) igy nem lehet felismerni, és engedélyezte, hogy megtartsam a képet. Hát azért a nadrágom majdnem tele lett......

Erről ennyit...

A Metrójuk viszont elég tiszta, és minden állomás másként néz ki. Ezért is csináltam fotókat róluk. Na de az okos magyar csajok természetesen nem a legjobb irányba indultak el csillagokat keresni, hanem pont az ellenkező oldalra, és fogalmunk sem volt, hogy mit kell keresni. A járdán mindenhol sztárok csillagai, a barátosném szerint 2000 db körül vannak. Hát szerintetek melyik oldalról közelitettük meg a keresett helyszint? Természetesen a szembelévő oldalon, ahonnan csak azt láttuk, milye érdekes épületek vannak a túloldalon. Már majdnem feladtuk a keresést, mikor ugy döntöttünk, hogy akkor most irány haza, mert egyikünk sem akart sötétben utazni. Na és akkor mi történt? Hát ott találtuk magunkat a tett helyszinén, amire egész nap vártunk..... A kinai épület előtt a földön, ott vannak elhelyezve a sztárok kéz és lábnyomatai, meg az aláirásaik, némelyik üzent is a nézőknek. Hát mondanom sem kell, hogy legyökereztünk ott. Egyik kockáról a másikra ugráltunk, én az örömömben, barátosném azért visszafogottabb volt. Na mindegy, végülis láttuk amiért mentünk. Megbeszéltük, hogy legközelebb hamarabb fogunk találkozni, és előre megszervezzük mit fogunk megnézni, hogy ne fölöslegesen mászkáljunk főleg az esőben. Egyébként én egyáltalán nem vagyok elájulva Hollywoodtól. Nekem inkább a nyóckerhez hasonlitott. Szex-shoppok, mindenféle emberek, vegyesen a szép és rozoga épületek. Bár mindenkitől hallottam már, hogy ez nem egy nagy szám, de mivel még nem láttam, nehéz volt elképzelni. Jártam már Los Angelesben 20 évvel ezelőtt, de akkor csak a szép részeket mutatták meg nekem.  Legközelebb oda fogunk menni. És ugye nem akarom kihagyni az Universal Studiót sem.....

Hazafelé utam elég nyugisan telt, leszámitva, hogy majdnem eltévedtem. Hiába szálltam ugyanarra a Metróra hazafelé, kiderült, hogy az elágazott, és éppen időben leszálltam róla. Ha hiszitek, ha nem, már majdnem mindent értek, amit az utca embere mond. A sofőr elmagyarázta hová menjek, mit csináljak, és értettem. Értitek?! Értettem, és nem tévedtem el.....

Na még csak egy rövid gondolat. Hétfőnként itt kártyaparti van magyar haverokkal. Ez volt a második alkalom, hogy itt voltam. Először palacsinát sütöttem a régi magyaroknak, most pedig almáspitét. Hát a szivüket megnyertem, mert az egyik már ugy jött, hogy Las Vegasban van meló, igyekszik kicsit többet megtudni róla, és értesit. Tehát valami történni fog.... Csak győzzem kivárni!!!!!

Igy most a lányom utazása is napolva lett. Szeretném a helyzetemet kicsit stabilabbá tenni, és utána jöhet a Panka!!!

Na most már nem fárasztalak Benneteket, igyekszem feltölteni a blogot fotókkal, és akkor mindenki könnyebben el tud majd igazodni az általam látottakon.

Legyen kellemes hetetek, jövőhéten ujra itt Veletek!!!

Ja! És hozzászólások itt is fontosak a számomra, hogy érezzem olvassátok amit irok.

Puszi mindenkinek, a szokásos aláirással: Anyuci, Nővérkéd, Keresztanyád, Tótmaritok, Tomátok, Tomacsek, Maca, és Mary....

2012. november 26,

Megint egy héttel lettünk öregebbek, és talán okosabbak.

Ez a hét sem tartogatott számomra munkát. Vagyis nem teljesen, mert igéretekkel több lett, és a válaszokra várok. Talán már közelebb vagyok a megoldáshoz, egyre több mebert ismertem meg, és egyre több emb er tud arról, hogy én munkát keresek.

Mint láthattások már a fotókon, a héten Santa Barbarán jártunka a szállásadóm lányánál.

Itt csütörtökön volt a „Hálaadás napja” angolul a „thanksgivinday”, vagyis a pulyka ünnepe. Én azt az információt hallottam ennek az ünnepnek a kapcsán, hogy ezt az 1700-as évek óta ünneplik, amikoris a telepesek és az indiánok kibékültek egymással. A telepesek vad pulykát sütöttek az indiánok pedig hozták hozzá a köretet, zöldségféléket, és együtt ettek. Azóta ez a nap ünnep a számukra. Engem is sokan felköszöntöttek, akik nem tudták, hogy magyar vagyok, és azt hitték, hogy mi is ünnepeljük ezt a napot. Szerintem soknak fogalma sincs, hogy ők miért ünneplik.

Szóval az ünnep alkalmával elmentünk vendégségbe Santa Barbarára. Már korán kellett indulni, mert itt ha dugó van, akkor az sokáig tud tartani. Ez kb. Egy 100 kilométeres utnak számitott. Alighogy elhagytuk azt a részt, ahol megszálltam, onnantól egyre szebb helyeket láthattam az autóból. Aki ismeri ezt a részt, annak elmondom, hogy a 101-es uton mentünk, ami a legszebb útja Amerikának.  Ahogy közeledtünk a célállomásunkhoz, előbukkant az óriási ócián. Hát én nem tudom miért, de akárhányszor csak megpillantom, a szivem dobban belé. Egbyszerűen nem tudom levenni a tekintetem róla. Egyik oldalon az ócián, a másikon pedig a száraz domb. A dombokon pedig tele kaktuszok. Ilyet sem láttam még idáig. Az ócián parton sokan fürödtek még, és szörföztek is. Gyönyrű látvány volt. Itt akarok élni ezen a területen, ezt most eldöntöttem.

Santa Barbarában először utunkat a szállásadóm lányához vettük, aki finom falatokat készitett a vacsorához. Vele együtt elmentünk a barátaikhoz, akik nem sokkal messzebb laktak tőle, és közben láthattam a városkából is egy keveset. Na ez is az a hely, ahová vissza kell még menni. Ha még láttatok hangulatos épületeket, utcákat, kedves embereket..... hát az itt volt. Nem olyan mint az előző helyen Danville, ez teljesen más, de az érzés legalább olyan jó volt.

Akikhez mentünk, ők hasonló koru házaspár, mint én is vagyok, nagyon gyorsan egy hullámhosszon voltunk. Isten bizony, végig tudtam beszélgetni velük a napot angolul, és még magamon is megdöbbentem mennyire értettem mindent. Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy megdicsérték az angolomat. Ugye milyen ügyes vagyok?  Na a lakásukról meg ne is beszéljünk. Minden részlete olyan volt, mintha én raktam volna össze. Szinte otthon éreztem magam, ezért is csináltam fotókat róla. Hát ott összejött egy kisebb táraság, és a fotelban ülő idősebb hölgy igérte, hogy segiteni tud, el is kérte számomat, de még nem hivott. Majd a héten utána fogok kérdezni, és meglátjuk elfelejtett-e. A társaságban persze volt egy szinész is, a fekete srác. Ő is rendkivül szimpi, aranyos. Mondtam neki a lányomat, és igérte, hogy ha itt lesz, akkor segiteni fog neki, amiben tud, bár neki is szüksége van kapcsolatokra. Szóval ez a nap egyszerűen fantasztikus volt. Nagyon vágyom oda vissza, remélem hamarosan ujra körbenézhetek arra, mert egy fantasztikus hely, ja és a környék legszebb állatkertje is itt van.

Másnap itthon ünnepeltük a pulykákat. Eljöttek a gyerekei a szállásadómnak, és itt csináltak egy gyors ebédet. Mondanom sem kell, hogy it az ebéd nem levesből és második féléből áll. Neemmm!!!! Szendvicset csináltak, én hülye meg azt hittem, ez az előétel. Kicsit éhes maradtam, ugyhogy később be kellett pótolni a kalóriákat.

Nagyon kedves lányai vannak, kicsit beszélnek magyarul, az idősebbik pedig több magyar  kaját is tud főzni. Ez is egy kellemes nap volt, csak gyorsan elszállt.

A szombatom i érdekesen alakult. Ugy tűnt, végre találkozhatok valakivel, de miért is ne, elkerültük egymást. Ez egy néger faszi lett volna, kicsit tartottamis az egésztől, igy csak olyan helyre mentem volna vele, ahol sokan vannak, és még a nappali órákban. Mivel nem jött el, igy egyedül bóklásztam a KODAK szinháznak nevezett, szerintem bevásárló udvarban. Itt is csináltam képeket. Mint látjátok, nagyon  hangulatos épület, tele üzletekkel, kajázdákkal, mozikkal. Ide is szeretnék visszajönni egy jó filmet megnézn i. Ez egyik hangulatok étteremben ebédeltem, fotó mellékelve, ahol a hatvanas évek stilusában volt kialakitva minden. Fizom szenyát ettem, és jólakottanindultam haza, amikor a jó zenére, betévedtem egy fiatalon ruhaboltba. Na nem kellett  volna. Minden le volt árazva,de szerencsére semmi nemaz én izlésem, és méretem volt, igy csak egy cipőt tudtam venni nagyon drágán, potom 5 dollárért.

Jól olvassátok, 5 dollárért..... közel 20 dollárról volt leértékelve, és nem tudtam otthagyni. Persze leopárd mintás. Aki ismer, az tudja, hogy ez a mániám. Szóval jólakottan, friss vásárlással simán hazaértem, és most már elég jól tudok közlekedni is a rengetegben.

Ma hétfő van nálunk, igy jönnek nemsokára a haverok kártyázni, remélem valaki hoz valami jó hireket nekem.

Továbbra is várom a pozitiv energiákat Tőletek, hogy megcsörrenjen a telefonom munkaügyben.

Sajnos nem látom, hogy kik olvassák a blogomat, ezért annyira örülnék, ha mindenki legalább egy tetszés, vagy nem tetszés jelet küldene, hogy tisztában lehessek vele, érdemes még irogatnom.

Kommentek is jöhetnek, van akinek válaszoltam, de szerintem csak a blogon lehet megnézni.

Elkezdtem a fotókat is feltölteni, de elég lassan halad, majd azokat is láthatjátok, ha felmentek olvasni.

Na hát akkor bucsuzom, rfemélem legközelebb már pozitiv hirekkel jöhetek.

Puszi mindenkinek, legyen nagyon kellemes hetetek: Tótmari, Toma, Anyuci, Nővéred, Maca, Keresztanyu, Mary, Tomacsek

Ujból jelentkezem 2012. november 28.

mivel tegnap érdekes dolgo történt.

Mint már irtam, a szállásadómnál hetente kártyaparti van magyarokkal.

Igy történt ez hétfőn is. Jöttek a haverok, és az egyik elhozta magával a lányát, aki 33 éves, Magyarországo él, kicsit beszél már magyarul. Persze én elkezdtem vele angolul beszélni, és ő tanár, ennek ellenére azt mondta, hogy már nagyon szépen beszélek, mindent megértett, amit mondtam. Beszélgetés  közben szóba került a munkakeresés, és mutatott egy internetes oldalt, ahol munkákat lehet találni. Na az egyiknél meg volt adva, hogy hová kell menni, és hát én nem vártam a csodára, kedden fogtam magam, és elmentem erre a helyre. Na még az a szerencse, hogy előtte nem tudtam hová megyek, mert akkor el sem indulok. Metróval kellett mennem, minden szépen ment, gondoltam a belvárosban, valami szép helyre jutok. Hát egy frászt!!!! Gyerekek, ha ti még láttatok csöves helyet?! Hát ez az volt. Kicsit elgondolkodtam, hogy visszaforduljak-e, de gondoltam fényes nappal van, azért csak nem lesz semmi gond. Nem is történt semmi incidens, de a hely ahol voltam tele vol délamerikai menekültekkel, és ahová mennem kellett, hát igencsak kilógtam a sorból. Feketék és sötét nők között álltam sorba munkáért, ki kellett töltenem egy adatlapot, és be is hivtak, és nem érdekelte őket, hogy van-e kártyám. A lényeg, hogy szerencsésen megusztam, és hazaértem, Itthon elmeséltem a szállásadómnak merre jártam, és ő azt mondta, hogy az az egyik legveszélyesebb hely itt Los Angelesben. Na most már ezt is tudom, ettől kezdve nem megyek sehová a megkérdezése nélkül. Igazából nem féltem, és csináltam is néhány fotót, amelyeken nem látszik mennyire lepukkant helyen jártam.

Továbbra is böngészem ezt a hirdetési portált, már elküldtem néhány jelentkezést magánszemélyeknek, ahol gyerekre is kell vigyázni. Az egyik hirdetés például a Bel-Airben volt, de oda komoly referencia kellene, és nagyon sokat fizetnének. Ennek ellenére én mindenhová elküldöm, soha nem lehet tudni, ki fog válaszolni.

A képeket most töltöm fel, néézegessétek.

Pusza mindenkinek: tóthmari, Toma, Tomacsek, Anyuci, Nővérke, Keresztanyu, Mary, Maca...

 

 

2012. December 3.

Hétfő este van, a “fiúk” kártyáznak, én a szobámban nézem az amerikai X-Faktort élőben…… és közben irok nektek.

Egyre jobban rá kell jönnöm, hogy ez az ország tele van csalókkal, veszélyes emberekkel, veszélyes helyekkel. Na nem kell megijjedni, semmi komoly nem történt velem, de az első örömöt mindig elrontja egy második level, amivel összeomlik minden, amit addig elképzeltem. Mint többen olvastátok, egy jó hireket igértem Nektek. Hát ez az igéret másnapra teljesen összedőlt. Most második alkalommal futok bele internetes csalókba. Most munkát ajánlottak, aminek annyira megörültem, hogy azonnal ki kellett irnom az üzenőfalamra. Másnap viszont kaptam egy pofont, mire rájöttem, hogy ismét korai volt az örömöm. Kiderült ugyanis, hogy aki a munkát igérte, szerette volna megtudni a bankszámlámat, hogy “küldjön” nekem előre pénzt, hogy biztosan nekik dolgozzak, és vegyem meg a kislányuknak, amit kinéztek a neten. Hát innentől kezdve sántitott a történet. Azt már tudom, hogy se cimet, se személyes adatokat nem adunk meg idegen személyeknek. Mivel ők ilyeneket is kértek, és még olyan adatokat, amiknek sok értelme nem volt, igy egyből kapcsoltam, és természetesen semmit nem adtam meg. Persze válaszoltam nekik, hogy miért akarnak idegen embernek pénzt küldeni, és egyébként is ezt hogy gondolják, mire eltűntek. Szóval ismét lehetőségek nélkül vagyok, de nem remények nélkül.

Továbbra is küldözgetem az önéletrajzomat, elmegyek interjukra, amikből csak tanulhatok. Egyrész megismerem a várost, ami már egyre jobban megy, másrészt emberekkel találkozom, beszélgethetek velük.

Gondoltátok volna, hogy a Facebook mennyire veszélyes lehet? Én idáig soha nem gondoltam ilyenre. Most meg is kell köszönnöm az itteni magyaroknak a figyelmeztetést, hogy ne irjak oda többet munkával kapcsolatban. Történt ugyanis a héten, hogy kaptam egy levelet pont akkor, amikor ezek a csalók is irtak nekem, hogy segiteni akar nekem valaki abban, hogyan tudjak itt maradni, munkát kapni. Ezt is félve fogadtam, fogalmam sem volt, hogy ki az illető. Elkezdtem vele levelezni, mire kiderült, hogy a Hi5-on fent vagyok, amit kb 2 alkalommal néztem meg, és ott kapott ő egy üzenetet tőlem. Értitek?! Tőlem, aki nem jár oda fel, nem ismeri ezt az illetőt, és igy kap tőlem levelet. Na ez is gyanusnak tűnt, és hanyagolni is akartam a dolgot, de az illető csak küldte a levelt, és udvariasan irogatott, mire az let a vége, hogy a mai napon mégis találkoztam vele személyesen.

Kiderült, hogy azt az üzenetet kapta meg, amelyikben kiirtam a Facebookon, hogy munkát keresek, és nem magyarul kapta meg, hanem angolul. Na ehhez mit szóltok???!!!! Tiszta KRIMI!!!!! Iszonyúan oda kell figyelmi mit csinálunk az interten. Soha nem gondoltam volna, hogy egy idegennel fogok találkozni a nem neki küldött levelem ürügyén.

Na mostmár mindegy, a lényeg, hogy ma találkoztam az illetővel, és természetesen ővatos voltam, mert megkértem a szállásadómat, hogy jöjjön el velem, és egyrészt forditson, másrészt meg igy biztonságosab ban éreztem magam, arról nem is beszélve, hogy gyorsabban odaértem az autójával.

Hát a találkozás alkalmával kiderült, hogy valóban jóindulatú személyről van szó, és kaptam néhány jó tanácsot, sőt ugy tunic munkában is tud segiteni. Most már csak annyi kell, hogy szerezzek egy ápolónői végzettségről papirt, és innentől egyenes az út. Sőt még az is elképzelhető, hogy a lányomra hivatkozva igényelhetek rész munkaidőre vizumot, vagy valami ilyesmit, ha itt fog iskolába járni, és ezt majd neki is meg fogják adni, ha ugy kéri. Szóval kedves barátaim, valaki esetleg tud segiteni?! Na csak ugy megkérdeztem, otthon minden elintézhető, hátha valakinek van valamilyen kapcsolata………………

Holnap egyébként megyek egy statiszta szerepre az egyik tv-hez. Ki tudja, ebből is meg lehet élni, amig jobb nincs, napi 8 órával, háromszorosát kereshetnék, mint az előző helyen. Jobb a semminél, ugye? De ez is csak holnap fog kiderülni, hogy papirok nélkül fog-e menni. Itt azért készpénzben fizetnek, talán igy menni fog.

Eszméletlen hogy itt minden a szórakoztató iparról szól. A héten, amikor az egik buszmegállóban várakoztam, ott állt egy fiatalember, egyik kezében fehér inggel,  mási kezében szövegkönyvel, és gyakorolt, amig a busz jött. Tóth Mari persze megszólitotta, és kicsit beszélgettünk, valahonnan ismerős is volt, de nem akartam rákérdezni, nehogy hülyének nézzen.

Ezen a héten megtörtént az első itteni randim is. Egy fekete pasival……. Jaj soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek egy fekete pasival találkozni, de kellemes meglepetés volt. Természetesn ő is a szórakoztató iparban dolgozik, és nappal, olyan helyen találkoztam vele, ahol sokan vannak, szóval nem kell félteni engem. Még nem tudom, hogy akarom-e a folytatást, majd meglátjuk. Most azért fontosabb a munka, és hát jobban örülnék egy hozzám jobban illő személyhez. De ki tudja?!

Tudjátok sokat gondolkoztam azon, hogy vajon van-e értelme itt rogatnom. Most nem érzem azt a sok érdeklődést, mint előzőleg.

Nehéz ide feljönni? Kényelmesebb volt a facebookon? Sajnos ott nem irhatom tovább a gondolataimat, és ha nem kapok visszajelzéseket, mint régebben, akkor a kedvem is elmegy nektek mesélni.

Kérlek, kérlek, kérlek, akkor legalább a facbookon egy like-t dobjatok, amikor üzenek az ujabb beirásról, és ott is lehet üzenni, csak ott ne hangzon el a munkakeresés. Oké?! Értitek????

Remélem igen, és most ezzel köszönök el.

Jöjjenek a biztatások azoktól is, akik még nem tették ezt meg……..

Tehát kellemes hetet Nektek, jó kávézást az olvasás mellé, vigyázzatok Magatokra, és továbbra se felejtsetek el engem!!!

Puszi mindenkinek: Tóth Mari, Toma, Anyuci, Nővérkéd, Keresztanyád, Tomacsek, Mary, és Maca, ja, és Tomacsek drága Andikámnak

2012. December 10.

A szokásos hétfő este, old boys kártyáznak…

Én meg Rátok gondolok, miközben Michael Bubble énekel a Voicban…… istenem……. Imádom!!!!!!!

Na de elég az érzelmekből.

Hát ide nem jött a Mikulás. Ez az első olyan év, amikor senkitől nem kaptam mikulás csokit, és amikor én sem adhattam senkinek. Pedig sokan vannak az olvasók között, akik ez időben ehették az én kis mikulásaimat. Na ez van, befejeztem….

