Ma vasárnap van, 5 napja vagyok beteg, de csak ma nem dolgoztam. Elkaptam az influenza, ami itt is járvány most, mégpedig a kisfiutól, aki egy hétig volt beteg, mire elvitték az orvoshoz. Addigra már annyira köhögött, hogy fuldoklott. Ennyit a szülőkről.
A mai nap próbáltam pihenni, de amit ezek itt műveltek körülöttem, az szinte leirhatatlan.
A ház kétszintből áll. Az also szinten van két nappali, amelyikből az egyiket tévézésre használnak, a másik pedig tele van a gyerekek játékaival. Mit gondoltok hol játszanak a kis ördögök? Na nem a játszó szobában. Itt található még egy konyha, ami szerencsére jól felszerelt és szép, IKEA-ás butorral, valamint a családi étkező és egy dolgozó szoba az anyukának. Az emeleten három nagyon jó méretű halót alakitottak ki két fürdővel. A szülői fürdőben fürdenek általában a gyerekek is, de van ugy, hogy nekem kell mosdatnom a kicsiket (4 a fiu, 6 a kislány), ilyenkor amelyikben én is fürdök, azt a fürdőt használjuk.
Amikor megérkeztem nem lehetett látni a padló szinét, a játékoktól. Egy napomba telt, mire rendszereztem és helyre raktam őket. Kidobtam egy zsáknyi használhatatlan játékot, és mindegyiket megfelelő dobozba raktam. A hét közepén nincs is gond, mert nincs idejük szétverni a játékokat. Három körül jönnek haza, tanulnak, majd egy kis játék, majd fürdetés, vacsora, és eltelik a nap. Ilyenkor azért oda tudok figyelni, hogy minden visszakerüljön a helyére, de a hétvégék egyszerűen elképesztőek. Idáig azért sikerült legalább az egyik nap elmenni itthonról, de most a betegség szobámba tartott. Szinte félve mentem le a konyhába. Mintha egy bomba támadás érte volna, pedig előző nap még rendet tettem ott is és a játékok között is. Mára minden felforgatva, a gyerekek mint az őrültek kiabálnak, futkároznak, ugrálnak a matracukon, és egyik szülő sem foglalkozik velük. Nézik a kedvenc sorozatukat, vagy éppen semmit sem csinálnak. Kaja? Hát az igencsak érdekes. A legtöbb amit esznek az a dinoszauroszos előre fagyasztott rántott csirkefalatok, amit csak betesznek a mikróba és felmelegités után odaadják a gyerekeknek. De mondanom sem kell, ők nagyon egészségesen etetik őket, nem ehetnek csokit, édességet. Ha megjönnek a suliból, gyümölcsöt kellene egyenek, de az is csak azért van itthon, mert vettem magamnak. Nyilván nem sajátitom ki, és ebben rendesek, kifizetik bármit veszek a közértből, még akkor is, ha csak én eszem belőle.
Most bele se merek gondolni mi van kint, a szobámon kivül. Azt hallom, hogy csend lett, valószinűleg vacsora idő van, és hamarosan ágyba kerülnek.
Na ez a másik, ami nekem szokatlan. A szülők egy időben fekszenek le a gyerekekkel együtt az ágyukba. Az apuka a két kicsivel, a nagyobbik lány az anyjával a másik hálóban. Este 8-9-re elcsendesül a ház. Ilyenkor azért én még rendet teszek utánuk ,mert igy is lesz mit csinálni másnap. És hát a hétfő nem az unatkozás napja.
Az anyuka egyébként ingatlanos, és állandóan uton van. Valamikor ő is gyerekekre vigyázott, gondolom besokalt a neveléstől, és azért nem foglalkozik velük. A nevelés abból áll, hogy rájuk kiabál, amikor már nem birja, és rendre utasitja őket, de azután már el is felejti, hogy mit is kért tőlük, és se nem követeli, se nem vesz el tőlük semmilyen kedvenc dolgot. Hát ha az én gyerekeim lennének, ilyet nem csinálhatnának. Egyébként próbálom őket valamilyen rendre tanitani, kisebb nagyobb sikerrel működik, amikor velem vannak. De abban a pillanatban, ahogy megérkezik valamelyik szülő, mindent elfelejtenek. De mit is lehet várni tőlük, ha a szülők is ugyanilyen rendetlenek?! Már azon is elgondolkodtam, hogy minek kellek én nekik?! Nekik az is megfelel, ahogy a hétvége működik. Szerintük nagyon elevenek, azért ennyire rendetlenek. És ezért ilyenek az amerikai felnőttek többsége is, mert soha nem foglalkoztak velük, mindenki a melót hajtja, és a családra nincs idejük.
A táplálkozásuk egyszerűen kriminális. A karma tele van dobozos kész kajákkal, és ha próbálok valami rendeset főzni, a gyerekek nem eszik meg. Nem tudom hogyan szoktassam őket a normális ételre. Hallottatok már olyan gyerekről, aki nem szereti a sajtos tésztát, vagy a milánóit? De sorolhatnám tovább, bármi, amit otthon minden gyerek eszik, az nekik ismeretlen, és nem hajlandók megenni. Palacsinta? Kétszer csináltam már, nem sokat, de ha egyet ettek belőle, akkor sokat mondok. Szóval ez egyszerűen katasztrófa.
De nem akarok panaszkodni, mert ennek ellenére jól érzem magam, és mindenképp jobb itt, mint a luxus börtönömben. Ott azért láttam szép helyeket, mert elvittek, de most magamtól mehetek oda, ahová én szeretnék eljutni. És itt aztán van mit nézni. Még nagyon sok hely van, ahová el szeretnék jutni, majd mindegyikről beszámolok Nektek.
Most elköszönök, mert elég szarul érzem magam, és inkább pihennék.
Remélem most már hetente tudok jelentkezni, és aki ezt olvassa, az irja fel magának a blog elérhetőségét, mert továbbra sem szeretném közhirré tenni.
Ja ezt még meg akartam irni: most volt egy reklám a tv-ben, ahol két pasi hamburgert eszik, és a vendég lecsöppentette a szószt az uj kanapéra. Szerintetek mit csinált a tulaj? Megforditotta a kanapé párnáját, jó az ugy is. Na ennyit az amerikai emberekről. Mindenbe szarnak nagy ivbe. Bocsánat, hogy ilyen szavakat használtam.
Na legyetek Jók, irjatok, üzenjetek, kérdezzetek, puszilok mindenkit!