Ma van karácsony második napja, és nekem olyan volt mint mindegyik nap, amit itt töltöttem el.
Azzal kezdeném a beszámolómat, hogy ez lesz az utolsó, amit olvashattok.
Úgy döntöttem, hogy mivel egyre kevesebben reagáltok rá, és nem tudom mi a véleményetek egy-egy hetemről, igy nem látom értelmét annak, hogy az érzéseimet, történeteimet megosszam Veletek. A sok visszajelzés adott kedvet ahhoz, hogy folyamatosan tudósitsak Amerikából. A szokásomat azért megtartom, mert valamikor szeretnék egy könyvet irni a mostani helyzetemről, de nem fogom publikussá tenni.
De mielőtt végleg elköszönnék Tőletek, azért elmesélem a mult héten történteket.
Azért minden napra akadt valami kis történet.
Csütörtökkel kezdeném, amikor a vendéglátómnál előkarácsony volt a családjával, és néhány barátjával.
Már kora délután elhozta az idősebbik lányát a négy fiu gyerekével, amelyikből a legkisebb másfél éves. Egész este vele játszhattam, és a vacsora végig olyan meghitt családias volt. Ezt hiszem mindig egy nagy családban szerettem volna élni, állandóan vendégül látni őket. Amikor elmentek a vendégek, megint üres, kopár lett körülöttünk minden, folytatódott a hétköznap.
Másnap viszont azt hittem mozgalmas napom lesz, de tévedtem. Bementem a városba, ahová otthonról érkezett két ismerősöm. Annyira elfáradtam az előző esti vendégeskedésbe, és előtte még munkaügyben is el kellett mennem egy céghez, hogy mire odaértem, már nem vártak meg, igy egész nap egyedül járkáltam a belvárosba, ami igy is élvezetes volt. Jó pár üzletet megnézhettem, senki sem sürgetett, és akkor mentem haza, amikor én akartam.
Ennél sokkal élvezetesebb volt a szombatom. Végre találkoztam otthonról L.A-be érkezett magyar barátokkal, akiket nem rég ismertem meg az interneten keresztül, és hasonló üzletben mozognak, mint én is otthon. Hoztak egy kis hazai csomagot, otthoni hangulatot, de meg kell mondjam, nem lett honvágyam. A rövid személyes ismerkedés után ugy döntöttek, hogy kipróbálják a közlekedést metróval a városban, és eljönnek velünk a Rodeo dr-ra. Hát nem rövid utunk volt odáig. Többszörös átszállással megérkeztünk a város egyik ékszerdobozához. Rengeteg fotót csináltam, de azok nem tudják visszaadni azt az érzést, amit ott láttam, főleg az első pillanatokban. Csodásabbnál csodásabb üzletek, gyönyörű épületek, tiszta utcák, és rengeteg ember. Szinte sugárzott a gazdagság a levegőben. Néhány embert láttam akik még vásároltak is ezekben a kurva drága üzletekben. Azt biztosan el lehet mondani, hogy itt minden olyan cég jelen van, aki valamit is számit a divatiparban. A hangulatos utcában főleg turisták voltak, akik csak a helyet nézték meg. Az egyik üzlet előtt állt egy nagyon különleges auto, amit vagy ötvenen vettek körbe, alig tudtam fotózni, annyian megcsodálták. Ez egy Bugatti volt, szerintem egyedi kiadásban, mert ilyen formájú autót az életben nem láttam. Az egyik járókelő szerint több mint egy millio dollárba kerül. Hát mindenki körülöttem az árával megelégedett volna. Iszonyú sokat gyalogoltunk, de végre láthattam a város elegánsabb részét, gyönyörű épületeket. Mindenképp nagy élmény volt ide eljönni, és az biztos, hogy jövő karácsonykor a lányomat is elviszem oda, és este a kivilágitott utcán fogunk sétálni, és kap majd tőlem egy ajándékot, amit ott fogunk venni. Amikor itt végeztünk, még barátaimnak megmutattam a Hollywood utcáját, ahol a csillagok vannak, és együtt megebédeltünk, ami inkáb uzsonnának felelt már meg. Hát innen még nem tudtam egyenesen hazamenni, mert a csomagomért vissza kellett menjek a szállodába. Gyerekek, ekkor már annyira fájt a lábam, hogy alig birtam menni. Ekkor szerencsére megláttam egy buszt, ami elvitt a metrótól a szállásukig, és igy visszafelé sem kellett a magassarkú cipőmben mászkálni. Azt hiszem bele is haltam volna, ha azt még gyalog kellett volna megtennem. Igy sem kevés idő volt, mire hazaértem. A lábam nem éreztem.