Ismét elmult egy hét. Mint az előző héten irtam, találkoztam egy férfival, aki próbált segiteni az itteni életemben. Sajnos ez még nagyon kevés amit elmondott. Elkezdtem utána járni, de még nem látom tisztán. Ennek ürügyén felkerestem egy itteni magyar hölgyet, aki elég sokmindennel tisztában van. Átbeszéltük a helyzetemet, és arra lyukadtunk ki, hogy mégis el kell menjek egy ügyvédhez. Azért vannak olyan lehetőségek, amikkel jobb munkákat, több pénzt kereshetnék. A beszélgetés során hirtelen eszébe jutott, hogy van egy barátnője, akinek éppen nincs takaritója, és hát akár ott elkezdhetném takaritói pályafutásomat. Gondolhatjátok mit éreztem? Munka! Munka! Munka! Ráadásul az ismerősének sok barátja van, és amennyiben elégedett lesz velem, ugy  biztosan fog ajánlani másoknak is. Szóval MEGTÖRT A JÉG!!!! Elindult végre valami. Nagyon remélem hamarosan minden napon tele lesz munkával.

Pénteken kellett mennem, és szerencsére nem is messze van tőlünk. Csak fél óra, ami még otthon se semmit. Na de ami ott várt, az már igen!!!! Ha láttatok még rendetlen és koszos lakást, hát ez az volt. Két kutya, két nagy lány, egy hónapja semmi takaritás. Azt sem tudtam hol kezdjem?! Ráadásul se felmosó, se normális porszivó. Gyerekek, estére ugy éreztem magam, mint akit kicsavartak. Csak merje valaki azt mondani, hogy a takaritás nem kemény meló!!! 10 órát dolgoztam, de még tudtam volna másik 10-et, hogy minden rendbe legyen az én elvárásaim szerint. De hát a nap véges…..

Mindent nem tudtam befejezni, de ennek ellenére nagyon elégedettek lehettek velem, mert borravalót is kaptam. És mivel első alkalommal arról volt szó, hogy csak kéthetente menjek, az este végére már heti alkalom lett belőle, és lehet, hogy hétvégén még főzni is kell nekik. Lehet ennél jobbat kivánni?! Hát persze, azt hogy minden napra legyen munkám!

Szerintetek másnap hogy éreztem magam?! Mozdulni nem tudtam. Még most is fáj a fenekem és combom a sok guggolástól, hajolgatástól, de nem baj, csak hagy fájjon!!!! Addig jó, amig érzem,és tudom, hogy ez a munka miatt van.

Igy a szombat nem telt el mással, mint pihenéssel, és főzöcskézéssel.

Vasárnap viszont annál jobb napom volt! Végre bementünk az igazi belvárosba itteni Magyar barátnémmal. Annyira élveztem, folyamatosan kattogtattam a fényképezőgépet, és Ti csak egy kis részét láthatjátok belőle. Kimentünk a Union Stationig metróval,és onnan két megállónyit bementünk a belvárosba a N Mains Str-ig, ami elvileg a főutcája a városnak. Elkezdtünk onnan befelé sétálni a 7 Str-ig, és azon végig a jobbik felén, közben belebotlottunk két forgatásba, amit meg is örökitettem Nektek. Fogalmam sincs mit forgattak, ismert szinész sajnos nem volt, és még nem is láttam. Utunk végén beültünk egy kellemes kis kávézóba, ahonnan szintén készült fotó rólam. Mint ismeritek Tótmarit, ott is ismerkedett a mellettünk lévő asztalnál ülő fiatalemberrel. A srác azon kivül, hogy nagyon helyes volt, és hát fiatal hozzám, New Yorkból érkezett, és nem volt elájulva a várostól. Szerinte NY sokkal jobb, ott az utcán vannak emberek, autók, megy az élet. Én is akkor döbbentem rá, hogy milyen igaza van, amikor elhagytuk a kávézót, és tényleg csak lézengtek az utcákon. A srác egyébként járt már Magyarországon, Szentesen, és egy napot eltöltött Budapesten, és tetszett neki.

Hát az elmult hetem nem sok érdekességgel járt, ja még elfelejtettem mondani, hogy voltam castingon, ahol persze megfeleltem, csak csináljak magamnak 200 dollárért portfóliót, és utána talán less munka is. Na erről most lemondtam, továbbra is küldözgetem az önéletrajzomat, hogy a többi napokra is találjak munkát.

Közben felvettem a kapcsolatot az ügyvédnővel, akit ajánlottak, és nagy valószinűség szerint a jövőhéten már meg tudom fizetni a jó tanácsait.

Mivel továbbra is keresem a nagy Őt, igy az egyik emberke mondott néhány jó ötletet, mit kellene majd csinálnom,ha már nagyon jól megy az angol. Szerinte nem lesz  gond ingatlanozni, és tervek szerint a szeptembert már el tudom kezdeni ezzel.

Tudjátok, Tótmari soha nem adja fel!!!!

A héten beszélgettem néhány kedves otthoni ismerősömmel,és kérte, hogy irjak egy kicsit arról mi hiányzik, milyen itt lenni, mire gondolok.

Nos igencsak jó kérdések.

Elsőkörben nem vagyok elájulva az itteni dolgoktól. Azonban szeretem a változatosságot mindenben, igy az életben is. Ez egy nagy kihivás, ami szintén nekem szól. Őszintén szólva nem lennék már itt, ha a lányom nem szeretne annyira itt élni. Nekem csak ő van, és otthon nem adhattam meg mindent neki, ezért ezzel szeretném kárpótolni. És megcsináljuk a lányommal együtt!!!!!

Mi hiányzik? Ez is egy jó kérdés. Hiányoznak a barátok, az otthoni izek, egy jó beszélgetés, egy társ….

Az itteni emberek nagyon mások mint otthon. Azt már tudjátok, aki rendszeresen olvas, hogy mindentől és mindenkitől tartanak. Nem segitenek egymásnak, vagy legalábbis  elvészve találsz olyat, aki szivességet tenne neked. Ez is hiányzik többek között. Mindenki dolgozik reggeltől mikulásig…. Nem is tudom mikor van idejük egymásra?! Sok embernek több munkahelye van. Az utcán rendesen felöltözött embereket nem is lehet látni, mindenki farmer, sportcipő, jogging….. Ebben is kilógok a sorból. Kezdem megtanulni, átvenni a szokásaikat, de csak annyit, ami mindenképp szükséges az itteni élethez.

Abszolut el tudom magam itt képzelni, de csak úgy, ha közben otthonról mindig valaki itt van nálam vendégségben. Kellenek az otthoni barátok. Nem tudom, hogy mikor fogok ujra hazamenni,  de ahogy sikerül önállóan laknom jöhet az első vendég!!!!!

Sikerült mos is keveset irnom, bocsi annak, akinek nincs ideje elolvasni.

Mit szólnátok ahhoz, ha kérdéseket tennétek fel nekem, és azokra is válaszolgatnék?

Hát hajrá! Kicsivel több hozzászólás jot, de sajnos nem az aktuális riportomhoz, hanem általánosságban. Nyugodtan irjatok, ne fogjátok vissza magatokat!!!

Egyébként a héten is rá kellett jönnöm,hogy egyre többen olvastok, és azért ez nagyon jó érzés.

Most mentem, vigyázzatok magatokra és egymásra!!!

Jó hetet Nektek, és továbbra se felejtsétek el a Tótmarit…..

Puszika: Tótmari, Toma, Anyuci, Tomacsek, Nővéred és Keresztanyád, Mary és Maca…….

2012. December 18.

…..egy hét múlva ilyenkor Karácsony….

Elgondolkodtam rajta, hogyan is fog eltelni a karácsonyom a családom nélkül.

Belegondoltatok már? Én, akinek mindene a lánya, és az édesanyám is velünk szokott ünnepelni, most nem lesznek mellettem, a családom nélkül “ünnepelek”…  Szomoru karácsonyom lenne nélkülük, ezért ugy intéztem, hogy ne legyek egyedül. Szinte minden nap fog tartogatni valamit számomra,  amit majd a következő héten tudtok olvasni.

Az elmult hetem végre nem telt unalmasan.

A hét elején délután elindultam sétálni, feltérképezni a környéket. Erről jut eszembe, hogy még nem küldtem fotókat innen. Hát ezt pótolni kell!!!

Szóval sétám közben ugy döntöttem, hogy bekopogtatok az egyik házba, ahol egy magyar hölgy dolgozik, és ismerkedem. Ez az ismerkedés annyira jól sikerült, hogy a Karácsony egyik napját ezzel a kedves hölggyel, és családjával fogom majd tölteni. Azért tudni kell róla, hogy hasonló cipőkben járt mint én, amikor ide kijött, és ő már megirta a kis könyvecskéjét a történetéről. Még tartozom neki, hogy elolvassam.

A másik kellemes meglepetés szerdán ért amikor a kártyapartin  kaptam egy igéretet, hogy elvisznek péntek este a Magyar Házba, ahol az itt élő magyar honfitársaink szoktak találkozni, afféle kulturház szerűség. Egész héten erre gyurtam. Unalmas is volt péntekig itt minden, alig mozdultam ki a házból, ráadásul most “hideg” van, esik az eső, szóval olyan otthonülős hangulatom volt.

De péntektől felpörögtek a dolgok.

Először is elmentem dolgozni. Most sokkal könnyebben ment, és gyorsabban is, és szinte mindent meg tudtam csinálni, amit elterveztem a házban. A vége felé kaptam a meghivást telefonon  a fentebb emlitett hölgytől, és amig vártam a “lovagomra” addig beszélgettem a munkaadómmal. Kiderült, hogy már ajánlott az egyik ismerősének, amire most várok, remélem lesz belőle még egy munka. Majd megjött kedves ismerősöm, és elindultunk a Magyar Házba. Az uton nagyon sok jó tanácsot kaptam, amit igyekszem alkalom adtán hasznositani. Ide csak azért nem irom le, mert nem tenne jót az itt tartózkodásomnak, viszont aki nagyon kiváncsi, az privátban megkereshet.

Hát ahogy megérkeztünk, egyből a 70-es években éreztem magam. Az épület, a berendezés, a társaság, szóval minden. Rántott hal, halászlé fogadott minket, ami isteni volt. Ezután szerintetek milyen filmet vetitettek? Hát a Valami Amerika 2. Az idősebb magyarok nem élvezték sajnos, ez már nekik nagyon távol állt az itteni életükhöz, viszont a fiatalok, persze én is közéjük tartozom, imádtuk a filmet. Arról nem is beszélve, hogy ott volt a vetitésen Herendi Gábor a rendező, és filmvetités után mesélt az életéről arról hogyan lett rendező, és még kérdezgetni is lehetett tőle. Szóval nagyon élveztem. Sikerült ismerkednem is néhány magyar honfitársammal, amiből remélem barátságok is ki fognak alakulni.

A következkő kellemes napom a szombat volt. Végre randiztam ujra azzal a fekete fiatalemberrel, akivel két hete is. Nagyon kellemesen telt a napunk. Nagyot sétáltunk, közben állandóan fotózott, pózolnom kellett, ami eleinte fura volt, de a végére egészen belejöttem. Na erről ő már rakott fel fotókat, én meg majd holnap teszem fel, hogy lássátok most hogy nézek ki. A nagy séta után egy kellemes étteremben megvacsoráztunk, és ha minden igaz, akkor a karácsony egyik napját együtt fogjuk tölteni. Na erre kiváncsi leszek……

A vasárnap is tartogatott meglepetést a számomra.

Felhivott egy másik kedves fekete ismerkedős partnerem, hogy meginna egy kávét velem, ha ráérnék.  Na nem kellet kétszer kérjen. Ez volt az első alkalom, hogy személyesen is találkoztunk. Kellemes kávézás lett belőle. A fiatalember nagyon értelmes, amivel gyorsan levett a lábamról. Operatőr, van néhány hires ismerőse, szóval vele mindenképp tartani fogom a kapcsolatot a lányom jövője érdekében.  Még nem tudom mi lesz, választom-e egyáltalán bármelyiket is pasimnak, vagy csak maradnak barátok. Majd kialakul……

Mindenesetre az utóbbi illetőnek nagyon sok jó ötlete és tanácsa is volt nekem, ráadásul igéreteket is kaptam, hogy segit amiben csak tud, szóval erre azért kiváncsi leszek. Igérni mindenki tud, ezt még otthonról tanultam meg.

Most meg két napja gyártom a beigliket. Mint láttátok nem a legnagyobb sikerrel. Még holnap is csinálok egy adagot, és majd meglátjuk mennyire jövök bele. Azért meg kell adni, hogy a hétfői adag dióval jobban nézett ki, és finom is lett. Ezt a másokat még nem kóstoltam, de ennek is el jön az ideje, majd elmesélem…..

Most nagy várakozással vagyok az ünnepek előtt. Még nem tudom mikor jelentkezem legközelebb, majd figyeljétek a facebookot!

Mindenkinek nagyon Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kivánok! Sok kedves percekkel, jó kajákkal, uj kapcsolatokkal! Vigyázzatok magatokra, és továbbra se felejtsétek el Tóth  Marit Los Angelesből…..

Puszika mindenkinek: Tótmari, Anyuci, Toma, Tomacsek, Keresztanyu, Nővérkéd, Maca, Mary…. Huhhh már nem is tudom ki vagyok?!

 

2012. December 26.

Ma van karácsony második napja, és nekem olyan volt mint mindegyik nap, amit itt töltöttem el.

Azzal kezdeném a beszámolómat, hogy ez lesz az utolsó, amit olvashattok.

Úgy döntöttem, hogy mivel egyre kevesebben reagáltok rá, és nem tudom mi a véleményetek egy-egy hetemről, igy nem látom értelmét annak, hogy az érzéseimet, történeteimet megosszam Veletek.  A sok visszajelzés adott kedvet ahhoz, hogy folyamatosan tudósitsak Amerikából. A szokásomat azért megtartom, mert  valamikor szeretnék egy könyvet irni a mostani helyzetemről, de nem fogom publikussá tenni.

De mielőtt végleg elköszönnék Tőletek, azért elmesélem a mult héten történteket.

Azért minden napra akadt valami kis történet. 

Csütörtökkel kezdeném, amikor a vendéglátómnál előkarácsony volt a családjával, és néhány barátjával.

Már kora délután elhozta az idősebbik lányát a négy fiu gyerekével, amelyikből a legkisebb másfél éves. Egész este vele játszhattam, és a vacsora végig olyan meghitt családias volt. Ezt hiszem mindig egy nagy családban szerettem volna élni, állandóan vendégül látni őket.  Amikor elmentek a vendégek, megint üres, kopár lett körülöttünk minden, folytatódott a hétköznap.

Másnap viszont azt hittem mozgalmas  napom lesz, de tévedtem. Bementem a városba, ahová otthonról érkezett két ismerősöm. Annyira elfáradtam az előző esti vendégeskedésbe, és előtte még munkaügyben is el kellett mennem egy céghez, hogy mire odaértem, már nem vártak meg, igy egész nap egyedül járkáltam a belvárosba, ami igy is élvezetes volt. Jó pár üzletet megnézhettem, senki sem sürgetett, és akkor mentem haza, amikor én akartam.

Ennél sokkal élvezetesebb volt a szombatom.  Végre találkoztam otthonról L.A-be érkezett magyar barátokkal, akiket nem rég ismertem meg az interneten keresztül, és hasonló üzletben mozognak, mint én is otthon. Hoztak egy kis hazai csomagot, otthoni hangulatot, de meg kell mondjam, nem lett honvágyam. A rövid személyes ismerkedés után ugy döntöttek, hogy kipróbálják a közlekedést metróval a városban, és eljönnek velünk a Rodeo dr-ra. Hát nem rövid utunk volt odáig. Többszörös átszállással megérkeztünk a város egyik ékszerdobozához. Rengeteg fotót csináltam, de azok nem tudják visszaadni azt az érzést, amit ott láttam, főleg az első pillanatokban. Csodásabbnál csodásabb üzletek, gyönyörű épületek, tiszta utcák, és rengeteg ember. Szinte sugárzott a gazdagság a levegőben. Néhány embert láttam akik még vásároltak is ezekben a kurva drága üzletekben. Azt biztosan el lehet mondani, hogy itt minden olyan cég jelen van, aki valamit is számit a divatiparban. A hangulatos utcában főleg turisták voltak, akik csak a helyet nézték meg. Az egyik üzlet előtt állt egy nagyon különleges auto, amit vagy ötvenen vettek körbe, alig tudtam fotózni, annyian megcsodálták. Ez egy Bugatti volt, szerintem egyedi kiadásban, mert ilyen formájú autót az életben nem láttam. Az egyik járókelő szerint több mint egy millio dollárba kerül. Hát mindenki körülöttem az árával megelégedett volna. Iszonyú sokat gyalogoltunk, de végre láthattam a város elegánsabb részét, gyönyörű épületeket. Mindenképp nagy élmény volt ide eljönni, és az biztos, hogy jövő karácsonykor a lányomat is elviszem oda, és este a kivilágitott utcán fogunk sétálni, és kap majd tőlem egy ajándékot, amit ott fogunk venni.   Amikor itt végeztünk, még barátaimnak megmutattam a Hollywood utcáját, ahol a csillagok vannak, és együtt megebédeltünk, ami inkáb uzsonnának felelt már meg. Hát innen még nem tudtam egyenesen hazamenni, mert a csomagomért vissza kellett menjek a szállodába. Gyerekek, ekkor már annyira fájt a lábam, hogy alig birtam menni. Ekkor szerencsére  megláttam egy buszt, ami elvitt a metrótól a szállásukig, és igy visszafelé sem kellett a magassarkú cipőmben mászkálni. Azt hiszem bele is haltam volna, ha azt még gyalog kellett volna megtennem. Igy sem kevés idő volt, mire hazaértem. A lábam nem éreztem.

Másnap is korán kellett elindulnom szintén munka ügyben, és annyira hülye voltam, hogy azt hittem, nem messze vannak tőlem, és oda is gyalog mentem a másnapos fáradt lábannal. Szerintem egy életre kigyalogoltam magam. Viszont, ha minden igaz, nagyon megérte a másnapi sétám.  Erről magamnak is csak akkor fogok irni, ha teljesülni fog. Néhányatok majd fogja tudni személyesen, és már van aki tudja is, hogy miről van szó. Ha minden összejön, akkor ezzel el tudom kezdeni rendesen az itteni életemet. Tehát még utoljára egy összefogást kérek magamért, és gondoljatok rám az elkövetkezkő napokban. Kellenek még a pozitiv energiák…..

Hát eljött a Karácsony szentestéje, ami nekem a tv nézésével volt egyenlő. Hiányzott a családom, a lányom, a fenyő illata, a gyertya szaga, az, hogy láthassam ki hogy reagál az ajándékomra. Ez most elmaradt, de tudom, hogy ez nem lesz mindig igy, és csak jobb lesz mától kezdve. Nem sirtam, nem voltam szomorú, mert a neten párótokkal tudtam beszélni, és persze a lányommal is.

Kedden, vagyis tegnap vendégségben voltam egy hasonló cipőben járt, de már kb. 15 éve itt élő magyar hölggyel. Tudjátok, már irtam Nektek róla, arról a hölgyről van szó, akihez bekopogtam valamelyik héten, hogy ismerkedjem. Ő is irt egy könyvet az itteni életéről, amit meg kell valljak, szégyenlem, de még nem olvastam, pedig nagyon sok jó tanácsot kaphatok belőle. Szóval ő is 50 évesen került ki, és ő is nehezen inditotta az életét, de elindult neki, rengeteget tanult, amit nekem is javasolt, és nagyon sok információt kaptam tőle a további életemhez. Ő férjével, aki Magyar származású, és beszéli is a nyelvünket, tőlünk egy órányira laknak Santa Paola-ban. Ez egy kis városka, mondhatnám, hogy falu, de több régi épülete van, ahová szeretnék visszamenni, és megörökiteni. Most csak annyi időnk volt, hogy megebédeltünk, és nagyon érdekes történeteket hallgattunk, jókat beszélgettünk, majd estére visszaértem.

Gyakorlatilag csak pihenéssel töltöttem a napokat, de főleg a Rodeo dr.-os napomat kellett kihevernem a fáradtságtól.

Hamarosan itt az uj év, amit már ugy szeretnék kezdeni, hogy minden, amit elterveztem, tudjam mikor, hogyan tudom megvalósitani. Ehhez most látom az utat, de még szerencse is kell egy kicsi, és akkor igazán elmondhatom, hogy mindent megtettem a lányom életének elindulásához.

Most még feltöltök néhány ujabb fotót a FB-ra, de oda sem fogok többé információkat tenni magamról.

Aki szeretne, az meg fog találni személyesen a FB-on, vagy skypon.

Kivánok mindenkinek nagyon békés ünnepeket, Szilveszterre nagy mulatást, és az Uj Évre pedig, hogy mindenki valósitsa meg álmait, és soha ne féljetek nagyot álmodni, hiszen csak akkor érhetitek el, amit nagyon szeretnétek!!!

 

Most csak igy köszönök el: Sziasztok! Tóth Mari voltam Amerikából…….

2013. január 03.

Na hogy is kezdjem……. Folytassam……

Először is Boldog Uj Évet Mindenkinek!

Szóval, erre a reakcióra vágytam már rágóta, amit most kaptam Tőletek. Nagyon sokan kértétek, hogy folytassam, ezért nincs lelkem abbahagyni a tudósitásokat. Igen, folytatom, és azért, mert annyian kértétek….

Igy év elején én is a mult év összefoglalásával kezdem.. .folytatom…

A 2012-es év nagyon változatos volt számomra.

Kezdődött azzal, hogy az Otthon Centrumnál az új főnökasszonyom megfosztott az általam toborzott kollégáktól, és elvette az addig kivivott poziciómat. Ezzel kezdődött minden. Ettől kezdve nem találtam a helyem ennél a cégnél. Még volt további próbálkozásom, de a csalódást nehéz volt feldolgozni. Ezért a lehető legjobbkor talált meg a lehetőség, hogy kijöhessek Amerikába uj életet kezdeni. Igen, drága Sajtos Gyöngyi, köszönöm, hogy a felépitett csapatomat magadévá tetted, mivel nélküled most nem itt lennék.
De hagyjuk a személyeskedést, biztosan meg volt az oka ennek is, és mindenki a saját szemszögéből nézi a dolgokat.

A lényeg, hogy fél éve Amerikában élek. Az első sokkoló időszakon túl vagyok. Nem bántam meg, hogy kijöttem, sőt, még honvágyam sincs. Az sem bánt, hogy az előző, úgynevezett luxus börtönömből el kellett jönnöm. Mindent ugy fogok fel, hogy ennek oka volt, és csak jobb következhet. Az új város, mint tudjátok Los Angeles, annak is egy külvárosa, Canoga Park, ahol élek egy ismerős házában. Erről idáig nem akartam irni, de döbbenetes volt eleinte a változás az előző életem és a mostani között. Eljöttem a luxus házak, luxus körülmények közül egy munkásnegyedbe, ami igaz itt a jobbak közé tartozik, de a nagy változástól az első időkben szinte sokkot kaptam.  Nem tudtam merre kezdjek el mozgolódni, mit csinálhatnék itt, de tudtam, hogy el kell induljak valamerre. Kedves szállásadóm is kicsit másként gondolt rám, mint ahogy szokás egy idegent  befogadni, és hát a nagy korkülönbség mindenben kimutatkozott. Sem kommunikálni, sem elviselni nehezen tudtuk egymást. Egy hónap után megértette, hogy tőlem nem számithat másra, mint itthoni házimunkára, és lassan kezdett elfogadni. Most már ott tartunk, hogy néha még kedvel is. Rendbe tettem a konyhaszekrényét, gyakran főzök, és amiben még tudok segitek. Hát ez nem volt egy könnyű időszak, ugy, hogy tudtam, nincs hová menjek. Persze segitséget semmiben nem kaptam tőle azon kivül, hogy itt lakhatom, ehetek, és nem kell fizetnem semmiért, valamint sok jó tanácsot, amiket már addig is tudtam. Tudom ez nagyon is sok, de jó lett volna, ha csak az ismerőseinek szól, hátha valaki tudott volna segiteni bármiben. Na ezen is túl tettem magam, és most már vásárolok ennivalót a közösbe, és ahogy lesz elég bevételem, ugy utólag is fizetek neki a szállásért. Persze szépen, lassan feltaláltam magam a vadonatuj környezetben. Most már vannak ismerőseim, tudok közlekedni a városban, és nem vagyok kétségbe esve, hogy hogyan tovább. Munkám továbbra is csak az egy ház takaritása van, ami eddig is volt, de talán hamarosan megtalál a szerencse, és elindul az életem itt.

Most fogok feltenni képet a szobámról, ami szerintem nagyon jó, az egyetlen hibája, hogy nehezen működik a wifi, mert a ház tele van falméretű tükrökkel. Ezért hiába jó a szobám, nem tudom nagyon sokat használni elvonulásra, csak amikor már este van, és egyébként is tv-ét néznék. Na ilyenkor vagy van net, vagy nincs, vagy tudok kommunikálni valakivel, vagy nem. De ez legyen a legnagyabb bajom.

Az utóbbi időben egyre több embert ismertem meg, köztük akadt érdekes egyéniség is.

Kezdeném azzal, hogy egy otthoni haveromnak itt él a barátja Santa Mónicában. Felvettem a kapcsolatot vele, és a hétvégén meglátogattam. Na az a környék sokkal jobban  bejön nekem,mint ahol jelenleg is élek. Ott az ocean, ott járnak a hires szinészek, és minden sokkal szinesebb és szebb. Azért az odautazásom sem tartozott az egyszerűek közé. Képzeljétek el, hogy közel 3 órát kellett utaznom mire odaértem, na mondanom sem kell, ez a Tóth Mari hülyesége miatt volt. Eleve, amikor kinéztem hogyan menjek, akkor még hétköznap volt, és senki sem gondolta, vagyis én, hogy van különbség a napok között. Ráadásul előbb leszálltam a buszról mint kellett volna, mert a hétközbeni menetrenddel gondoltam, hogy hamar odaérek, de neeeem, a hülye buszuk, csak fél óránként járt, igy fél órát dekkoltam a kihalt utcán. Utána következett az, hogy amikor megérkeztem, nem oda mentem, amit az ismerős irt, hanem szintén előbb szálltam le, és hiába hivtam, nem értem utol, mert nincs mobilja. A szerencse az volt, hogy ő nem egy buta pasi, ami pozitiv számomra, és felhivott egyik fia telefonjáról, igy nagy nehezen összefutottunk. Annyira jó érzés volt normális pasival találkozni, hogy alig tudtam  csendbe maradni. Szegénynek egyfolytában meséltem, alig tudott szóhoz jutni. Utána megmutatta Santa Mónica főutcáját, amitől elájultam. Annyira hangulatos, tiszta Váci utca, csak más emberekkel, más üzletekkel, vagyis ott is vannak ugyanazok az üzletek mint nálunk, pl. H und M, ZARA, MANGO, stb. Ugye tiszta Váci utca? Egy kivétellel, otthon nem találkoztam Piers Brossmannel séta közben. Igen,igen!!!!! A 007-es ügynök ott jött velem szembe, rám nézett, mosolygott, én meg azt sem tudtam mit csináljak, majdnem a földbe gyökerezett a lábam. Uhhh!!!! Csajok!!! Isteni a pasi még igy kicsit “mákos” hajjal is. A körülöttem állók látták a döbbenetet az arcomon, de ők is mondták, hogy jól láttam, Ő volt az. Na ez volt életem első nagy álma, és teljesült….. és még nincs vége!!!!! Kellemes délutánt töltöttem ujonnan megismert hazánk fiával, és a héten ismét fogunk találkozni, de most már kicsaltam itteni barátosnémat is, és hármasban fogunk lófrálni, kisétálni az ocean partjára, merthogy ezt még nem is irtam, a sétáló utcától szinte 100 méterre ott az ocean, ahová már fél éve készülök, és ott akarok sétálni a hullámzó vizparton. (sajnos nem kézenfogva valakivel, de majd annak is el jön az ideje)

A következő, amit még érdemes elmesélnem Nektek, az a Szilveszter éjjele volt.

Igaz kaptam egy meghivást egyik internetes partneremtől, de én jobbnak láttam, ha pénzt keresek és nem szórakozom. Igy elvállaltam egy kisebb munkát ahol egyébként is dolgozom. Kisebb társaságnak kellett tálalnom, pakolásznom, mosogatnom, és közben mindenki barátságosan beszélgetgett velem. De a legjobb az egészben az volt, hogy a házigazda tesója egy szakács, aki ott készitette a finom vacsorát, és kiderült, hogy hires embereknek szokott partykon főzőcskézni. Ilyeneknek pl. Pink, Dustin Hoffman, Jimmy Fox, és egy csomó hires sportoló, és még más hirességeknek. Nagyon jól összehaverkodtunk, megigérte, hogy ha már saját lakásban lakom, akkor segit egy-két fogást megtanitani nekem. És mint tudjuk, kapcsolati tőkének sem fog rosszul jönni, főleg a lányom jövőjére nézve. Szóval duplán jól jártam a döntéssel, és a vendégek között is találtam uj barátokra, egy házaspárra, aki közül a férj orosz, és az est folyamán folyamatosan magyar dalokat zongorázott, és többször is kijelentette, hogy ezt az én tiszteletemre adja. Egyszóval jól éreztem magam, és nem is olyan volt, mintha dolgoztam volna. Innen is köszönöm a meghivást a tulajnak.

Ami még nagyon bennem van, és szerettem volna Nektek elmondani, az az ismerkedéseim. Mint tudjátok, továbbra is keresek magamnak valakit, akivel jól érezhetem magam, és nemcsak levelezgetek. Hát gyereket döbbenetes, hogy itt nincsenek rendezett külsejű pasik. Továbbra is csak ápolatlan, büdös, fogat nem mosó pasik akarnak velem találkozni. Teljesen ki vagyok ezen akadva. Egyedül a kis olaszom volt normális ápolt, és kellemes illatú. Most mondjátok meg, miért ilyenek a pasik?! Ezért is örültem a magyar ismerősnek, mert végre olyan férfival találkozhattam, aki adott magára. A legutóbbi pasi, akit a netről szedtem volna fel, a fotókon teljesen normálisnak tűnt, de amikor megjelent, a ruhája tele volt a kutyáinak szőrével, ápolatlan fejjel, egyszerűen gusztustalan volt. Velem van a baj? Csak az ilyen pasiknak jövök be? Mondjátok hogy nem!!!! Nem hiszem el, hogy itt nem lehet megismerkedni  egy rendes férfival!!!! Na de ujra jelentkezett a drága olaszom, és most isten igazából megigérte, hogy jön, és egy teljes napot, na meg egy éjszakát el fogunk tölteni. Hát ennek minden részletéről nem fogok tudósitani. Egyébként nem hiszek neki, ha itt lesz jó lesz, ha nem, akkor addig nem nyugszom, amig nem találom meg az igazit (ami szerintem nem létezik).

Mint irtam, megint kimegyünk Santa Mónicára, hátha jön valamelyik hires ember velünk szembe……   és egy ujabb magyar hazánkfiával fogok találkozni, aki remélhetőleg sok jó tanácsot ad az itteni életemhez, és akit szintén egy otthoni ismeretlen ismerősöm ajánlott. Nagyon várom a vasárnapot, még zserbót is sütöttem a magyar ismerősömnek, mert az a kedvence, csak hogy szivesebben kisérgessen minket.

Tehát látjátok, nem vagyok elkeseredve, meg fogom találni, amiért idejöttem, és igenis MEGCSINÁLOM a lányom jövőjét!!!!! És az enyémet is…..

Az idei évre a célom, hogy minél előbb legyen autóm, legyen annyi munkám, hogy egyedül bérelhessek lakást, és a lányom ki tudjon jönni a nyárom, és elkezdhesse az itteni  iskolát. Szeptemberben be fogok iratkozni egy ingatlanos suliba, és ebből is tanulni fogok, és ahogy tehetem visszamegyek San Francisco környékénre.

Most elköszönök, majd jelentkezem a jövőhéten, remélem szintén valami kellemes élménnyel leszek gazdagabb.

Köszönöm a figyelmeteket, és akinek nem fáradtság, az irjon ide a blogomba.

 

 

2013. január 18.

Na végre irhatok Nektek!

Hát az utolsó jelentkezésem óta igencsak megváltozott az életem.

Mint az előző tudósitásomban irtam, igenis meg fogom csinálni, uj életet kezdek itt, és úgy tűnik elindult. Nem kellett sokat várnom, jelentkezésem után 3 napra kaptam egy telefont, miszerint  lenne egy lehetőség, ahová elmehetnék. Lehet erre nemet mondandi? Háromgyerek, rendezetlen lakás, iszonyú sok meló, és rendes fizetés, szabad hétvégékkel. Ennél álmomban sem kivánhattam volna jobbat.

Jól olvassátok, elindult a kis életem. Heti 5 nap kemény munka, rendes fizetés, és két szabad nap.

Szóval idáig ezért nem tudtam jelentkezni, mert annyira fáradt voltam minden este, hogy a gépet sem tudtam kinyitni,  és ráadásként a szobámban nem működött az internet. Ennek ellenére nagyon jól érzem most magam ahol vagyok. Igaz rengeteget dolgozom, de lassan utolérem magam, rendszerezem a háztartást a gardróbokat, az egész házat, mert ami itt volt idáig, az egy szóval fejetlenségnek nevezik. A kezem nem érzem a sok takaritástól, még a falat is lemostam, ami olajjal festett, mert annyira koszos volt.

A gyerekekről annyit, hogy nagyon szépek, de legalább annyira neveletlenek és elevenek. Fogalmuk sincs a jómodorról, vagy arról, hogy ha valamit elejtenek azt fel is lehet venni, vagy elpakolni maguk után. Minden nap mást sem csinálok, mint takaritás után pakolok utánuk. De hát ezért fizetnek…..

Szabadidőmben azért nem felejtettem el a kirándulást sem. Mint azt már láthattátok a fotókon, ujból jártam Santa Monicán, ahol az ocean menti részt fedeztük fel. Sajnos pont kifogtam, akkor annyira hideg volt és még a szél is fújt, hogy ha nem a kis bundácskámb a megyek, akkor biztosan odafagyok az ocean partjára. De a látvány azért ennél sokkal többet ért. Megfigyeltem már azt, hogy itt sokan össze-vissza öltöznek az időjáráshoz képest. Itt szinte senki sem fázik, amikor én már meg akarok fagyni. Az ocean partján is három fiatal lány “ingyen öleléssel” bátoritották az embereket és csak egy szál polo volt rajtuk. Persze megkérdeztem, hogy nem fáznak-e, és képzeljétek el nem. Nagyon nehéz ezt felfogni, van aki meg akkor is sapkába és nagykabátba jár, amikor hétágra süt a nap. Mindig is tudtam hogy nem normálisak az amerikaiak, de ennyire?!

Tudjátok, mióta itt vagyok, azóta annyi szép helyen járhattam, hogy már csak ezért is érdemes volt ide jönni. Otthon is van sok szép hely, de soha nem sikerült eljutnom oda, ahová mindig is vágytam. Most meg csak 5 dolláromba kerül, és azt nézek meg, amit csak akarok.

Az elmult hétvégén például Malibuban jártunk itteni barátnémmal. Persze szokásos tótmaris szervezéssel, a kisérőnk lemaradt, aki autóval vitt volna minket, de hát engem nem kell félteni. Az egyik kávézóban a mellettem internetező csajtól megkérdeztem, hogy segiten-e megnézni hogyan juthatunk el Malibuba busszal, és egy pillantás alatt már tudtuk is merre induljunk. Egy busszal végig mentünk az ocean partján, ahol szebbnél szebb házakat láttunk, na meg a csodálatos vizet. Szivesen ellaknék ezekben a házakban is. De Malibu kicsit csalódás volt a számomra. Nem azért, mert nem szép, de ugyanolyan, mint bármelyik más tengerpart. Az tetszett, hogy a homok buckákon fiatal srácok bukfenceztek élvezték a nap melegét, és a viz közelségét. Ezen a napon annyira meleg volt, hogy akár egy sima ujjatlan pólóban is lehettünk volna. Abban a pillanatban viszont, amikor lemegy a nap, azonnal hűvösebb less. Most még annyira hideg volt, hogy szerencsére a magammal vitt garbót is fel tudtam venni.

Továbbra is elmondhatom, hogy nincs honvágyam, és azon dolgozom, hogy minnél nyugodtabban maradhassak itt, vagyis végleg.

Most már közel van az idő, amikor a lányomnak meg tudom venni a repülőjegyet, csak utána kell járni mindenféle szabályoknak, hogy teljesiteni lehessen. De ha minden igaz itt lesz az én Drágám a nyár elején. Ha az Isten is azt akarja, akkor viszont megtalálom a férjem, és attól kezdve semmi sem állithat meg.…..

Egyenlőre maradjunk ennyinél, tudom kicsit keveset irtam, de sok minden történt.

Mától könnyebb less jelentkeznem, mert esténkén el tudok vonulni kis szobácskámba, és irhatok Nektek.

Remélem továbbra is itt lesztek velem, és aki szeretne, az ne fogja vissza magát az üzenettől.

Többen is irtak, akik ujak, kérem azokat, akik irtak, irják meg, hogy honnan hallották a blogomat, vagy esetleg honnan ismerhetjük egymást, mert a nevek nem sokat mondanak nekem.

Most elköszönnék, de igérem még jelentkezem.

Legyen kellemes hetetek, remélem nekem is az lesz……

2013. február 5.

 

…. Hogy halad az idő….

Már 6 hónapja vagyok az Államokban. Nem is vettem észre, olyan gyorsan elszaladt ez a pár hónap. Az angolom szépen alakul, de még messze vagyok a tökéleteshez.  Amire  kezdetben  rácsodálkoztam, az most kezd megszokássá válni. Amikor ideérkeztem Los Angelesbe, azon járt a fejem, hogy milyen jó ezeknek az embereknek, nap, mint nap a szórakoztató ipar központjában élnek, bármikor találkozhatnak nekünk elérhetetlen hires emberekkel, és nekik ez a természetes. Tudjátok, amikor fiatalon felköltöztem Budapestre, akkor éreztem ugyanezeket  a dolgokat. Akkor minden vágyam az volt, hogy az utcán csak ugy összefuthassak valamelyik ismert szinésszel a tv-ből. Ott persze sokszor megtörtént, sőt még az első munkahelyemen személyesen is találkoztam elég sokkalt.  Most itt vagyok a fellegvárban, ahol a legnagyobb szinészek jöhetnek velem szembe bármelyik pillanatban, és persze már egyszer meg is történt. Azt gondolom, nagyon jó helyen vagyok akár a lányomra gondolva, akár magamra nézve.  Azt hiszem ez az ország továbbra is a lehetőségek országa maradt. Minden csak azon múlik, Te mennyire vagy elszánt, mit vársz el magadtól és mit vagy képes megtenni érte.

Hát azt hiszem én igencsak sokmindenre képes vagyok. Feladtam a munkám, amit annyira szerettem, és otthon hagytam a lányom, aki nélkül soha nem voltam ennyire távol, és most itt vagyok idegenek között, csak zért, hogy ujabb álmaimat, álmainkat megvalósithassam. Látom az utam végét, és tudom, hogy megcsinálom, amire készültem.

Mint tudjátok beteg voltam az elmult héten, és egyuttal  megköszönöm mindenkinek a sok jókivánságot. Biztosan ettől lettem jobban, már csak azért is, mert ahol vagyok, ezeknek  az embereknek semmi közük a gondoskodáshoz. Több alkommal  emlitettem nekik, hogy beteg vagyok, kellene valami gyógyszer de ahogy Nektek adtak valamit, ugy kaptam én is. Mondjuk azt még megértettem volna, ha arra hivatkoznak, hogy nincs idejük elmenni gyógyszert venni, de azt már kevésbé, hogy ott állt a polcon minden, ami ilyenkor szokásos bekapni és hamarabb tul lehettem volna rajta,  de ezeknek fogalmuk sincs hogy milyük van, vagy csak egyszerüen beleszarnak mindenbe. Szóval mire kinyomoztam, hogy mit kellene bekapkodnom, addigra kiderült, hogy nekünk is van. Utána már csak pár nap, és jobban lettem. Most persze beteg lett a középső gyerek is, és a kicsi ujra visszaesett. Szerintetek mit vett az apuka vitaminnak? Ki nem fogjátok találna az életben soha….. gyümölcsös fantán!!! Értitek?! Szerintük az tele van vitaminnal, és sok folyadékot kell igyanak. Erre megkérdeztem, hogy talán a tea jobb lenne ebben az esetben, mire a válasz az volt, hogy ezek a gyerekek soha nem ihatnak teát. Gondoltam, akkor cisnálok nekik valami kis könnyű leveskét. Egy gyors zöldborsó levest összedoptam, mire az apuka hazaért. Szerinte ilyenkor nem kell a leves a gyerekeknek, egyenek inkább pizzát. Na ekkor gondoltam, hogy feladom. Ha a felnőttek ennyire hülyék, akkor sehogysem lehet őket jó útra terelni. Szerintük mi csak azért eszünk ilyenkor levest mert nálunk tél is van. Normálisak?! Kizárt dolog. Az anyuka annyira elfoglalt, hogy csak üvölteni tud a gyerekekkel, az apuka pedig esténként próbálja átadni a gondoskodó apa szerepét abban a röved órában, amig fent vannak.

A legkisebbik, aki 3 éves fiucska, ő van velem a legtöbbet, mit gondoltok hogyan szólitott kétszer is tegnap?!  “Mami” igen, ezt mondta nekem, hogy mami. Kicsit elgondolkodtató, persze nem szeretnék az anyja helyett anyja lenni, de szegénynek szükséges van valakire, akire mindig számithat, és szerintem ezt látta bennem. Egyébként imádnivaló kis ördög, aki tudja, hogy nem lehet haragudni rá. Ja és ebben a pillanatban jött be elköszönni, és kaptam tőle egy esti ölelést. Most mondjátok meg, lehet rá haragudni?!