Másnap is korán kellett elindulnom szintén munka ügyben, és annyira hülye voltam, hogy azt hittem, nem messze vannak tőlem, és oda is gyalog mentem a másnapos fáradt lábannal. Szerintem egy életre kigyalogoltam magam. Viszont, ha minden igaz, nagyon megérte a másnapi sétám. Erről magamnak is csak akkor fogok irni, ha teljesülni fog. Néhányatok majd fogja tudni személyesen, és már van aki tudja is, hogy miről van szó. Ha minden összejön, akkor ezzel el tudom kezdeni rendesen az itteni életemet. Tehát még utoljára egy összefogást kérek magamért, és gondoljatok rám az elkövetkezkő napokban. Kellenek még a pozitiv energiák…..
Hát eljött a Karácsony szentestéje, ami nekem a tv nézésével volt egyenlő. Hiányzott a családom, a lányom, a fenyő illata, a gyertya szaga, az, hogy láthassam ki hogy reagál az ajándékomra. Ez most elmaradt, de tudom, hogy ez nem lesz mindig igy, és csak jobb lesz mától kezdve. Nem sirtam, nem voltam szomorú, mert a neten párótokkal tudtam beszélni, és persze a lányommal is.
Kedden, vagyis tegnap vendégségben voltam egy hasonló cipőben járt, de már kb. 15 éve itt élő magyar hölggyel. Tudjátok, már irtam Nektek róla, arról a hölgyről van szó, akihez bekopogtam valamelyik héten, hogy ismerkedjem. Ő is irt egy könyvet az itteni életéről, amit meg kell valljak, szégyenlem, de még nem olvastam, pedig nagyon sok jó tanácsot kaphatok belőle. Szóval ő is 50 évesen került ki, és ő is nehezen inditotta az életét, de elindult neki, rengeteget tanult, amit nekem is javasolt, és nagyon sok információt kaptam tőle a további életemhez. Ő férjével, aki Magyar származású, és beszéli is a nyelvünket, tőlünk egy órányira laknak Santa Paola-ban. Ez egy kis városka, mondhatnám, hogy falu, de több régi épülete van, ahová szeretnék visszamenni, és megörökiteni. Most csak annyi időnk volt, hogy megebédeltünk, és nagyon érdekes történeteket hallgattunk, jókat beszélgettünk, majd estére visszaértem.
Gyakorlatilag csak pihenéssel töltöttem a napokat, de főleg a Rodeo dr.-os napomat kellett kihevernem a fáradtságtól.
Hamarosan itt az uj év, amit már ugy szeretnék kezdeni, hogy minden, amit elterveztem, tudjam mikor, hogyan tudom megvalósitani. Ehhez most látom az utat, de még szerencse is kell egy kicsi, és akkor igazán elmondhatom, hogy mindent megtettem a lányom életének elindulásához.
Most még feltöltök néhány ujabb fotót a FB-ra, de oda sem fogok többé információkat tenni magamról.
Aki szeretne, az meg fog találni személyesen a FB-on, vagy skypon.
Kivánok mindenkinek nagyon békés ünnepeket, Szilveszterre nagy mulatást, és az Uj Évre pedig, hogy mindenki valósitsa meg álmait, és soha ne féljetek nagyot álmodni, hiszen csak akkor érhetitek el, amit nagyon szeretnétek!!!
Most csak igy köszönök el: Sziasztok! Tóth Mari voltam Amerikából…….