A héten egy másik dolog is történt, ami érdekes lehet. Megérkezett az apuka édesanyja. Már szó volt róla, hogy jön több napra, de valahogy mindig húzódott az érkezése. Most már megértettem hogy miért. A nagyika ágyastól kb 20 kg. Komolyan, csak a bőre van a csontján. 86 éves,beteg, törékeny nénike. De aranyos, és szimpatikus. Az első nap persze azonnal baleset érte a házban. Az én drága kedvenc  kis ördögöm, szerette volna átadni  ölelését hálája jeléül az ajándékért, és hát kicsit hülyén sikerült. A gyerek súlya kb. ugyanannyi, mint a nagyié, és hát a fiucska az ágyon állva akarta átölelni a nagyit, akinek ahogy nekidőlt, együtt estek el. Ez egy pillanat alatt történt, de szegény maminak azonnal szétvágódott a könyöke legalább 5 cm hosszant az eséstől, pedig semmi nem volt ott, ami ezt okozhatta volna. Egyszerűen ennyire vékony bőre van. Na mielőtt megjött volna, a fiacskája dicsérte folyamatosan, hogy ők ir származásuak, és az anyja hasonlóan főz, mint én. Gondoltam akkor kicsit európaibb a gondolkodása is, de tévedtem. Ma beszólt a mami nekem,amikor a szobáját akartam takaritani, hogy nem vagyok-e kicsit tisztaság mánias? Kb. 5 napja nem jártam abba a szobába, és azért a gyerekek, a kutya folyamatosan ott van, egy frissités mindeképp ráfért. Na hát a mamáról is meg lett a véleményem,  vagyis most már értem, hogy ez a család miért ilyen. A nagyi alig eszik, az anyuka gyerekkorában utálta az ételeket mint a nagyobbik lánya, valamint utál főzni, és nemis tud. Mindenki dolgozik mint az állat, a gyerekekkel meg nem foglalkoznak, csak amikor éppen eszükbe jut, hogy léteznek.

Na nem is ragozom tovább, a lényeg, hogy én itt vagyok, vigyázhatok rájuk, még játszom is velük, és ugy látom kezdenek megszeretni. Már csak a kaját kellene velük megkedveltetnem, hátha akkor a szülők is normálisan ennének.

Még egy gyors beszámoló a hétvégémről.

Végre sikerült egy ujabb bankszámlát nyitni, amivel fel tudom lépiteni a pénzügyi történetemet.

Ezen kivül jártam Long Beachen, amiről sokáig az a benyomásom volt, hogy Los Angeleshez tartozik. Itteni barátnémnak igencsak sok idejébe került, mire meggyőzött róla, hogy ez egy különálló város. Hát valami csoda hely. Ide is ajánlom, hogy aki teheti, jöjjön el. Csodálatos volt végig sétálni az ocean partján, sokkal szebb, mint Malibu.Nem is tudom, hogy az miért annyira felkapott hely?! Itt jobbnál jobb épületek állnak a parton, amiket sikerült lefotóznom. A belvárosa igaz kicsi, de rendkivül hangulatos. Sajnos a Queen Mary hajót csak kivülről tudtam megtekinteni, és hát egy kisebb csalódást volt a számomra. Nagyon le van pusztulva, a méretek az óriásiak, ekkora hajót az életben nem láttam ennyire közelről, de szépnek azért nem mondható. Mellett horgonyzott viszont egy másik kiránduló hajó, amiről szintén csináltam képeket, de az legalább 5-sör nagyobb volt, és sokkal jobban nézett ki. Állitólag a városnak nincs pénze rendbe tenni, ezért kiállitásokat szerveznek benne, meg ha jól tudom szállodaként is működik. Ezért még szeretném belülről látni, és ezt már csak a Pankával akarom megnézni. Összességében kellemes délutánt töltöttem az ocean partján. Az még szót érdemel, hogy az odafelé vezető utamon kicsit elcsodálkoztam. A világ egyik legnagyobb városában, felszini metróval utaztam Long Beach felé, és hát amerre kellett menni, az valami döbbenet volt. Nyomor negyedeken ment keresztül a metro, annyira lehangoló volt, hogy attól féltem ahová megyek, az is ilyen lesz. Hát Los Angeles sem csak a gazdagok városa, sőt…

Remélem a jövőhéten is meg tudlak lepni Benneteket valami gyönyörűséges hellyel. Még nem tudom merre megyek, vagy megyünk, de fotózni biztosan fogok.

Amig nem találkozunk, próbálom megnevelni a kölyköket, hátha kis lépésekben sikerült.

Remélem azért van még olvasóm, és akinek van megjegyezni valója az továbbra se fogja vissza magát.

Legyetek jók, jó olvasást a kávétokhoz……

Kellemes hetet mindenkinek!!!!

2013. február 10.

Ma vasárnap este van, és éppen a Grammy dijkiosztót nézem, és közben eszembe jutott néhány gondolat, amit szeretnék megosztani Veletek.

Először is, ma amikor kinéztem az ablakon döbbenten vettem észre, hogy nálunk megérkezett a tavasz. Virágba borultak a gyümölcsfák, otthon meg ezerrel havazik. Azért ne legyetek féltékenyek, én meg havat nem látok… Gyönyörű  minden, majd ha már tudok rendesen menni, akkor készitek fotókat róla.

A hét negativ hirét már hallottátok. Sajnos kiment a bokám, és gondolom sokan kiváncsiak lennétek rá hogyan történt. Néhány már tudják, akik megkérdeztek, de gondoltam nem árt, ha elmesélem rövid kis történetét.

 Csütörtök este történt, most már három napja. Éppen megfürdettem a két kis ördögfiókát, és a középső lány lett kész (mint mindig) elsőként, és hát őt már el lehet engedni, hogy egyedül vegye fel a pizsamáját. Ezalatt én az emeleten befejeztem a kicsi fürdetését, és már a pizsi is rajta volt, amikor a középső sirva szaladt fel, tele a teste vastagon bekenve testápolóval, még a szemét sem lehetett látni. Persze a nagobbik lány csinálta jópofaságból. Szegénynek mindenképp fel kell hivnia a figyelmet magára. Annyira mérges lettem rá, hogy lerohantam a lépcsőn, és a lépcső aljánál már járólap van, amit szintén jópofaságból bekent. Gondolom innen már nem kell magyaráznom mi történt, amikor a lábam megérintette a padlót. Akkor azt hittem, hogy el is tört. A kis piszok fel sem fogta, hogy mit csinált. Az anyja meg ahelyett, hogy jól elkapta volna a gabancát, csak annyit mondott “gyerek”. Mozdulni nem birtam a fájdalomtól. Arról nem is beszélve, hogy ha nem dolgozom, nem fizetnek. Szóval állati rosszul esett a történet, de most már nem tudok mit csinálni. Holnap hétfő, és dolgoznom kell. A lakás olyan, mintha keresztül ment volna rajta egy hurrikán. Ezeknek a hétvégén bármit lehet csinálni. Még nem tudom hogyan fogok takaritani, amivel délután háromra kész kell legyek, mert akkorra jönnek meg a lányok a suliból.

Az elmult napokban mindenkitől kaptam segitséget mit csináljak a lábammal, remélem elég hatásos lesz, mind kipróbáltam. Jegeltem, ecetes vizbe mártott törölközővel borogattam. Kaptam valamilyen gyógyszert az itteniektől, meg fáslit, amit még nem tudom hogyan jó használni, mert ha felteszem nem kering a vér a lábamban. Talán holnapra megtanulom…..

A hétvégén a kisördögök nem sokat jöttek be hozzám, de ma este azért mind a három elköszönt. A kicsi kezdte, én egyszerűen elolvadtam tőle. Már szombat reggel is egyedül ő volt,aki jó reggelt kivánt, és ma is bejött jó estét kivánni …. Magától. Látszik, hogy vele vagyok a legtöbbet. De bejött a középső is, persze ő is először elköszönni jött, és utána gyorsan behozta a kis szőrmók cicáját, ami pont olyan mint ő. Megmutatta mit kapott a hétvégén, és megkért, hogy hagy aludjon a kis cicája a szobámban, és vigyázzak rá, valamint ha éhes, adjak neki enni. Most itt fekszik mellettem egy dobozban megágyazva neki, és ha ránézek a kis piszok jut eszembe. Imádni való kölykök annak ellenére, hogy iszonyú elevenek. A nagylány is feltűnően többet keres meg, mint az elején. Egyre többet beszélget velem, és kezd kinyilni.

Neki sajnos sok problémája van, amin remélem tudok majd segiteni. A legnagyobb, hogy utál enni, és kevés olyan ennivaló van, amit elfogyaszt. A másik a tanulás. Nehezen megy neki, és én még nem tudok ebben segiteni , de most rájöttem mivel tudom rávenni,  ha sikerült, majd irok róla. De ha van valami ötlet valakinek, akkor szivesen fogadom. A másik legnagyobb problémája, hogy ő a legnagyobb, és rá kevés figyelem  szorul. Olyannal próbálja felhivni magára a figyelmet, hogy ugyanugy csinál, mint a kicsik. Vagy kutya, vagy macska, és négykézláb közlekedik a lakásban ugatva, vagy nyávogva. Szerintem ez már egy 8 éves lánytól szokatlan. Ezen kivül játszani csak ugy tud, hogy mindent dobál, és visitozik hozzá. Folyamatosan filmet forgat a telefonjával, és olyan filmeket néz egyfolytában az interneten, amit hasonló gyerekek csináltak a játékaikkal. Ez lenne még a legkisebb baj, de itt is inkább durva játékokat játszik velük, dobálja, kiabál velük. A kicsik meg persze utánozzák a nagyot. Na ennyit a nevelési feladatomról. Jól fel van adva. És ha a szülők még partnerek is lennének a nevelésben, akkor még lehetne is kezdeni velük valamit.

Az anyuka szerint semmi gond nincs a lányával, ő ezt jól tudja, mivel ő is gyerekekre vigyázott fiatal korában. Akajára pedig a válasza az volt, hogy inkább tanuljam meg a szörnyű kajákat, amiket ő csinál, minthogy a normális ételhez szoktassam őket. Most mondjátok meg mit lehet ilyenkor tenni?! Az jutott eszembe, hogy megpróbálom rávenni az anyukát, hogy a nálam lévő szakácskönyvből próbáljunk nekik egészséges kajákat adni, talán igy sem az övét, sem az enyémet nem főzve, a kettő között meg lehetne szoktatni a kicsiket a normális ételre.

Közben a hét elején a nagyi is gyorsan elhagyott minket. Szerintem neki is sok volt, amit itt látott, mert a vérnyomása nem akart lemenni, és a gyógyszere már nem volt elég erős. Hát megértem szegényt…….

Ennek ellenére még mindig szeretek itt lenni. Szeretem a kihivásokat, pedig ma kaptam egy másik ajánlatot, amit ugyan meg fogok nézni, de nem hiszem, hogy cserben hagynám a családot. Szóval feladatom az van. A lányom azt szokta mondani, hogy olyan, mint az a sorozat, amikor a Nanny megy a családokhoz megtanitani a szülőket hogyan neveljék a gyerekeket, na meg néha a takaritós sorozat is bejön a képbe, bár itt azért kosz nincs, csak rendetlenség.  ….. de abból van bőven.

Na mára ennyi. Lassan a Grammynek is vége, ami szerintem fantasztikus és látványos. Ha tehetitek nézzétek meg.

Kellemes hetet mindenkinek, vigyázzatok magatokra, és egymásra……

Jó kávézást az olvasás mellé!!!!

2013. február 25.

Egy kisebb kihagyással ujra itt vagyok.

Most már sokkal jobb a lábam, még nem tudok ugyan tökéletesen járni, de kevésbé fáj mint a multkori bejelentkezésemkor.

Az elmult két hétben sokat gondolkodtam azon, hogy miről is irjak most. Különösebben érdekes dolgok nem történtek velem, mivel nem tudtam elmenni itthonról hosszabb utra. Napról napra a szokásos munkát végzem, és most már olyan, mintha mindig is itt éltem volna.  Azért a mult vasárnap meglátogattam az előző szállásadómat, aki nagyon örült nekem. Hát még én az ebédnek. Végre ehettem egy normálisat. Csirkepörlkölt!!!! Életemben nem gondoltam, hogy ennyire tudok majd ennek örülni. Kedves ismerősömnek gyorsan csináltam egy jó kis almáspitét, meg palacsintát, mert mióta elköltöztem, szegénynek nem volt aki süssön. Gondoltam hozok belőle a családnak is egy kis kóstolót. Szerintetek mennyire ettek belőle? Ugy kellett beléjük erőltetnem, hogy csak kóstolják meg. Mondanom sem kell, hogy a nagyobbik lány, aki egyébként sem szeret enni, egyáltalán meg sem kóstolta. A legnagyobb baj persze továbbra is az anyukával van. Vasárnaptól szerdáig hozzá sem nyult a pitémhez. Ki az a normális ember, aki ezt kibirja?! Szerintem nincs is olyan. A két kicsi azért aranyos volt, ők megkóstolták, és persze a legkisebbnek izlett a legjobban. Ő még nincs annyira elrontva. Egyébként fantasztikus kölyök. Ne tudjátok meg mennyire pasi már most!!!! Nekem nem volt fiam, igy fogalmam sincs, hogy mennyire természetes amit csinál, de állandóan a cicimmel van elfoglalva. Folyamatosan lehúzza a pólómat, ha nem figyelek, hogy megnézze, már olyan is volt, hogy meg akarta fogni. Ilyenkor mit lehet tenni? Segitsen valaki!!!! Anyukának elmondtam, szerinte ez természetes, ha engem nem zavar, akkor ne foglalkozzak vele. Na most mi van?! Egyébként egyre gyakrabban mondja, hogy mami, és megtanitottam hogyan kell puszit küldeni, és esténként bejön elköszönni, és az ajtóból küldi a puszit. Tudjátok, amikor a kezedre puszilsz, és elfújod abba az irányba, akinek küldöd. Hát gondolhatjátok, hogy meg tudnám enni!!!! Úgy érzem, hogy ő már nagyon elfogadott, állandóan ott van ahol és, még akkor is, ha az anyja itthon van. A lányok azért nem egyszerűek. Mint már irtam, a nagyobbiknak komoly problémái vannak saját magával, neki mindenképp kellene segitség. A középső kislány pedig iszonyú erőszakos. Neki minden kell, még ami nem az övé akkor is, és akkora hisztit lecsap, hogy majd szétmegy a ház tőle. Általában sikerül elérnie amit szeretne.

Délelőttönként általában egyedül vagyok, vagy az anyuka a kis dolgozó szobájában matat a gépével. Ilyenkor gyakran jár az agyam azon, hogy ezt a családot hogyan lehetne megnevelni. Alapvetően az apukával kezdeném. Eleinte azt gondoltam, hogy csak az anyával van baj. Tévedtem. Az apuka legalább annyira hibás a gyerekek félre nevelésében, mint az anyjuk. Egyértelműen értelmes, aranyos, illemtudó gyerekek lehetnének, ha a szülők nem csesznék el a dolgokat. Ugye mint tudjuk a kicsit utánozzák a felnőtteket. Na akkor nekik kellene példát mutatni a gyereke felé vagy nem?! Apuka megérkezik, nem köszön, a kapátját nem felakasztja, hanem a fogas alá ledobja a földre. A gyerekek ugyanezt csinálják, az anyjukkal együtt. Normálisak?! Csak fél méterrel kellene feljebb emelni a kezüket, és már a helyén is lenne az a kib…t kabát.  Az apuka valamelyik hétvégén az emeletről a földszintre lerugta az ágytálcát ahelyett, hogy felemelte volna, és a helyére tette volna. Na ez milyen?! A gyerekek dettó. Semmit nem tettek a helyükre, mikor ideérkeztem. Azt ki merem állitani, hogy amikor velem vannak, már nem dobálják annyira a játékokat, sőt több alkalommal is megfigyeltem, hogy amikor szükségük van olyan dobozra, amiben játékok vannak, már nem a földre öntik ki, hanem az asztalon, egy kupacba hagyják. Nekem már ez is haladásnak számit. Idáig a játékoktól nem lehetet a szobában megmozdulni. Most legalább már nem a láb alatt vannak, hanem egy helyre rakják őket. Sőt, a nagyobbik már összeszedi a játékokat lefekvés előtt, mert azzal fenyegettem meg, hogy kidobom őket másnapra. Lehet, hogy ennyire félti őket?

Na ezek után jutott eszembe, hogy ha a szülők partnerek lennének a nevelésben, akkor rendre lehetne fogni a kis ördögöket. Tudjátok ment otthon egy angol sorozat, a Nanny, aki segitett a problémás családoknál a gyerekek nevelésében. Én arra gondoltam, hogy ha itt sikerülne őket megnevelni, akkor vállalnám más családoknál is a nevelést, mint abban a sorozatban. Persze ez nem olyan egyszerű, és nem is most gondoltam, hanem amikor már jobban megy az angol, és tanulnék is hozzá kis pszichológiát. Van egy ismerősöm, akinek  a cégén keresztül,  akár együtt is csinálhatnánk. Hétvégén találkozom vele, majd megkérdezem, mi a véleménye az egészről, és szerinte mennyire életképes az elképzelésem. Ez csak ötlet, de ötleteim otthon is gyakran voltak, csak anyagiak miatt soha nem tudtam kivitelezni semmit. Na majd most!!! Ki tudja?! Ha nem sikerül, akkor sem leszek elkeseredve, tudom, hogy a lehetőségek országában vagyok, és igenis, valami jót fogok itt tenni, amit élvezettel fogok csinálni.

Mi a véleményetek? Ha van, szeretném, ha irnátok róla.

A másik kérdés, ami folyamatosan foglalkoztat, az a főzés, kaja

Szörnyű, hogy az anyuka mennyire nem tud főzni, vagy csak nem akarja megmutatni. A heti kajánk általában a következőkből áll: tészta, aminek a tetejére konzerv paradicsomszószt tesz, ami izesitett. (persze amit én csináltam nem ették meg, mert abban nem volt tartósitó)

A másik fő menu a mirellit csirke falatok, amit narancsos csirkének nevezett el. Ez abból áll, hogy a fagyasztott csirkedarabokat, ami bundában van, ujra átsüti pici olajon, és a zacskóban elkészitett öntetet ráönti, majd kifőz hozzá egy adag rizst. Olyan az egész, mint a kinai édes csirkefalatok. Ehető, de ez nem főzés. Akkor a másik fő menu szintén tészta, de nem akárhogy. Spagetti, rá öntve ketchup, és a lényeg…… fekete babból és néhány zöldségből főz egy adag leveszerűséget, amit leturmikszok, és ezt önti a ketchupos tésztára. Hát valami szörnyű. Még a kinézete is… Akkor valamelyik nap gondolta csinál valami egészségeset. Halat akart vacsorára sütni, de hogyan?! A tengeri halat megfelezte, hogy jó vékony legyen, és még csak véletlenül se érezzük a hal izét. Ezután izesitett prézlibe megforgatta, majd betette a sütőbe egy tepsiben, hogy ez majd milyen egészséges lesz, semmi olaj, semmi nehéz étel hozzá. Eltudjátok képzelni milyen volt? Mintha izesitett papirt ettél volna. Arról ne is beszéljünk, hogy olyan éhes maradtam, mintha semmit se ettem volna. Persze a fagyasztott pizza is az egyik fő menük közé tartozik.

Gondoltam főzök magamnak a hétvégén valami jó kis magyaros kajákat, hátha kedvük lesz hozzá. Csináltam karfiol krémlevest, csirkepörköltet, és hát  inkább egy tótmaris kaját, csirkemell, sárgarépa, gomba, zöldborsó ragusan, rizzsel. Azért anyukánk megkóstolta, és izlett is neki, de a kölköket nem erőltette a próbálkozásra. A héten ujra megkért, hogy csináljak töltött paprikát, amit véletlenül sem cukorral szabad késziteni, hanem sósan, és persze a gyerekek tésztával, ők meg rizzsel ették. Be kell vallanom, nem valami jól sikerült, kicsit sósabb lett, de azért én meg tudtam enni. Szerintem ez volt az utolsó ebből, biztosan nem kell mégegyszer főznöm. Egyszerűen ilyen embereket még nem láttam. Mi a francot csinálhatnék velük?!!! SEGITSÉG!!!!!!

Mondanom sem kell, hogy még mielőtt ezt a kaját elkészitettem, az anyuka beszólt,  most már másodjára, hogy talán nekem kellene megtanulnom főzni. Nekem!!! Normááálliss????? Aki ismer, az tudja, hogy jól főzök, legalábbis idáig nem merte senki sem kritizálni. Lehet, hogy csak a szemembe nem akarták mondani?! Kivele!!!! Itt az alkalom,most be lehet vallni, tetszett vagy sem a kajám, aki evett belőle!!!!! Hallani akarom az igazat, vagyis olvasni…..

Na jó erről ennyit…..

Tudtátok, hogy a takaritás milyen jó kis fenékformáló meló? Én nem tudtam idáig. Mióta itt vagyok azon kaptam magam, hogy egyre formásabb a hátsó felem. Állandóan hajolgatok, állandóan fel kell szednem valamit a földeről, a sok lépcsőről meg már nem is beszélek. Hát a nyelvtanulás mellett már ezért is megérte munkát váltani……

Még egy gyors gondolta….

Kitaláltam, hogy valamelyik hétvégén csináljunk “garage sales”et. Rengeteg a játék, a kinőtt ruha, a garázsról meg ne is beszéljünk. Tele van használható, de itt nem használt mindenfélével. És belement mindenki. A jövőhéten kezdem a nagy rendszerezést elsőkörben a játékokkal, majd segitek az anyukának összerakni a feleslegessé vált tárgyakat, és jöhet a nagy kitáblázás. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy fog működni. Egyébként a gyerekek az eladott tárgyak után megkapják a pénzüket, és ujabb játékokat vehetnek rajta. Azt már nem is mondom, hogy együtt fogjuk árulni őket az utcán. Már alig várom….

Na majd erről is be fogok számolni.

Sajnos otthonról csupa rossz hireket kapok folyamatosan, ami igazából nem foglalkoztat, csak megerősit abban, hogy jó helyen vagyok. Ha jól hallottam egyre többen hagyják el az országot, főleg munkavállalás miatt. Ezért továbbra sincs honvágyam, és lassan kezdem ugy érezni, mintha mindig is itt éltem volna.

A lányomnak most nézzük a sulit, a nyáron érkezik, itt fogja tölteni a suliban kötelező gyakorlatot egy utazási irodában, igy hamarabb kint lehet. Ezen kivül most készült el egy dallal, amit feltettem a facebookra is. Néhányan már hallottátok. Nagyon büszke vagyok rá, annyira érzem, hogy itt a helye és biztos vagyok abban, hogy sokra fogja itt vinni. Ha valaki szeretné meghallgatni, akkor a profilomban megtalálja. Tényleg nagyon jól sikerült, és lassan elkészül  a zenei aláfestés is, valamint a video klipp hozzá, a végén egész komoly dalt rakott össze a kicsikém. Ha teljesen kész, akkor ujra felteszem, remélem az is legalább olyan jó lesz, mint amikor csak simán gitározik a dal mellé.

Hát ennyi let volna a mostani beszámolóm, bejelentkezésem.

Remélem ez is tetszett, és sokan olvassátok. Jó lenne tudni a véleményekről, kérlek irjatok, és válaszoljatok a néhány feltett kérdésemre.

Puszika mindenkinek, jó kávézást!!!!

 

 

2013. március 3-10.

Ma vasárnap van, és én itt ülök egy házikó teraszán, és előttem morajlik az ocean.

Mintha mindig erre vágytam volna, és most ez is teljesült.

Na nem teljesen, mert sajnos dolgozom közben, ami nem abból áll, hogy takaritani kell, hanem vérge pihenéssel. A ház, amiben vagyok, egy ismerősöm ügyfelének a háza, és egy 94 éves nénire kell vigyáznom,aki magatehetetlen.

Ez egy alkalmi dolog, amit nem lehetett kihagyni, pedig nem is tudtam, hogy ma a malibui óceáparton fogok “pihenni”.

A ház, amiben vagyok egy japán stilusu épület, ami valamikor igazán kellemes lehetett az itt lakóknak. Mára látszik, hogy nem foglalkoznak vele, eléggé rossz állapotban van. Elgondolkodtam azért rajta, hogy vajon mennyiért lehetne egy ilyet megvenni, és utána rendbe rakni. Ebben az ingatlanban nagyon nagy a fantazia. Alattunk az ocean, felettünk a domboldal, és ott laknak milliomosék. A terasz ajtóból hallom az ocean morajlását és  a vidám madarak csicsergését, ami szinte nyugtatóan hat az emberre.

Rájöttem, hogy nagyon kell az az auto. Egyrészt sokkal több munkát el tudnék vállalni, másrészt annyi sok szép hely van még, amit idáig nem sikerült megnéznem, és autóval könnyebben hamarabb eljutnék bármerre.

Most elnézem szegény nénikét. Egyszer mi is meg fogunk öregedni, de én nem szeretnék ennyire kiszolgáltatott lenni. Nagyon szép kort élt meg de most szinte már semmit nem érzékel a környezetéből. Kicsit elszomorit ez a tény, ráadásul megerősit abban is, hogy nem szeretnék idős emberekkel foglalkozni. Továbbra is a gyerekek, vagy a takaritás az ami most nekem tetszik, és elérhető.

Tudjátok, a multkor eljárt a gondolatom sokfelé, mit is lehetne csinálni itt?!

Ma beszéltem az ismerősömmel, aki ide hozott az ocean partjára, hogy neki mi a véleménye a gyereknevelési projektemről. Hát nem sok jóval biztatott. Igaz nincs nagy rálátása, mert ilyen témában nem mozog, de szerinte itt az embereket nem érdekli, hogy a gyerekek milyenek, birnak-e velük vagy sem, ráadásul olyan iskolát kell ehhez végezni, ami legalább 4 éves és egyáltalán nem biztos, hogy megéri, vagy megfizetnék. Szóval itt megakadtam. Mégsem volt jó ötlet? Maradok továbbra is takaritó, majd később ujra ingatlanos?!

El fog válni hamarosan. Mindenesetre szeptembertől valami iskolát fogok keresni, ha mást nem, egy ingatlanos sulit, hogy legalább egy papirom legyen itt is.  

A családnál, ahol lakom, ma van a nagy lány szülinapja. Szerettem volna ott lenni velük, de a pénz most sokkal jobban kellett. Egyébként vettem nekik ajándékot, igen, mind a három gyereknek, persze a két kicsinek csak valami apróságot, a nagynak pedig egy shellő-barbiet, aminek annyira örült, hogy három napja, mióta megkapta, mással sem játszik, mint ezzel a babával.

A szülinapra a szülők összepakoltatták a játékokat és feltünően nagy rend lett hirtelen a gyerekszobában.

Kiváncsi leszek mi vár rám estére, vagyis holnap mennyi munkám lesz. Ilyenkor egyébként is olyan a lakás, mintha hurrikán rohant volna keresztül rajta, ma meg még a szülinap is?! Állitolag sokan lesznek, de nekik mi a sok?! Azt mondták, hogy amikor a középső lányuk szülinapja volt, 75-en jöttek el. Volt olyan család, akik az unokatestvéreket is magukkal hozták, csak ők voltak 8-an. Úristen!!! Milyen szokások vannak itt?!

Majd estére otthonról befejezem a jelentkezésem, meglátjuk mi vár rám.

El kell mondjam Nektek, hogy most annyira fáradtnak éreztem magam, hogy már nem is szivesen akartam eljönni erre a munkára.

Továbbra is fáj a lábam, és be van dagadva, az ujjaimat meg nem érzem a sok sikálástól, erőltetéstől. Pénteken ugyanis festés volt nálunk, igaz csak az egyik falat a nappaliban, de közben az ablakokat is le kellett hirtelen mosni, másnap pedig, vagyis tegnap, a szokásos régebbi helyemen voltam, ahol most alaposabban takaritottam, és ott üveges ajtót kellett tisztitani, ahol a kutyák jönnek-mennek, és valjuk be, nagyon koszos volt. Sima lemosás nem lett volna elég nekik, itt is sikáltam mindent, jól el is fáradtam. Most az ujjaim is be vannak már dagadva, szerintem izületes lett, szóval hamarosan valami kényelmesebb munkát kell keresnem.

Kaptam ma is ajánlatot, amit a hétvégén fogok megnézni, és ha jól alakul, akkor fogok váltani, annak ellenére, hogy szivesebben vagyok a gyerekekkel. Valami kompromisszumra kell jussak velük, mert ezt sokáig nem lehet csinálni. A kajáról továbbra sem beszélek. Gondolom ma is a vendégeknek valami pizzát és tésztát rendeltek. Tegnap este még akartam sütni nekik egy almáspitét, de az anyuka nem engedte, annyira látszott rajtam, hogy milyen fáradt vagyok.

Egyébként mondtam neki, hogy szeretnék orvoshoz menni a lábammal, vigyenek már el, mert nem gyógyul, erre azt a választ kaptam, hogy pihentessem, és ne mászkáljak sokat, és különben is az egész testsulyom rajta van, ne csodálkozzak, hogy lassan mulik el. Neki amikor eltört könyöke, három hónapig nem tudta egyenesen kinyujtani. Na jól megkaptam a választ. Ennek ellenére az ismerősöm, aki ma idehozott, holnap elvisz egy magyar orvoshoz, és megnézi a bokámat. Tudom én, hogy pihentetni kell, de amikor a kis ördögnek délután aludnia kellene, és nem akar, akkor meg kell fogjam, és erőszakkal fel kell vigyem az emeletre. Az ő súlya biztosan az anyuka ölében marad, amig felcipelem, ugye?! Na nem is bosszantom magam.

Majd meglátjuk holnap mit mond a doki.

Ennél a mondatnál hagytam abba a multhéten.

Azóta eltelt ujra egy hét, és ismét vasárnap van.

Az előző vasárnapi munkámat hajnal 2-kor fejeztem be. Kicsit mérges voltam érte, hiszen nekem reggel 6.30-kor fel tudni kellni, és még innen haza is kell érjünk. Azért annyira mégsem voltam mérges, mivel hazafelé menet ismerősöm megmutatta Cher házát. Az énekes nőét. Szegénynek Malibuban, az ócián partján van egy hatalmas rezindeniája. Tul sokat nem láttam belőle, de most már tudom, hogy hol van, és valamelyik hétvégén vissza fogok oda menni, hogy nappal is láthassam, és küldhessek róla fotót Nektek.

Hajnali megérkezésem kicsit izgalommal töltött el, kiváncsi voltam mit fognak szólni, vagy egyáltalán mi vár rám.

Érdekes módon semmi nem történt. Még a kutya sem ugatott meg, amikor hazaértem, ami pedig még nem fordult elő. Mindenki aludt, és másnap sem kérdezték merre jártam. Na és a ház?! Nem hiszitek el, de nagyobb rend volt a parti után, mint most vasárnap este. Ugy látszik tudnak ezek rendet tartani, ha akarnak. Feltűnően nagy rend volt. Igy a hétfőm sokkal könnyebben kezdhettem. Nem mint holnap kell. Már előre látom, hogy meddig fogok takaritani.

Hát a mult héten sikerült eljutnom egy dokihoz is. Megnézte a lábam, és elküldött röntgenre is. Szerencsére semmi komolyabb bajom, csak egy erős izomhuzódás volt, ami lassan gyógyul. Szerinte tele van még a bokám vizzel, pihentetnem kellene, és magasra felemelni. De mikor?! Jó ötletei vannak. Azért a mult hetem nagyon laza volt. Meglepően jól alakult. Minden délután már pihenhettem, amig a kisördög aludt. Ez lehet hogy sokat számitott, mert már le tudok menni a lépcsőn, ami a múlt héten még vicces látvány volt. Természetesen nem gyógyult meg, de sokkal jobban érzem magam, és már fájni sem fáj annyira.

El kell mondjam, hogy a kisfiu egyszerűen levesz a lábamról. Ha hiszitek, ha nem, akármikor elmegyek itthonról, rohan utánam, és átölel, és puszit ad. Persze az esti ölelések, és jóéjt puszik továbbra sem maradtak el. A lányokkal még nem vagyok ennyire jóban, mert keveset vagyok velük, és hát valljuk be, nagyon rosszak. A középső, akit idáig félre ismertem, a legerőszakosabb a három közül. Neki minden kell, ami a másiké, és mindennel tud játszani, amit csak megfog.

Ezen a hétvégén kaptak egy csomó uj játékot, most azokkal vannak elfoglalva. Kiváncsi leszek meddig játszanak velük. Itt minden csoda 3 napig szokott tartan, na néha 4 napig.

Hát hihetetlen, hogy mennyire nem tudnak rendesen enni. A héten ismét csináltam nekik töltött paprikát. A gyerekek most meg sem kóstolták a levét,csak a gombócot ették meg. Ehhez az apuka vajas tésztát adott nekik. Jó egészséges étel!!!! Anyuka rizzsel ette tovább is, és alig tett rá szószt, az apuka  végre normálisan fogyasztott, neki krumplit főztem mellé, és azzal ette. Egyébként semmi gond nem lenne ezzel a családdal, ha rendesen táplálkoznának. Tuti biztos vagyok abban, hogy a gyerekeket azzal szurták el, hogy nagyon egészséges kajákat akartak nekik adni, ami ugye általában izetlenre sikeredett, és most folyamatosan nassolnak mellette. Anyuka a héten vett több gyümölcsöt is, de ezek azt sem eszik. Most mit szóljak erre?! Már nem is érdekel. Magamnak megveszem, amit szeretnék enni, a többi meg nem érdekel.

Ja!!! Majd elfelejtettem….

A héten volt egy randim, egy itteni fiatalemberrel . Végre kimozdulhattam hétközb en itthonról. Elvitt egy pubba, ahol iszogattunk, jókat beszélgettünk, és vacsiztunk. Elég jól sikerült. Várom a folytatást. Ha minden igaz április után lesz több szabad ideje, addig keveset tudunk találkozni, de nekem az is jobb most a semminél. Egyenlőre nem akarok többet irni róla, ha szépen alakul, akkor Ti is meg fogjátok ismerni.

Na most azt hiszem kicsit bepótoltam az elmaradásomat.

Remélem lesz időtök elolvasni.

2013. március 17.

Na hát lassan irónő válik belőlem…… (elég lassan)

Azt hiszem most nem sokat fogok irni, csak egy-két emlitésre méltó dolog történt.

Először is egy gyerek nevelési tanácsadás a hisztis gyerekek anyukájának. A kis kedvencemről irnék, aki  áprilisban lesz 4 éves. Ehhez képest jó magasra nőtt már most is, akár 5-6 évesnek is lehetne mondani. Vele vagyok a legtöbbet, amiről már irtam Nektek. Reggelente a legnehezebb bánni vele. Édesanyja elviszi a lányokat suliba, és mire visszaér, az kb egy óra, azalatt nekem fel kell öltöztetnem a kisördögöt, és a fogát is megmosni. Na ez az utóbbi a legnehezebb. Mint legtöbb gyerek, ő sem szivesen csinálja. Hetekig nem tudtam mit kezdjek vele, hogy készen legyek. Az anyja természetesen tudja már kezelni, és jobban tud vele bánni mint én, mégiscsak az anyja. Na hát a héten megtanultam egy titkos jelszót: “hidegviz” csak ennyit mondok, és a kisördög sirva, de kénytelen fogat mosni. Hogy is jött ez a vizes dolog? Emlékszem, amikor az én lányom is elég kicsi volt, talán még kisebb is mint ő, és gyakran jöttek a “hiszti” rohamok, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Egy barátnőm, vagy kolléganőm, vagy már nem emlékszem ki volt az,  emlitette, hogy egy kis pohárban kevés hideg vizzel hirtelen szembe kell önteni a rosszalkodó csemetét, akkor azonnal hajlandó mindent megcsinálni. A lányomnál nem emlékszem ez mennyire jött be, de itt most hatásos. Első alkalommal a fürdőszobában kapta szegénykém hirtelen a pofijába, akkor azonnal tudott fogatmosni. Második alkalommal a szokásos buvó helyére bujt, az ágy alá. Na onnan kiszedni sem egy könnyű dolog. Idáig ez csak ugy sikerült, ha tényleg ki is akart jönni. Én meg ha akarnék, sem tudnék utána bujni, mert annyira alacsony, hogy csak az ő kis feje fér be. Gondoltam majd parfissal kitolom a másik oldalra, ami első körben nem tettszett neki, igy inkább kijött magától. Második alkalommal már nem érdekelte, csinálhattam bármit, az istennek sem akart kimászni az ágy alól és fogatmosni. Ekkor jött az ötlet, hogy megemlitem ujra a hidegvizet. Szegénykém azt gondolta, hogy az ágy alatt van a legnagyobb biztonságban. Hát tévedett. Én szóltam neki, hogy jön a hidegviz, de nem hitte el, és sikerült ugy eltalálnom, hogy pont a pici fejét érte el. A sokktól azt sem tudta, milyen gyorsan másszon ki, és azonnal elkezdett fogatmosni. Ettől a naptól kezdve nincs gondom vele. Ha jön a “megmakacsolommagam” csak annyit kell mondanom hidegviz és máris kezes báránnyá alakul. Ajánlom azoknak a szülőknek, akiknek kis gyerekük van, és sehogyan sem boldogulnak vele bizonyos esetekben. A lényeg, hogy hirtelen érje, és egy-két alakalom után már elég csak mondani, vagy elég, ha látja a kezedben a poharat.

A másik emléitésre méltó, a főnökasszonyom beszólása. Kicsit váratlanul ért, és nem is értettem a dolgot, de nincs lehetőségem visszapofázni, igy inkább ráhagytam. Történt ugyanis, hogy pár napja délelőttönként nem tudok beszélni a lányommal skypon, mert ha elmegy itthonról, akkor kikapcsolja.  Szerinte, amikor vele beszélgetek, akkor nem dolgozom, vagyis az agyam nem ott jár, ahol kellene. Ilyenkor ugyanis mást sem kell csinálnom, mint 12-re az emeletet rendbe tenni, ami abból áll, hogy beágyazok a két hálóban,  összeszedek mindent ami nem oda tartozik, felsepregetek (mert porszivónk nincs használható) felmosok, kitakaritom a két fürdőt. Na ezeket simán meg tudnám csinálni délelőttönként, ha csak ezt kellene csinálni, de valami mindig van közben, és általában 10-kor tudom kezdeni, mert addig a kicsi itthon van. A másik, hogy heti két alkalommal alaposabban csinálok mindent, mert hétvégén mint már irtam diliház van itt. Hétfőm az tragikus, plusz akkor ágynemű csere, ruhák mosása, és a konyha is rettenetes ilyenkor. A másik nagyobb takaritási napom a csütörtök, mert pénteken már a kicsi egész nap velem van, és olyankor alig tudok bármit is elvégezni, örülök, ha a mosással végzek időben.

A letolás is egy ilyen csütörtöki napon történt, amikor sikerült a lányommal kb fél órát beszélnem, miközben dolgoztam. Nem szoktam neki mondani, hogy mikor mit csinálok, mert nem kell beszámolnom, de ezen a napon még a lányok ruháit is ujra át kellett rendeznem, mert már nem lehetett ismét megtalálni mindent. Erről azért nem számoltam be neki, de ez egy kicsit több időbe telt mint egy sima takaritási nap. Ráadásul elvárta, hogy a vacsorát, amit elkezdett főzni, figyeljem, miközben a gyerekeket fürdettem. Mondanom sem kell, hogy én voltama hibás, amiért leégett a hus, pedig nem szólt, hogy segitsek arra is figyelni, meg ő küldött el közben a gyerekeket fürdetni. Szóval iszonyúan szét van esve a nő, és hiába szeretnék mindenhol megfelelni, nem tudok elég jó lenni nekik. Ezért is irtam ki a FB-ra, hogy tele van a hócipőm, és alig, hogy kiirtam, (ez este volt már) utána bejött a szobámba, és megköszönte a napi munkámat. Na most erre mit lehet mondani?! Most akkor ezzel bocsánatot akart kérni, vagy rájött, hogy többet vár el tőlem, mint amennyit el lehet végezni egy nap? Vagy csak az zavarta, hogy beszélgetek a lányommal? Nem tudom….. Próbálok tökéletes lenni, de mindig kitalál valamit, ami már sok. Néha olyan fáradt vagyok estére, hogy leülök az ágyamra, és ülve elalszom. A kezeim már nem érzem, szinte nincs is erő bennük. És nem hajlandók egy normális porszivót venni, ami kb 90 dolcsi. Szerintük nincs rá szükség, mert nincs sok szőnyeg és a seprűvel is ugyanolyan tiszta tud lenni minden. Hát belefáradtam, és veszek magamnak egyet, csakhogy megkönnyitsem a munkámat.

Takaritok, mosok, főzök, a három gyerekre vigyázok, fürdetem őket, elpakolom a ruháikat, játékaikat, ablakot mosok, rendbe teszem a lakás elmaradt részeit, pl. falat mosok, vagy a falszegélyeket mosom le, vasalok…. Mindenre figyelnem kell, és ha nem találnak valamit, mindig hozzám jönnek, de mindent ők pakolnak el, és nem emlékeznek rá. Na most kicsit besokaltam, azért irtam le, de azért ne gondoljátok, hogy el vagyok keseredve. Ennek ellenére sokkal jobb itt lenni, mint az első helyemen, ahol tényleg szinte a tenyerükön hordtak. Itt mindig van mit csinálni, unatkozni sincs időm.

 Remélem addig maradhatok, amig ennél jobbat nem találok. Április végére meg lesz az autóm, és utána tudok találni másik munkát is, akár jobbat is. És szeptemberben elkezdek tanulni valamit, ha más nem jut eszembe, akkor marad az ingatlanozás, amit annyira szerettem csinálni, és januártól már ingatlanozni fogok. Úgy lesz!!!!!

Azoknak, akik rendszeresen olvasnak, és szeretnek főzni, két receptem küldök, amit kedvenc munkaadóm csinált a héten.

Az első az, amit leégetett (szerinte miattam), de ennek ellenére nagyon finom lett.

Sertés szűzérméből készült, amit vékony szeletekre felszeletelt. Ezt besózta, és öntött rá Wochester szószt (nem tudom, hogy helyesen irtam-e), majd hagyta állni kb 1,5 órát a hűtőben, fóliával lefedve. Ezután kevés oliva olajon hirtelen megsütötte a californiai piros paprikát és vöröshagymát, amiket vékony hosszú csikokra vágott. Amikor kicsit megpuhult, kivette őket egy tányérba, és ebbe az olajba kezdte sütni a husokat. Amikor már elég puha volt (nálunk amikor már leégett) akkor öntött rá egy 2,5 dl paradicsomlevet, ami sűrűbb az ihatónál de higabb a paradicsom pürénél, valamint csirkeleves levét, ami szintén 2,5 dl. Ezt lehet helyettesiteni otthon akár husleves kockával és vizzel, akár vegetával és vizzel, valamint 1 dl fehér borral nyakon öntötte az egészet. Menet közben vissza tette a paprikát és hagymát, és konzerv gombát is rakott a tetejére. Mindezt hagyta összefőni, és amikor már elég sűrű volt a lé, olyan mint a pörkölté, akkor készült el. Ők mindent  rizzsel esznek, de szerintem tésztával, vagy krumplival is nagyon finom kaja.

A másik, amit szintén nagyon finom lehetett volna, ha hallgat rám, és nem sózza agyon, az az alábbi módon készült el:

Csirke combokat besózni, hirtelen megsütni kevés olajon, annyira kevésen, hogy szinte nem is látni az edény aljában. Ezt majdnem addig sütni, amig puhára nem sül, és kap egy kis világos barna kérget. Ezután jöhet a Wochester szósz ismét, amivel nyakon öntötte, szintén jött bele 2,5 dl csirkeleveslé. (Ezt itt készen, konzervben lehet kapni, mint mindent a kezed alá készen kaphatsz)Hat csirkecombból készült, és ehhez 8 krumplit feldarabolt, mint ahogy a paprikás krumplihoz szoktuk adni, hosszukásra vágva. Na ezt sózta el piszkosul, hiába szóltam neki, hogy sok lesz, szóval óvatosan a sóval. Ezt összefőzte, és kész is volt a vacsora.

Meg kell mondanom, ez is egy olyan hét volt, amikor vérge normálisan lehetett volna enni, ha nem sózza,vagy égeti el a kaját. Ennek ellenére minden elfogyott.

Hát ugy látom, csak sikerült most is eleget irnom, és itt mindjárt éjfél, igy gyorsan feltöltöm a blogomba, és olvashatjátok, a recepteket pedig ki lehet próbálni, esetleg bőviteni saját ötletekkel.

Kellemes hetet mindenkinek, maradjatok továbbra is velem, puszilok mindenkit!!!!

 

2013. március 28.

Éppen nézem az “American Idol” versenyt, ahol most szavaznak arról, hogy  ki maradjon bent a versenyben. Aki esetleg tudja miről irok, és esetleg a zsűrit is ismerik, akkor azok tudják, hogy a zsűriben ül egy gyönyörű fiatalember, akiről most tudtam meg, hogy country énekes, ami persze nálunk nem a népdalt éneklőkkel egyenlő, hanem tök jó dalokat tudnak előadni. És miért is irtamide ezt? Mert annyira jó nézni, és most énekelt egy dalt, valami álom volt.

Na kicsit azért ébredjek fel, jöhetnek a mesék….

Mint már tudjátok, volt pár napom a család nélkül. Igyekeztem tartalmasan eltölteni, ami azt hiszem sikerült.

Péntek délutántól szerda késő estig azt csinálhattam,amit csak akartam. Mondanom sem kell, pénteken ki sem mozdultam a szobámból, végre pihenhettem. Másnap sajnos dolgozni mentem, a kedvenc zsidó családomhoz, ahová kéthetente járok. Ide eljönni mindig felüdülés. Náluk most kezdődik az ünnep,egy héttel Husvét előtt, és nagy családi összejövetelt tartanak sok kajával. Itt kényelmesen el tudtam végezni a dolgomat, jókat beszélgettem a tulajdonossal, aki lassan olyan, mintha a barátnőm lenne. Mindent meg lehet beszélni vele, és rendkivül értelmes hölgy. A lakása is olyan, mint amilyet én szeretnék majd itt később.

Másnap vasárnap volt, és ujra Santa Monica. Előtte azonban el kellett mennem Panka lányom barátnőjéért, aki előző nap érkezett Chicagobol. Ő egy program keretében egy évig lakhat egy családnál, és ott jár iskolába, együtt csinál velük mindent, és hát nagy szerencséjére elég gazdagokhoz került, és igy el tudott jutni több helyre is, többek között Los Angelesbe. Az ő kérése volt, hogy menjünk az ocean partjára, ezért vittem őt Santa Monicára. Na de az odavezető utam is érdekes volt. Több buszt kellett váltanom, és gyönyörű helyeken  jártam. Menetközben találtam egy bolhapiacot, ami olyan mint nálunk a PECSA, vagy inkább az “Ecseri”. Ide mindenképp vissza kell jönnöm. A másik szép hely, ahová vissza szeretnék menni, az a Farm Market, ahol a találkozóm volt  a magyar lánnyal. Na az még egy klassz hely. Igazából piac, ahol különböző árusok árulnak kajákat, mint nálunk is, csak kicsit kulturáltabb környezetben. Ha valaki ide szeretne jönni, annak mindenképp ajánlom, hogy ezeket a helyeket keresse fel. Ha itt lesz a Panka, akkor mindenképp vissza fogunk oda menni együtt. De azt mondták a tulajdonosok, hogy annál a bolhapiacnál sokkal nagyobb is van tőlünk nem messze. Na ezt is meg kell nézni !!!!

Szóval miután kicsodáltam magam az uj környezetben, sikerült megtalálni magyar honfitársamat, és vele elindultunk Santa Monicara. Igazi belevaló kiscsaj. Minden tetszett neki. A hideg vizben ugrált örömében. Semmi nem érdekelte, nagyon tetszett ez a fiatalos lendülete. Ott sétáltunk az ocean partján, és a szél ezerrel fujt, igy nem vettem észre, hogy sikerült leégnem. Ez pont akkor történt, amikor otthon nálatok ezerrel ujra elkezdett esni a hó. Hát sorry, tudjátok, ide kell jönni….. Inkább leégni, mint fázni a hóban. Itt is készitettem néhány ujabb fotót, ezeket még nem raktam fel, de hamarosan láthatjátok. Szóval ezis egynap volt, ami jól telt.

Hétfőn viszon dolgoztam ismét a kedvenc családomnál, ahová este vacsora vendégeket vártak. Itt már több alkalommal segitkeztem a vacsora tálalásánál, elpakolásánál, de a mostani azért sokkal több volt. Már délután egyre ott voltam, és semmi mást nem csináltunk, mint a v acsorára készültünk elő. El sem tudom mondani hány féle kaját főzött a háziasszony. Nagyon érdekes volt, hogy amikor mindenki megérkezett és elkezdték a vacsorát, előtte a tulajdonos édesapja hagyományt őrzően elkezdett olvasni a zsidó bibiliából, és  különböző ételeket sorolt fel előtte, ami mindenki előtt ki volt téve. Ilyen volt pl. egy csirke lábcsont, egy kis salátalevél, főtt tojás, volt még valami, de most hirtelen nem emlékszem rá. Mindegyiknek jelentősége van a multban, és a bibliában. Ezután az ott lévő kb 16 fő sorban egy-egy jelenetet olvasott fel ebből a kiskönyvből, ami mindenki tányérján ott volt. Azt még elfelejtettem megirni, hogy az asztal diszitése alkalmával különböző szalvéta ötleteket találtak ki, és a végén az általam készitett tetszett nekik, mert olyat még nem láttak, igy nekem kellett mindenki tányérja mellé tenni a legyező formára hajtogatott szalvétát, amit a villára tüztem, és igy nagyon mutatós lett. Ez a nap nagyon huzósra sikerült, hajnal 1-re értem haza, szerencsére hazahoztak, és hát jól is megfizettek.

A keddemet is értelmes és fontos dologgal töltöttem. Végre elmentem egy ügyvédhez, és most már tisztában vagyok sok olyan kérdéssel, ami az itt maradásommal kapcsolatos. Ezt most nem részletezem, mert egyrészt nem érdekes, másrészt aki szeretné tudni, az keressen meg privátban. Azért annyit elárulok, hogy nem könnyű a helyzetem, és a Pankának is ajánlott csak a főiskolára eljönni, amit azóta megbeszéltem vele, és természetesen megértette.

Az ügyvédnőtől Beverly Hillsbe vezetett az utam. Itt megismerkedtem egy nagyon jó fej magyar hölggyel, aki már régóta itt él, és egy közös ismerősünk hozott össze minket. Hát az odavezető utamon történt az a “csoda” hogy ismét találkoztam egy ismert szinésszel, akit láthattatok is a Facbookon, Jerry O’Conerre gondolok, persze a nevét nem tudom helyesen leirni, de nem ez a lényeg. Annyira helyes volt….  Egy kis utcában találtam magam, ahol az uj ismerősömöz kellett menni, és fotóztam a szebbnél szebb házakat, mikor egyszercsak ott sétált velem szemben kézenfogva a barátnőjével. Gyerekek!!!! Alig tudtam mit csináljak. Az első ilyen találkozásnál ugye Pierce Brosnan volt, ahol a döbbenettől szólni sem tudtam, igy lemaradtam egy autogramról, amit most nem szerettem volna lemondani. Hát pofátlanul megkérdeztem, hogy jól látom-e, hogy ő egy ismert szinész. A válasz igen volt, és autogramot akartam kérni, mire látta a kezemben a fényképezőgépet, és azt mondta, mit szólnék inkább egy fotóhoz?! Lehetett volna nemet mondani?! Nem érdekelt hogy nézek ki rajta, ugysem engem fognak nézni, és egy gyors ölelkezést lekapott a barátnője. Pár mondatot is váltottunk, és mesélte, hogy járt már nálunk, és nagyon tetszett neki Budapest. Valamint szerepelt egy magyar filmben, ahol a Puskás Öcsi életét mutatják be. (legalább is azt hiszem erről a filmről beszélt). Kell ennél nagyobb élmény? Mindig arra vágytam, hogy majd hires emberek jönnek velem szembe, és autogramot kérhetek tőlük. Hát eljött az első, és ki lesz  a következő? Na remélem tudni fogtok arról is.

A másik nagy meglepetés volt még erre a napra, hogy ahová mentem, az egy butik, és a hires szinészek oda viszik be a megunt, és főleg csak egyszer használt ruháikat. Ujdonsült ismerősömnek több szinészhez közvetlen telefonszáma is van. Hát nem őrület???!!!! Az ember csak gondol valamit, és egyszer csak ott van előtte amit szeretne. Sokszor elgondolkodom azon, talán boszorkány vagyok?! Remélem nem, de sokszor a hideg is kiráz, olyan dolgok történnek velem, és jó értelemben kell erre gondolni. És ez a lányomra is jellemző. Ismét munkát szeretett volna, és csak kitalálta, hogy mit, és másnap már meg is keresték vele. Döbbenet ugye?!

Na de folytatva a keddi napomat, a kellemes beszélgetés után a sarkon lévő bevásárló udvarba vezetett utam, ahol nem sokat költöttem, de szép dolgokat láttam, még lehet, hogy oda vissza fogok menni. Na de innen a hazavezető utam nem volt valami egyszerű. Kiirtam magamnak pontról pontra, mikor hol kell átszállni, és az egyik átszállásnál sehogyan sem találtam a hazafelé vezető irányba a buszmegállót. A végén kicsit nagy kerülővel, és segitséggel elkeveredtem a Rodeo Dr.-ra ahol most bemementem abba a szállodába, ahol a Pretty Woment forgatták. Kicsit csalódás volt, na nem azért, mert nem szép, mert gyönyörű, de valahogy az előtere nekem kicsinek tűnt a film után. De ott volt a pult, ahol Julia Roberts barátnője könyökölt és rágózott. Láthattátok, hogy csináltam néhány külső fotót a szállodáról. Hát innen tudtam csak hazamenni, ami legalább plusz két órás csuszásnak számitott. De feltaláltam magam, és hazataláltam, tehát nem kell aggódni, nem tudok elveszni.

A következő szabad napom a szerda volt. Erre a napra terveztem a fodrászt. Már meg volt beszélve előre, hogy mikor megyek hozzá, és hát nem elfelejtette? Aranyos ugye? De a szerencse, hogy a szomszédunk, igy előbb utóbb gondotam csak hazajön, és elkészül a hajam.  Igy is volt. Amikor végre hazaért átmentem hozzá, és elkezdődött a ceremónia. Hasonló házban lakik mint én, egy haverjával. Na ő is pasi, mielőtt elfelejteném elmondani, és elgondolkodtam rajtuk. A fodrász srác 47-48 éves, és igencsak jól néz ki. A haverja viszont tragikus. Nem tudom hogyan élnek, de két hálószoba van, különböző módon berendezve, a harmadikban pedig a fodrászüzlet. Érdemes megemlitenem, hogy olyan butorokkal volt berendezve a fodrász részleg, mintha régi butordarabok lennének, de kiderült, hogy ő csináltatta, és antikoltatta meg. A hajam vágása közben kiderült, hogy többek között Elton John fodrásza kb 4-5 éve, és több más szinészt is emlitett, mivel az üzlete bent van Beverlly Hillsben. Szerencsére nem kellett annyit fizetnem, mint a hires emberek fizetnek neki, és őket nem is fekteti asztalra hajmosás közben az is biztos. Képzeljétek el, hogy fel kellett másznom a konyha pultra, és a mosogatóban mosta meg a hajamat. Hát nem állat????? Azért elégedett vagyok a végeredménnyel, nekem tetszik a hajam, és legközelebb is szivesen fekszem a konyhájába….

Sajnos nem tartott sokáig a szabadságom, mert estére megérkezett  a “haddelhad” vagyis a család. És nem kaptam semmilyen ajándékot. Azért ez nem szép tőlük! Igazán gondolhattak volna rám! Na de tőlük nem is lehet ilyet elvárni.

Hát elkezdődött ujra a robot munka. Ráadásul az ördögök nem mentek még iskolába, igy sokat nem tudtam takaritani, de legalább kimostam, és rendett tettem utánuk.

Ugye eljött a Husvét ide is, de hát itt azért akkora hagyománya nincs, mint nálunk. El is felejtettem, hogy kis köszöntőt irjak az ismerősöknek, a képeslapról nem is beszélek. Na gondoltam, akkor mutatok a gyerekeknek néhány trükköt, amit én a lányommal csináltam annak idején husvétkor. Papirból kivágtunk tojásokat, és ők rajzoltak rá, de hát annyira nem érdekelte őket, max egy órát töltöttünk ezzel, és megunták, de legalább a papának elujságolták, hogy ők mit alkottak. Gondolom valami csak megmaradt a kis fejecskéjükben.

Egyébként a kisfiu annyira édesen énekli a Hinta, palintát, hogy most a nagyobbik, de középső lánynak is meg kell tanitani, aki már kicsit énekli is. Ennek nagyon örülök, jöhetnek a következő  dalok. Aki emlékszik a Csip, csip csóka kezdetű dalra, az kérem küldje el a szöveget, mert nekem nem jut eszembe a vége,csak a hess, hess… Értitek ugye?

Na szóval, eljött végre egy ujabb hétvége, ahol kipihenhettem a két napot a gyerekek okozta stresz után. Gondoltam ismét kiugrok Santa Monicára. (1,5 órás ut) Keresek egyfolytában paplan huzatot, amit itt nem sok helyen árulnak. Sajnos nem találtam még mindig, de legalább annyit tudok, hogy  az IKEA-ban biztosan lesz. Tehát egy utam már lesz az IKEA-ba. Tök jót sétáltam, nézelődtem, kajáltam, kényelmesen eltöltöttem a napomat.

Maradt még a vasárnap, amikor ismét uj dologra vettem magam. Végre vásároltam egy olyan telefont, amiről mindig is álmodtam. Van benne internet, tudom nézni a leveleimet, Titeket a Facebookon, van rajta Skype, és olyan,mintha telefonba beszélnék rajta a lányommal (mivel, hogy telefon) tök jó képeket csinál, és még le is tudom menteni. Még tanulnom kell miket tud, de már most ennyi is elég ahhoz, hogy hétközben, amikor a tulaj kikapcsolja netet a házban, én akkor is tudjak kapcsolatba lépni azzal, akivel én akarok. És hát ezen sokkal jobban hallom a lányom dalát, amit ő irt, és a zenéjét is ő csinálta. Aki még nem hallotta volna, annak ajánlom, hogy gyorsan hallgassa meg, és ezerrel ossza meg a Facebookon.

És akkor ez itt a reklám helye: https://www.youtube.com/watch?v=o2JcxkERfew

Ide kell kattintani, és hallgathatjátok, és lájkolni is szabad!!!!!!

Ugye már értitek miért kell a lányomnak itt élnie? És értitek azt is miért vagyok annyira büszke rá?!

Már nagyon hiányzik, lassan megveszem a jegyet neki a nyári vakációjára hozzám. Még három hónap, és ujra együtt lehetünk. Mi az már az elmult 7 hónaphoz képest?! Remélem gyorsan el fog telni……

Még gyorsan visszatérve a Husvétra, itt vasárnap reggel keresik a gyerekek a tojásokat, igy történt ez nálunk is. Persze üzletben vásárolnak üres, szines műanyag tojásokat, amikbe raknak mindenféle édességet, kis apró pénzt, és ezt rejtik el a kertben.  Hétfőn pedig munka van. Iskolába ugyan nem mentek, de apuka dolgozott. Szóval kicsit más mint nálunk. Itt minden a pénzről szól.

Hát most folyik a szó a kezem alól……. Nem is értem?!

Még amit szerettem volna elmesélni, hogy a héten valamelyik nap a gyerekek teljesen rám voltak bizva délután, és nekem kellett őket beterelni az udvarból a fürdéshez. Na ez nem volt egy egyszerű mutatvány…. Először csak szépen kértem őket többször, utána kicsit eréjesebben, de mintha meg sem hallottak volna. Mondanom sem kell a nagyobbik lány még hergelte is őket, hogy ne menjenek velem fürdeni. Gondoltam “hidegviz”… Aki olvasta a multkori irásomat, az tudja miről beszélek. De hát ez most három gyerek!!! Kire öntsem? Próbáltam egy kis pohárral megijjeszteni őket, de semmi. Ekkor megláttam a salgot. A többit gondolom kitaláljátok. Szerencsére itt jó az idő, nem fáztak, de nem tartott sokáig beterelnem őket. Még egy harcom azért volt velük, mert a drágalátos nagylány rávette őket, hogy fürödjenek hárman a zuhanyzóban, ami csak azért rossz, mert nem akarta megengedni a nagy lány, hogy bent maradjak a fürdőszobában. És mi van akkor, ha bármelyik elcsuszik, vagy elesik a nagy játékban?!  Nem engendtem meg nekik, és eltartott egy ideig, mire a kicsiket ki tudtam hozni a kádas fürdőbe, és megfürdethettem őket. Hát nem egyszerű gyerekekre vigyázni. De ezen is tul vagyok, eltelt megint egy hét.

Most várom ismét a holnapot, igaz dolgozni fogok, de jön a vasárnap, és akkor kipihenhetem magam.

Még mindig nincs honvágyan, és sajnos azt hallom, hogy egyre többen elmennek Magyarországról. Nekem is két ismerősöm most hagyta el az országot. Mi van otthon????

Gyertek ide!!!! Mindenkit szeretettel várok!!!

És most elközönök mindenkitől. Remélem bepótoltam az elmult hetet. Tudjátok ugy nem szeretek irni, hogy az muszály. Amikor jön az ihlet, akkor kell irni.

Na ennyi volt mára, szép napot Nektek, kellemes hétvégét, vigyázzatok Magatokra, és olvassatok tovább is engem.

Ja és utólag Kellemes Husvéti Ünnepeket!!!!

Puszi mindenkinek!!!!

 

2013. április 27.

Szombat délelőtt itt ülök a gép előtt, és eltűnődtem azon, valyon miért is raktam ki az életem egy részét a nyilvánosságnak?!

A válasz egyszerű. Szeretem, ha felfigyelnek rám, ha érdekli az embereket mi van velem, ha elmesélhetek olyan dolgokat, ami nem mindenkivel fordulhat elő.

Az elmult hetekben mivel semmi különös nem történt velem, ezért nem is akartam ide leirni. Pontosabban ami publikus, olyan dolgok nem történtek velem. Egyébként, ha minden szépen alakul, akkor végre elmondham, hogy egyenesben vagyok. Persze ezt csak akkor tehetem meg, ha valóban minden rendben lesz, és hát ez még sok idő. Éppen ezért ugy határoztam, hogy folytatom az irásokat, de mától már csak magamnak. Hogy miért? Egyrészt, mert nem kaptam reakciókat, másrészt meg semmi érdekes nem történt velem, ami miatt minden alkalommal elolvassátok kis naplómat. Ami amugy is érdekes, azt láthatjátok a facebookon fotókkal illusztrálva, és ez éppen elég ahhoz, hogy lássátok élek még, jól vagyok, és éppen merre járok.

Továbbra is elszomorit a helyzet ami otthon van, de csak azt érzem, hogy egy nagyon jó lépés volt a részemről ez a döntés, hogy ide kijöjjek. Itt sincs minden kerités kolbászból, itt is meg kell dolgozni a pénzedért, de itt legalább kifizetnek, az pénzed felét nem az államnak fizeted be, és ha elég eszed van akkor rendes munkával kényelmesen meg tudsz élni. Ugy gondolom a hátralévő életem kis részét itt nagyon szépen fogom eltölteni. Kezd kialakulni bennem a jövő képe, és látom a lehetőségeimet is. Sokminden járt már a fejemben, hogy mit is csinálhatnék, ha a papirjaim rendben lesznek. Mind közül most a legjobban elérhető az ingatlanozás, és mellette használt tárgyak értékesitése, amit felujitottam. Ez most itt elég “menő” dolog, sokan csinálják, de hátha nekem is menne. Aki ismer, az tudja, hogy imádom a lakberendezést, és ez valahogy közel is esik hozzám. A későbbi terveim között van még, hogy aki eladja a házát, sokszor mindenét eladja, és ilyenkor szakemberekhez fordul. Na én ezt szeretném még csinálni, nem csak egy-egy tárgyakat értékesiteni, hanem egy egész kis csapatot felépiteni, akikkel az országot járva segitenék eladni az eladhatatlan tárgyakat jó pénzért. Még nem tudom pontosan ez hogyan fog működni, de időm van, és meg fogom tanulni.

Addig is a legfontosabb, hogy ősszel elindulok egy angol nyelvtanfolyamra, hogy a beszédkészségem jobb legyen. Ez mindenképp fontos számomra, mert csak olyan munkát tudok elképzelni magamnak, ahol a kommunikáció, ja és a szervezés az egyik legfontosabb alapja a keresetemnek. Azt hiszem ez idáig is jól ment, ennek itt is sikerülnie kell. Ezután jön januárban, vagy jövőre, amikor kezdődik az első ingatlanos suli, oda beiratkozni, és elvégezem azt. Persze ahhoz, hogy tudjak dolgozni, és keresni, mint ingatlanos, vagy komoly tartalékomnak kell lenni, vagy mellette még dolgozni kell, amiből a minimális megélhetésemet fenn tudom tartani.

Szóval, mint látjátok, lépésről, lépésre előbbre fogok haladni, jól átgondolom mi a fontosabb, és persze mi az, amit meg is tehetek. Nyilván semmit sem adnak itt sem ingyen, mindenért meg kell harcolni, de itt legalább van értelme.

Panka lányom hamarosan itt lesz. Ennél nagyobb öröm nem is kell most nekem. Még 54 nap, ami soknak tűnik, de ahhoz képest, hogy lassan egy év eltelik mire ujra láthatom, ez a pár nap már semmi. Továbbra is azt látom, hogy ez a világ neki teremt, itt meg van minden számára, amiről álmodott. A mi kis álmodozó családunk végre hazaért?! Megtaláltuk a helyet, ahol békében élhetünk? Igen!!! Hiszem, hogy ez az a hely, ahová mindig is vágytunk.

Még el kell tellnie pár évnek, mire minden simán fog menni, de addig is van mit tanulni, van miből élni, van hol lakni, és az összes lehetőséget még  nem is ismerjük.

Sokan mondják, akik itt élnek, hogy már ez az ország sem olyan, mint régen volt. Egyre több a bevándorló mexicói, fekete, és lassan ők lesznek a többségben, ami nekünk fehér embereknek nem lesz kellemes. Lehet, de addig is van még hátra pár 10 év, és utána is lehet dönteni, hogy merre menjen az ember a világban. Amikor két nyelvet beszélsz, a világ kinyilik előtted. Aki csak teheti, tanuljon valamilyen nyelvet, mert azzal saját lehetőségeit bőviti.

Nem tudom, hogy otthon meddig fog tartan ez a rossz állapot, de az biztos, hogy addig nem akarok hazaköltözni, amig ez nem fog megváltozni. Naponta hallgatni a sok negativ dolgot, nekem erre nincs szükségem.

Lassan 9 hónapja vagyok itt. Megszoktam a helyet, az embereket, a szagokat, az itteni életet. Eleinte San Franciscohoz képest itt minden sokkal csunyábbnak, sokkal büdösebbnek tűnt. Igen, ez tényleg igy volt. De hát ott azért a luxus környezetben éltem, amit itt is meg lehet találni, és az itt is nagyon szép. A jelenlegi lakóhelyem, ha Budapesthez hasonlitanám, akkor a 15. kerülettől kifelé menve, kicsit munkás negyed, ahol azért laknak gazdagok is, szinészek is, mindenféle népség. Most már elfogadtam ezt is. A család, akinél lakom, egyre közelebb kerül hozzám. Már a nagyobbik lány, akivel idáig a legtöbb problémám volt, szinte már ő is megváltozott. (vagy csak én látom másként) Már nem zavar annyira, hogy mindent szétdobálnak, hogy élnek, nem akarom megváltoztatni őket, mint az első időkben. A munkám is egyre kevesebb, vagyis ugyanazt csinálom, csak rendszerezettebben, ami következménye, hogy gyorsabban végzek mindennel. Meg van a napi rutin, mikor mit csinálok, melyik nap mi a feladatom, és ez sokat segit abban, hogy kellemesen töltsem a héköznapjaimat.

A hétvégék továbbra is szabadok, igy a szombatokra munkát vállaltam, és jövőhéttől minden vasárnapom lesz csak szabad. Azt a napot viszon tartalmasan fogom eltölteni, kis pihenés, és további ismerkedés a várossal.

Autót szerettem volna venni, mire a Panka kijön, de közben sokkal fontosabb dolgokra kellett a kis megtakaritott pénzem, igy a tervek szerint január lesz a következő időpont, mire vezethetem a saját automat. Akkor ki fog tárulni a világ előttem, és amennyit csak lehet, mindent meg akarok ismerni.

Még azért azt utoljára elmesélném, hogy amikor kint jártam az IKEAban, akkor annyira jó érzés fogott el. Szinte otthon érzetem magam, ugyanazok a termékek, ugyanugy néz ki az épület a felépitése, az étterem. Mint láttátok, kipróbáltam egy tipikus amerikai kaját, ami meg kell mondjam, nagyon izlett. De mint már irtam a facebookon is, ugy éreztem, mintha én lennék otthon, és a körülöttem lévő összes ember csak turista. Nem is értettem miért van itt ennyi külföldi?! Persze gyorsan leesett, hogy a külföldi én vagyok jelenleg, és ők vannak otthon, de ez a tény nem szomoritott el.

Ami még érdekesség volt az elmult időkben, hogy nálunk a kisfiunak szülinapja volt, és hát jöttek a vendégek. Na és ki volt itt a vendégek között? Hát megint egy ismert szinésznő, Jane Smart. Ha beütitek a nevét az internetre, azonnal ismerős lesz a számotokra, kiről beszélek. Csak néztem a csajt, csak néztem, és nem tudtam eldönteni, hogy honnan ismerem. Annyira hülye voltam, (már megint) hogy csak mikor elment, akkor kérdeztem meg a tulajt, hogy ki is ő valójában. Hát azt tudták, hogy szinésznő, de a neve nem esett le senkinek. A csajszi 60 éves, de ugy néz ki, mint aki 40-es éveinek a  végén  járna, örökbe fogadott egy kinai kislányt, aki most 5 éves, és egy oviba jár a mi kis fiunkkal.  Na csak ennyit, hogy itt mennyire természetes, hogy azok az emberek, akiket a tévéből ismerünk, és bámuljuk, csodáljuk, azok a hétköznapjainkban köztünk élnek. Bármikor, bármerre találkozhatunk velük, és szokszor észre sem vesszük, mert hogy ez itt természetes.

Na csak még valami eszembe jutott, amit megosztanék Veletek.

A mult hétvégén dolgoznom kellett itthon, mert a szülők péntektől vasárnapig továbbképzésen voltak. Egész nap, reggel 8-től, este 7-ig tök egyedül voltam a három “ördöggel”. Nem tudom miért, de annyira jól sikerült a hétvége, amitől először rettenesen tartottam. Szótfogadtak, rendesen viselkedtek, szinte minden tökéletes volt. A szombati napon elvittem őket fagyizni, innek 2 perc sétára, és hazafelé menet, pedig megláttak egy garage sale-t, és kikönyörögték, hogy menjünk el oda. Na gondoltam, legalább megnézem én is, hogy milyen ez. Nem volt messze tőlünk, elsétáltunk, a gyerekek élvezték, hogy végre nem a házban vannak bezárva, és hát én is élveztem, hogy kicsit kiszabadulhattunk. A kiárusitás nem volt nagy, viszont megláttam egy fotelt, aminek nem tudtam ellenállni. Nagyon szép formája van, valójában iróasztalhoz való, de nagyon kényelmes kis fotel. Kicsit foglalkozni kell  vele, uj huzat, átfestés, de éppen ez az, ami tetszett benne. Végre kipróbálhatom, mit tudok kihozni egy használt butorból. Megvárom vele a Pankát, és együtt fogjuk kitalálni, hogy milyen is legyen a huzata, és lehet, hogy a végén eladom jó pénzért. Szerintetek mennyiért vettem? Nem hiszitek el, kerek 2 dollárba került. Ugye ezt nem lehetett otthagyni?!  Majd kiteszem a fotóját a facebookra, kiváncsi vagyok mit szóltok hozzá. Még nem tudom, hogy mennyibe fog kerülni a felujitása, de majd meglátom, hogy érdemes-e eladni, vagy inkább megtartom magamnak.

Na szóval például ilyen dolgokra gondoltam az ingatlanozás mellett, hogy garage saleken keresek olcsó butorokat, tárgyakat, amit később kisebb befektetéssel, és nagy haszonnal el tudok adni. Ki tudja?! Lehet, hogy ez jobban fog működni mint az ingatlan eladás?! Majd kiderül.

Hát ennyi volt mára, pontosabban utoljára.  Most komolyan elküszönök mindenkitől, és köszönöm, hogy eddig is figyelemmel kisértétek az életemet. Ha valaki nagyon szeretne tudni rólam, annak megtalálható vagyok a facebookon, vagy fel tudtok venni skypera, ahol az elérhetőségem : tomacsek121

Mindenkinek kivánok kellemes hétvégét, vigyázzatok magatokra, csak pozitivan gondolkozzatok, és lássátok meg a lehetőségeket, amik körülvesznek Benneteket!!!

 

Még utoljára sok puszi mindenkinek!!!!

2013. szeptember. 14.

Szóval azt igértem, majdnem 5 hónappal ezelőtt, hogy nem irok többet ide. Egyszerűen nem birtam megállni, hogy ne folytassam a történetem, történetünket.

Most az időrendi sorrendtől eltekintek, mivel annyi minden történt az elmult 5 hónapban, hogy azt feldolgozni kicsit sok időbe kerül. Ezért most a legfrissebbel folytatom, mégpedig a betegségem rövid történetével.

Alighogy a Panka visszautazott, rá egy hétre elkaptam a gyerekektől az infuenzát. Mivel már ilyen történt velem, azonnal tudtam milyen gyógyszert kell beszednem, mit kell tennem, hogy gyorsan elmuljon. Ennek ellenére semmi javulást nem tapasztaltam néhány nap után sem.

Tudnotok kell azt is, hogy a tulajdonosok a nyári nyaralásuk után teljesen megváltoztak velem kapcsolatban. Például régebben, ha elkérezkedtem korábban, délután 4-kor, akkor mindig levontak a fizetésemből fél napot. Ez annak idején nagyon bosszantott, most pedig több alkalommal is kifizették. Voltam már hasonló beteg itt, akkor csak átnéztek rajtam, se gyógyszert nem vettek, se nem kérdezték, hogy esetleg tudnak-e segiteni valamiben. Az akkor nem jutott eszükbe, az sem hogy esetleg szóljanak, délutánonként pihenjek. Na most ha hiszitek, ha nem, lefektettek, gyógyszert vettek, amit nem kellett kifizetnem. Gondolkoztam is mi történhetett, mi ez a nagy változás. Később megtudtam, hogy egyik barátnőjüknek panaszkodtam, és emlitettem azt is, hogy nem érzem jól magam, és ahogy találok egy jobb lehetőséget, azonnal elhagyom őket. Szerintem ez a barátnő szólt az érdekemben, és ugy látszik nem szeretnének elvesziteni.

Na szóval semmiképp sem gyógyultam 4 nap után sem, gondoltam elmegyek a gyógyszertába, és veszek magamnak valami hatásosabb gyógyszert. Hát lehet, hogy nem kellett volna kimozdulnom. Nagyon rosszul érzetem magam már akkor is, ráadásul az utcán 40 fok volt, iszonyú melegem lett, és ahogy bementem a gyógyszertárba,ahol 20 fok volt, rámjött egy roham, amitől annyira izzadtam, hogy folyt a hátamon a viz. Legalább 10 percet voltam bent, és ezerrel jött rám a légkondi, alig vártam, hogy kimenjek, odakint meg ujra a 40 fok. Szerintem ez tette be a kaput. Persze ez nem volt elég nekem. Ez szombati napon történt, és hétfőn elmentem dolgozni, egy lakást takaritani, plusz szerdán és csütörtökön segitkeztem két családnál vacsora vendégeknél. Mindkét alkalommal már nagyon rosszul voltam. Éreztem, hogy hörög a tüdőm, éjjelente fulladoztam. Persze azért a tulajdonos anyukának eszébe se jutott, hogy esetleg orvoshoz vigyen, vagy csak meg emlitse, hogy ingyen is ellátást kaphatok.

Az apuka nem volt itthon 5 napig, és az első nap ahogy megjött, azonnal láta, hogy gond van. Anyuka még aznap este is elvárta volna, hogy a kicsi fiát megfürdessem. Szerencsére apuka elküldött a szobámba pihenni. Érdekes módon, mivel apuka most hallotta először, hogy éjjel mennyire rosszul vagyok, reggel már azzal fogadott az anyuka, hogy talán orvoshoz kellene mennem. Azonnal felhivtam egy ismerőst, aki adott egy kórház cimet, és még az nap délután elvittek a kóház sürgősségi osztályára.

Na ez innen egy másik történet. Ilyen szervezett betegvizsgálatot,ilyen kedves ápolókat, orvosokat az életben nem láttam. Eleve a kórház gyönyörű volt. Tulajdonosnőm felkészitett mit kell mondani, és arra is, hogy sokat kell majd várni. Hát várnom kb 10 percet kellett. Először behivtak egy szobába, ahol megmérték a lázam és a vérnyomásom. Ezután ujra kellett várakozni egy ujabb vizsgálatra, amit egy másik szobában végeztek el. Itt kikérdeztek mindenféléről, bekerültem a gépezetbe, meghallgatták a tüdőm, és onnan azonnal vittek egy harmadik vizsgálóba, ami már a kórházon belül volt. Na itt aztán azonnal elláttak mindennel. Tüdővizsgálat, vérvétel, légpipa, antibiotikum vénásan, percenként jött valaki és csak velem foglalkozott. Kaptam olyan hálóinget, amit a filmekben is lehet látni. Egy zacskóba kellett tennem a ruháimat, listát vettek róla mi van nálam, és várnom kellett az eredményekre. Kb. 5 órakor érkeztem oda, és 7-kor már tudtam, hogy mi a bajom, és azt is, hogy két napig maradnom kell. Tehát egy kemény tüdőgyulladásom volt, ami alatt két héten keresztül keményen dolgoztam. Szerencsére a kórházban azonnal segitettek. Egy teljes napon keresztük kaptam az antibiotikumot vénásan. A két nap alatt annyi vért vettek tőlem, mint még életem során soha. Nem is értettem honnan tudják levenni azt a rengeteget. Éjjel nappal óránként jöttek ellenőrizni vérnyomást mérni, véralvadót beadni. Annyi ember dolgozott velem, hogy megszámolni nem tudnám. Hát itt ha valaki borravalót akarna adni, akkor fogalma se lenne, hogy kinetk adja. Nem is szokás, annyira meg vannak fizetve. Igy hát szerda 5-től péntek 4-ig voltam a kórház lakója. Ja azt még elfelejtettem, hogy itt van a hazamenő betegeknek egy külön várószoba fotelekkel, ahol a papirokra és gyógyszerre kell várni. Hát ide se a lábamon kellett mennem, hanem külön tolószékben vittek oda. Kaptam 4 szem antibiotikumot 4 napra, ami állótal nagyon erős, és ez még segit az utolsó napokban. A gyógyszertából kellett felvennem, na gondoltam fizethetek, de ha hiszitek, ha nem, semmiért nem kellett fizetnem.

Most már itthon vagyok, apuka jött értem, és azóta csak pihenek, na persze most hétvége van. Még holnap is nyugis napom less.

Mit gondoltok mi várt a lakásban két nap után? Jobb ha bele sem gondoltok.Én nem értem az itteni nőket. Uszott a konyha kosztól, a mosatlan edényektől. Nem birtam ki, hogy legalább a konyhát össze ne kapjam. A tulajdonosok elmentek vacsorázni, szerencséjükre elhivtak, de semmi kedvem nem volt hozzá, igy a maradékot ettem. Ahogy Nektek bárki is megköszönte, hogy a kórházból épp hazajövet rendet tettem a konyhába, na nekem is ugy köszönték meg. Nem is érdemes beszélni róla. Most persze uszik minden a lakásban, szóval a hétfői napom nem lesz unalmas.

Ma főztem végre egy csirkehuslevest, édesanyám csigatésztáját hozzá. Isteni volt. Főztem mellé még bolognait is, amit mondanom sem kell a gyerekek nem esznek meg.

Ha már a kajáról irok, meg kell emlitenem, hogy bővült a befogadó készségük. Ugye az első, amit szivesen megesznek, az a töltött paprika. Most már tetszik nekik a csőbensült csirkemellem, igy karfiollal, ezen kivül tepsiben sült csirkecombok krumplival és hagymával is sikeresnek mondható. Csináltam már meggyes pitét, ami igazán jól sikerült, de ahogy Ti ettetek belőle, ők is annyit ettek. A gyerekek még csak meg sem kóstolták, ha ránéztek undorodtak tőle. Hát tudjátok szivem szerint jó pofán csaptam volna mindet.

Ennyire elcseszett gyerekeket még nem láttam. Azt már eldöntöttem, hogy amikor elköszönök tőlük, az anyukának megmondom, hogy mindenképp orvoshoz, szakemberhez kellene vinni a gyerekeket, merthogy ez nem normális, amit az ételell csinálnak.

Azt hiszem igy kezdetnek nem lesz kevés olvasnivalótok.

Ahogy tudok, folyamatosan beszámolok a Panka ittlétéről is.

A kórházi fotókat csak a blogomban láthatjátok, és fogok majd felrakni Pankás képeket is.

Hát ennyi volt a hosszu kihagyásom után az első beszámoló.

Remélem ez is érdekes volt, mint a többi.

Szép hetet Nektek, vigyázzatok magatokra!!!!

 

2013. október 7.

Hülyének van hülye szerencséje, ezt szokták mondani. Hát ezek szerint én most egy hülye vagyok, de inkább azt a szót használnám, hogy szerencsés, azért ez jobban illik rám.

Nos az utóbbi időbben annyi dolog történt velem, hogy hirtelen azt sem tudom hol kezdjem. Már annyira szeretném elmesélni a Pankás nyaralásunkat, de egyszerűen a sors most velem van elfoglalva. Szinte el sem hiszem, hogy ami körülöttem van az, valóban megtörténik. Ugy érzem magam sokszor mint a mesében, ahol a halász kifogta az aranyhalat, és az teljesitette minden kivánságát. De inább azt mondanám, hogy annyira erősen akartam amit hamarosan el fogok mesélni, hogy egyszerűen bevonzottam. Igen, inkább ez történt. Ezt már többször megfigyeltem életem során, és higgyjétek el működik. Csak hinni kell magunkban, és minden jön a maga utján, a maga idejében.

Egy éve, és két hónapja vagyok távol Tőletek. Ez idő alatt mindig az járt a fejemben, hogy mikor jön már el az az idő, amikor azt csinálhatok, amit csak akarok, és nem kell másoknak takaritanom azért, hogy szállást, és kaját kapjak, valamint kis pénzecskét. Mindig elképzeltem milyen lesz, ha már saját lakásban lakom, napról, napra berendezem, szépitgetem, és közben dolgozom keményen, de lehetőleg már nem takaritok.

Na majdnem minden álmom teljesült, de ami teljesült, az nem kis dolog. Azt mondják az itt élő magyarok, hogy ameddig most eljutottam, az általában két év egy hasonló esetű emberkéknek, mint én.

Akik rendszeresen olvasnak, vagy végig olvasták a történtemet, azok tudják, hogy ahol most lakom nem vagyok igazán boldog. Annyit dolgozom mint egy állat, és még csak azt sem mondják, hogy köszönöm, vagy legalább beszélgetnének velem, vagy embernek néznének. A nyáron volt egy kis változás, amig a Panka itt volt, de most ujra csak átnéznek rajtam. Ezt nem könnyű elviselni egy olyan embernek mint én vagyok. Tudjátok szeretek beszélgetni barátkozni, és ezt idáig itt ennél a családnál nem volt kivel.

Ugyanakkor járok két helyre heti egy-egy alkalommal dolgozni, és mindkét helyen ugy fogadnak, mintha a családjukhoz tartoznék, kedvesek velem, beszélgetnek, érdeklődnek mi van velem, és mindkettő igyekszik segiteni amiben csak tud. Csak nem velem van a baj?

Történt pár héttel ezelőtt, alighogy kijöttem a kórházból,hogy egy hétfői napon, amikor anyuka hazaért üres dobozokat hozott haza, de nem keveset.

Ja erről jut eszembe, hogy a nyáron, amig nem voltak itthon, a garázsukat kitakaritottam olyan szépen hogy amióta itt laknak, ilyet még nem láttak.Szerintetek megjegyezték, vagy megköszönték?! Ez nem tartozott a munkahelyi leirásomba, de megcsináltam hálából, amiért a Pankával együtt lakhattunk a házukban. Mit gondoltok meddig tartott a rend? Maximum egy hónapig. Amikor is a drága apuka keresett valamit, és persze engem nem kérdezett meg, hanem, egyszerűen szétdobált mindent, pedig annyira lehetett látni, hol lehet amit keres, mert az egyformákat egy helyre tettem. Na ettől a perctől kezdve még erősebben kivántam, hogy elmehessek tőlük. Sirnom kellett, amikor a garázsba mentem mosni. Még a szivem is fájt, de mégegyszer nem álltam neki rendet tenni. Ennyire hülye azért nem vagyok.

Nos mielőtt anyuka megérkezett a dobozokkal, reggel kért, hogy pakoljak már össze egy kicsit a garázsban. Én meg pofátlanul közöltem vele, hogy ilyet ne kérjen tőlem, mert egyszer megcsináltam gyönyörűen, és utána ujra mindent szétdobáltak, és sirnom kell, amikor kimegyek a garázsukba. Gondolom akkor már tudta, hogy kell a hely a dobozaiknak, de véletlenül sem szólt volna semmiért.

Ahogy megláttam a dobozokat, viccesen kérdeztem tőle, hogy csak nem költöztök. Erre meg ő teljesen komolyan közölte, hogy de, igen. Ebben a pillanatban lepergett előttem minden kérdés: Mit fogok én csinálni ha elmennek?! Meddig maradnak még itt!? Hol fogok lakni? Milyen munkát találok egyáltalán... Egy csomó kérdés kattogott még a fejemben pillanatok alatt. Osztottam, szoroztam, meddig lesz elég a pénzem, és mire? Azonnal hivtam, üzentem az ismerősöknek, hogy gáz van, Tóth Marinak munka kell egy hónap mulva. Eltelt egy hét, és még senki nem jelentkezett, hogy tudna segiteni. Mi lesz most velem?! Azután egyszer csak megtört a jég. Az egyik itteni magyar barátném felhivott, hogy mit szólnék egy 3-4 napos butikus munkához? Jajj Istenem, még most is a hideg szaladgál rajtam, amikor meghallottam hová mehetnék dolgozni. Ez egy álom a számomra. Nem kell mások szemetét takaritanom többé? Vagy legalábbis nem annyit. Tehát az egyik álmom fog ezzel valóra válni?!

A másik az volt, hogy végre egyedül élhessek. Az utolsó percig nyugodt voltam a szállásommal kapcsolatban mindaddig, amig fel nem hivtam régi ismerősömet, akinél laktam, amikor ide érkeztem. Gondoltam elég jóban vagyunk, biztosan megengedi, hogy nála lakhassak. Hát meg is engedte volna, ha nem jött volna hozzá két vendég is otthonról, akik ráadásul 3 hónapig fognak nála lakni, és igy nincs több hely a házában. Ekkor kezdtem aggódni. Akkor most tényleg mi lesz, ha ezek elköltöznek?! Persze Tóth Marit nem kell félteni. Most is elővettem azt a kevés ismerőst, akit idáig itt megismertem. Többek között a tulajdonosoknak is szóltam, hogy ha esetleg hallanak valakit, aki kiadna egy szobát, akkor gondoljanak rám. Ebben viszont rendesek voltak.

Kiadják a házukat, és kinek?! Annak a barátnőjüknek, akit én is ismerek, és járok hozzá takaritani, meg a kisfiára vigyázni. Ő az a kisfiu, akit láthattatok, már. Két éves, fekete, iszonyú aranyos, mosolygós göndör fürtöcskés. Egyszerűen imádni való. Na majd teszek fel fotókata blogomba róla.

Szóval meg van az uj bérlőjük, és megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem maradni, és persze fizetni a szobáért, ami neki is nagy segitség lenne nemcsak anyagilag, de emberileg is. Egyedül neveli a kisfiát, 5 évvel fiatalabb nálam, és hát igazán rendes kedves nő. Mi mást mondhattam volna, hogy örömmel. Addig maradhatok, ameddig csak akarok, sőt még a Panka is jöhet, őt is ismeri, és nagyon szeret minket.

Ezzel megoldódott a lakás problémám, ugy fogunk itt élni, mint két barátnő, és fogadhatok vendégeket, a szobámat persze nekem kell berendezni, de hát erre vágytam már több mint egy éve. Kivánhattam volna ennél jobbat magamnak?

Október 20-tól szabad emberke leszek. A következő nagy projektem még mindig a papirjaim rendezése, ami folyamatban van, és csak idő kérdése, az is meg lesz.

Az uj munkahellyel kapcsolatban annyit, hogy a kedvenc utcámban található, fehérneműket kell árulni, ami azért annyira nem is egyszerű. Elsőkörben csak ismerkednem lehet a termékekkel, nevükkel, tipusaikkal. Folyamatosan rendszerezni kell őket, hogy amikor vevő jön, azonnal a tulaj megtalálja, amit keres. Egyenlőre három napot dolgozhatom, és hétvége is benne van, de ugy látom, hogy le akarja cserélni a mostani alkalmazottját, aki valljuk be, hát kicsikét butácska. Utál pakolni, rendet tenni, alig ért a számitógéphez, és a külsejéről meg ne is beszéljünk. Nagyon remélem hamarosan belejövök a melóba, és több napot is kaphatok, valamint megengedi, hogy eladjak.

Egyébként az angolom iszonyu sokat javult. Ennek ellenére novembertől heti egy alkalommal jön majd hozzám egy tanár, aki a lányokat is tanitotta, és segit az angolomban. Ettől azt remélem, hogy méggyorsabban fogok javulni, és mivel a világ most kitárult előttem, és mindenkivel csak angolul beszélgetek, nem kell sokat várnom a butikban az “előléptetésemre”.

Van még két hetem a szabadságomig, addig is keményen megdolgoztatnak. Ki adták “parancsba” hogy napi 5 dobozt be kell csomagolnom. Normálisak?! Nagyon nem érdekel, annyit dolgozok, amennyit birok. A lényeg, hogy hamarosan szabad leszek, szépitgethetem a szobámat, ugy élhetek az uj főbérlővel, mint két barátnő, és valljuk be már nagyon várom. Ahogy elkészült a szobám, fogtok róla fotókat látni. Azért még keresek további melót a szabad napjaimra természetesen, és a másik álmom sem adom fel, ami az ingatlanozás . Mindent szépen sorban a maga idejében.

Ez lett volna az én friss történetem. Remélem nem voltam unalmas, és szivesen várjátok a következő beszámolómat is.

De mielőtt elköszönnék, még egy kis rövid beszámoló a kezemről, mert annyian aggódtatok.....

Nos egy hete történt, amikor ham and eggs-et csináltam volna magamnak. Mielőtt kész lett volna, az én drága kis ördögöm befejezte a wc-t, és mivel drágaságom még nem tudja kitörölni a popsiját, ezért kiabált utánam. Én meg mint egy jó anyuka, csapot-papot ott hagyva rohantam segiteni neki. Közben elfelejtettem, hogy nagy lángon hagytam a tojást fedővel leboritva, és ahogy végeztem drágámmal, hirtelen lekaptam a fedőt, ami azzal a lendülettel hozzáért a karomhoz. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire megégett, és nem is éreztem, kicsit viz alá tettem, utána mint aki mindent jól tud, tejfölt raktam rá. Estére rendesem felhólyagosodott, és mivel még mindig egyedül voltam a gyerekekkel, akik annyira rosszak voltak, hogy folyamatosan szaladgáltam utánuk, kapkodtam őket az asztalról, szekrényről, és egy ilyen alkalommal kifakadt a hólyag. Ott éktelenkedett a drága rózsaszin husom. Tudtam én, hogy valamit kellene csinálni vele, de senki nem volt otthon, semmit nem találtam hozzá. Este, amikor apuka hazaért, azt mondta, hogy ez semmi, majd rendbejön. Hát gondoltam, csak jobban tudja, mint én, de másnapra nagyon csunya lett. Reggel jött a gyerekekért az egyik magyar barátnőjük, akinek szintén megmutattam. Na ő adott egy krémet rá, ami az apuka szerint, csak rosszabbat csinált, de mások szerint meg égésre való. Egész nap kentem vele, ami antibakteriális krém, és talán ezért usztam meg a fertőzést.Ezután láttátok a facebokkon a kezem, és hát ekkor azért már be voltam gyulladva rendesen, mert egyre csunyább lett és én még a csikot is láttam. Mutattam én a családnak, akkor már az anyuka is itthon volt, de szerintük nem kell csinálni semmit, az orvos sem tudna okosabb lenni, majd szépen rendbe jön. Na erre mit lehet mondani? Ekkor irtam Nektek, és kaptam a jobbnál jobb tanácsokat. Másnapra viszont beindult a javulás, amit főleg a Kyani cég Nitrofix nevű szerének köszönhetek, ami külsőleg, belsőleg gyógyitotta a sebem. Most egy hét után már behegesedett, néha viszket, amiről azt tudom, gyógyulást jelent. Az persze biztos, hogy sokáig meg lesz a nyoma, de hát mint mindenben, ebben is szerencsém volt, hogy nem fertőződött el.

Most már mindent tudtok, igy el is köszönhetek.

Remélem a reggeli kávétok sokáig tart, és végig olvastok, de akár este lefekvés előtt sem fog rosszul jönni egy kis meseolvasás.

Az uj nevemmel köszönnék el, amit a feketes kisfiu adott nekem, Mirja lettem neki.

Hát akkor szép napot mindenkinek, vigyázzatok magatokra és tanuljatok a történeteimből, puszi mindenkinek: MIRJA

2013. október 9.

Annyira belefáradtam a dobozolásba, hogy ugy gondoltam megleplek Benneteket egy ujabb történettel, ami végre Panka és rólam szól.

Az életemben két csodálatos nap volt idáig, amit semmi nem tudott felülmulni. Az egyik amikor megszületett Pankám, a másik, amikor egy év után ujra láthattam a Los Angeles-i repülőtéren. Az első érzést minden anyuka átélte már, tudja milyen. A másodikról gondolom nem sokatoknak van fogalma. Nos nagyon nehéz volt elköszönni tőle Budapesten ugy, hogy fogalmam sem volt mikor láthatom legközelebb. A terveink akkor teljesen mások voltak, de a cél akkor is az volt, hogy minél előbb együtt élhessünk idekint. Több nehézség árán, többszöri ujratervezéssel végülis kitisztult, hogyan lehetünk ujra együtt. Azután eljött az a csodálatos nap, amit már visszaszámlálással vártam. Akkor még nem tudtam, hogy egy teljesen felnőtt lányt fogok ujra kapni.

Mivel nincs még autóm, ezért a repülőtérre busszal kellett kimennem, ami itt egyáltalán nem nehéz, és hozzánk nagyon közel esik a megállója. A biztonság kedvéért azért egy héttel az érkezése előtt kipróbáltam hogyan, és mennyi idő alatt érek ki.Már ekkor is nagy izgalom fogott el, de amikor élesbe ment az egész, akkor aztán dobogott a szivem rendesen. Az érkezési oldalon elég sokat vártam, de amikor megpillantottam azt sem tudtam mit csináljak. Szerettem volna az első pillanatot megörökiteni, de annyira megváltozott Pankám hogy hirtelen nem engedte, és még azt sem értette, hogy én miért örülök neki annyira. Azután persze az első sokkból felébredve kicsit visszavettem magamból és mint egy rendes anyuka, nagyon örültem, és persze a könnyeink is kicsordultak a végén. Sikerült közös fotókat késziteni az érkezéséről, amit láthatattok is.

Nos az első sokkoló pillanatok után mindkettem elég gyorsan egymásra hangolódtunk, és ez végülis igy maradt, amig itt töltötte azt a 10 hetet.

Kiváncsi voltam mit szeretne csinálni először. Mit gondoltok mi volt a válasz? HAMBURGER!!!!! Normális?! Igen, hamgurgert akart enni elsőkörben. Hát ezen nem mulott. Elvittem a sarkon lévő kedvenc helyemre, ahová ha már nincs más ötletem, elmegyek és eszek egy jót.

Következő kérése persze az óceán volt, akárcsak az anyjának.

Az első hétvégén elmentünk Santa Monicara és Venice Beach-re. Hát mondanom sem kell, hogy az én gyönyörűségem az első pillanattól otthon érezte magát. Eszméletlen mennyire élvezte minden pillanatát a kirándulásainknak. Az első helyen például utcai szórakoztatók behivták több másik nézővel együtt a műsorukba, ami állati vicces volt mindenki számára. Azután a Santa Monica-i óceán parton megnéztük a kis vidámparkot, ahol azért kipróbáltuk a hullámvasutat.

Másik nap Venice Beach, ahol próbáltunk napozni, de sikerült mindkettőnknek leégni ugy, hogy közben fáztunk, és ködös, borongós idő volt. Na ezt soha nem fogom megérteni!! Mikor már meguntunk “napozni” elindultunk a sétáló utcán szétnézni. Szinte minden hely izgalmas, érdekes volt a számára. Élvezettel néztem, ahogy vidáman nézelődik, beszélget, az egyik helyen még táncra is perdült, ahol utcai zenészek salsat játszottak. Táncolt ott egy fiatal pár, akinek a haverját elkapta és hatalmasat alkottak. Persze a büszke anyuka ezt megörökitette. Kellemes kajálás után lesétáltunk Santa Monicara a tengerparton, ahol mindenféle emberkékkel találkoztunk. Volt ott egy olyan hely, ahol különböző torna gyakorlatokat lehetett kipróbálni. Na mondanom sem kell az én lányom nem maradhat ki semmiből. Kötélen séta....... Mondjak erről többet? Szerintem el tudjátok képzelni, még a szerencse az volt, hogy a földtől kb fél méterre volt, igy semmi baj nem történhetett. Ez tetszett neki a legjobban, annyira, hogy a hét közepén egyedül ujra visszament oda, és próbálkozott, persze fél sikerrel.

Egyébként feltünően gyorsan megtanult közlekedni. Azért a magam megnyugtatására odaadtam a telefonom, hogy tájékozódni és hivni tudjon.

Mint tudjátok én azért dolgoztam, amig ő itt volt, igy csak hétvégeken tudtunk együtt kirándulgatni.

A következő kérése Hollywood volt. Mielőtt elindultunk volna, elvittem egy pedikűrös szalonba, ahol élveztük a kényeztetést: anya és lánya....Isteni volt!!!! Itt megismerkedett első amerikai barátnőjével, akivel a későbbiekben néhányszor elment kirándulni.

Nos Hollywood lett a második kedvenc helyünk. Aki még nem járt ott, annak nehéz átadni azt az érzést, ami a mai napig elfog, ha arra járok. Az utca tele van beöltözött figurákkal, némelyik egész jó utánzat. Találtunk egy Jackson másolatot, akivel gyorsan lefotóztam, mert az tűnt a legeredetibbnek. És ugye ott vannak a csillagok, meg a kézlenyomatok, szóval minden érdekesség ami a filmmel kapcsolatos. Ezt a helyet az itteniek KODAK szinháznak hivják, ahol gyakran vannak piros-szőnyeges események. Itt elvittem az egyik étterembe, amit a 60-as idők stilusában alakitottak ki, és persze megint hamburgert evett az én lányom. Nézelődtünk az üzletekben is, és az egyikben megtaláltuk álmai ruháját, amit a szalagavatón fog viselni. Hát valami csoda!! Sajnos nem leszek ott amikor viselni fogja, de legalább a tudat benne van, hogy együtt vettük, és gyönyörű benne.

Egy másik alkalommal, amikor itt jártunk még korai lett volna haza menni, igy gondoltuk akkor sétáljunk a környéken. Ez lett itt tartózkodásának egyik meghatározó része.

Ahogy ott sétáltunk, megláttunk egy kisebb tömeget, akik jól láthatóan összetartoztak, mintha valami buliban lennének. Tóth Marit persze nem kellett félteni, azonnal odamentem érdeklődtem, hogy mi is van itt?! Mondanom sem kell a lányom azért vissza akart fogni, gondolta, már megint az anyu produkálja magát. Azután kiderült, na persze nem azonnal, hogy ez egy baptista gyülekezet, ahol a “misére” vártak a fiatalok, és előtte kávéval, üditővel, édességgel kinálták egymást. Nekünk csak annyit mondott egy fiatal pár, akit megkérdeztem, hogy kisebb koncert után lesz egy előadás, és ha van kedvünk, akkor nyugodtan nézzük meg. Na az előadás végére azért kitisztult a fejünkben a dolog, hogy mi is van itt. A koncertnek nevezett első rész 4-5 dalból állt, amik meg kell mondjak nagyon kellemesek voltak. Az óriási kivetitőn láthattuk a szöveget is, és igy elég egyértelművé vált, hogy az Istenről énekelnek. A koncert után minden alkalmommal egy pásztor különböző témákról beszél.

Az első alkalom a szeretetről szólt, ami annyira megfogta a lányomat (persze mert ő értette), hogy a végén odament a pásztorhoz beszélgetni, és még a könnye is kicsordult. Na ez volt az a pillanat amitől ugy éreztem én is, hogy ide vissza kell jönni.

Sokmindent megtudtunk a gyülekezetről. Többek között, hogy juiusban minden héten valahol a városban van egy összejövetel valamelyik tag házánál, ahová bárki bármikor elmehet. Azután különböző nagyobb programokat szerveznek a tagoknak, mint például egy Dodger meccs. Ide egy 100 dolláros jegyet 16 dollárért tudtunk megvenni, és persze el is mentünk megnézni. Itt kell megjegyeznem, hogy egyszerűen nem értem mit szeretnek az emberek ebben a sportban?! Minden egyes dobás után egy csomót kell várni, hogy történjen valami. Azután arra jöttem rá, hogy az emberek azért járnak ilyen meccsekre, hogy ott találkozhassanak a haverokkal, megehessék a kedvenc hot-dogjukat, na és néha még történi is valami a pályán. Azt is el kell mondjam, hogy a lányom itt is, vagyis a meccsen is szerzett barátokat a csoportból.

Azt meg majd elfelejtettem megemliteni, hogy nem egy alkalommal egyedül elment két házibulira, és az idegtől nem láttam, amig nem ért haza. Mindkét alkalom még érkezése utáni időben volt, amikor azt gondoltam nincs teljesen tisztában a közledéssel. De tévedtem, és szerencsére mindig valaki hazahozta autóval, és telefonon is ellenőrizni tudtam. Azt gondolom jobban féltettem a kelleténél, de ezzel mindenki igy lett volna a helyemben.

Egy alkalommal a szabadságról, freedomról szólt az előadás, aminek a végén mindenkinek adtak egy fehér lufit, amire fel volt irva “freedom” és el kellett engedni egyszerre a parkolóba azzal a gondolattal, ami a legjobban zavart bennünket. Komolyan mondom ez egy annyira felemelő érzés volt, hogy majdnem elsirtam magam. A sötétben több száz fehér lufi egyszerre szállt fel az égbe. Csodálatos látvány!!!!

Minden vasárnapunkat itt fejeztük be, egy alkalmat sem hagytunk ki, sőt még egyszer hétközben is elmentünk egy salsa oktatásra. Panka volt másik táncon is velük, de én sajnos dolgoztam akkor.

Ugy gondolom egy percig sem bántuk meg, hogy betévedtünk. Én azóta csak egyszer jutottam el, mert beteg lettem, most meg már dolgozom vasárnaponként. Azért ha ujra lesz lehetőségem, ismét elmegyek egy misére, mert itt közben uj szavakat tanulok meg, és a társaság is nagyon kedves.

Az épületről akartam még pár sort irni Nektek. Kivültről sem ugy néz ki, mint egy templom, inkább egy kisebb szinházra hasonlitanám. Ami a legjobban megfogott az a női mosdó volt. Hát erről mesélni nem érdemes, ezt látni kell. Mindenképp fogok feltenni fotókat a MOZAIK csoportról, ahol kivülről is láthattok néhány képet, és persze a mosdót is meg kellett örökitenem, mert ilyet még nem láttatok.

Első felindulásomból ennyire futotta, de természetesen még nincs vége a történetünknek. Hamarosan folytatom, de egyenlőre maradjon titok, hogy mi következik.