Hülyének van hülye szerencséje, ezt szokták mondani. Hát ezek szerint én most egy hülye vagyok, de inkább azt a szót használnám, hogy szerencsés, azért ez jobban illik rám.
Nos az utóbbi időbben annyi dolog történt velem, hogy hirtelen azt sem tudom hol kezdjem. Már annyira szeretném elmesélni a Pankás nyaralásunkat, de egyszerűen a sors most velem van elfoglalva. Szinte el sem hiszem, hogy ami körülöttem van az, valóban megtörténik. Ugy érzem magam sokszor mint a mesében, ahol a halász kifogta az aranyhalat, és az teljesitette minden kivánságát. De inább azt mondanám, hogy annyira erősen akartam amit hamarosan el fogok mesélni, hogy egyszerűen bevonzottam. Igen, inkább ez történt. Ezt már többször megfigyeltem életem során, és higgyjétek el működik. Csak hinni kell magunkban, és minden jön a maga utján, a maga idejében.
Egy éve, és két hónapja vagyok távol Tőletek. Ez idő alatt mindig az járt a fejemben, hogy mikor jön már el az az idő, amikor azt csinálhatok, amit csak akarok, és nem kell másoknak takaritanom azért, hogy szállást, és kaját kapjak, valamint kis pénzecskét. Mindig elképzeltem milyen lesz, ha már saját lakásban lakom, napról, napra berendezem, szépitgetem, és közben dolgozom keményen, de lehetőleg már nem takaritok.
Na majdnem minden álmom teljesült, de ami teljesült, az nem kis dolog. Azt mondják az itt élő magyarok, hogy ameddig most eljutottam, az általában két év egy hasonló esetű emberkéknek, mint én.
Akik rendszeresen olvasnak, vagy végig olvasták a történtemet, azok tudják, hogy ahol most lakom nem vagyok igazán boldog. Annyit dolgozom mint egy állat, és még csak azt sem mondják, hogy köszönöm, vagy legalább beszélgetnének velem, vagy embernek néznének. A nyáron volt egy kis változás, amig a Panka itt volt, de most ujra csak átnéznek rajtam. Ezt nem könnyű elviselni egy olyan embernek mint én vagyok. Tudjátok szeretek beszélgetni barátkozni, és ezt idáig itt ennél a családnál nem volt kivel.
Ugyanakkor járok két helyre heti egy-egy alkalommal dolgozni, és mindkét helyen ugy fogadnak, mintha a családjukhoz tartoznék, kedvesek velem, beszélgetnek, érdeklődnek mi van velem, és mindkettő igyekszik segiteni amiben csak tud. Csak nem velem van a baj?
Történt pár héttel ezelőtt, alighogy kijöttem a kórházból,hogy egy hétfői napon, amikor anyuka hazaért üres dobozokat hozott haza, de nem keveset.
Ja erről jut eszembe, hogy a nyáron, amig nem voltak itthon, a garázsukat kitakaritottam olyan szépen hogy amióta itt laknak, ilyet még nem láttak.Szerintetek megjegyezték, vagy megköszönték?! Ez nem tartozott a munkahelyi leirásomba, de megcsináltam hálából, amiért a Pankával együtt lakhattunk a házukban. Mit gondoltok meddig tartott a rend? Maximum egy hónapig. Amikor is a drága apuka keresett valamit, és persze engem nem kérdezett meg, hanem, egyszerűen szétdobált mindent, pedig annyira lehetett látni, hol lehet amit keres, mert az egyformákat egy helyre tettem. Na ettől a perctől kezdve még erősebben kivántam, hogy elmehessek tőlük. Sirnom kellett, amikor a garázsba mentem mosni. Még a szivem is fájt, de mégegyszer nem álltam neki rendet tenni. Ennyire hülye azért nem vagyok.
Nos mielőtt anyuka megérkezett a dobozokkal, reggel kért, hogy pakoljak már össze egy kicsit a garázsban. Én meg pofátlanul közöltem vele, hogy ilyet ne kérjen tőlem, mert egyszer megcsináltam gyönyörűen, és utána ujra mindent szétdobáltak, és sirnom kell, amikor kimegyek a garázsukba. Gondolom akkor már tudta, hogy kell a hely a dobozaiknak, de véletlenül sem szólt volna semmiért.
Ahogy megláttam a dobozokat, viccesen kérdeztem tőle, hogy csak nem költöztök. Erre meg ő teljesen komolyan közölte, hogy de, igen. Ebben a pillanatban lepergett előttem minden kérdés: Mit fogok én csinálni ha elmennek?! Meddig maradnak még itt!? Hol fogok lakni? Milyen munkát találok egyáltalán... Egy csomó kérdés kattogott még a fejemben pillanatok alatt. Osztottam, szoroztam, meddig lesz elég a pénzem, és mire? Azonnal hivtam, üzentem az ismerősöknek, hogy gáz van, Tóth Marinak munka kell egy hónap mulva. Eltelt egy hét, és még senki nem jelentkezett, hogy tudna segiteni. Mi lesz most velem?! Azután egyszer csak megtört a jég. Az egyik itteni magyar barátném felhivott, hogy mit szólnék egy 3-4 napos butikus munkához? Jajj Istenem, még most is a hideg szaladgál rajtam, amikor meghallottam hová mehetnék dolgozni. Ez egy álom a számomra. Nem kell mások szemetét takaritanom többé? Vagy legalábbis nem annyit. Tehát az egyik álmom fog ezzel valóra válni?!
A másik az volt, hogy végre egyedül élhessek. Az utolsó percig nyugodt voltam a szállásommal kapcsolatban mindaddig, amig fel nem hivtam régi ismerősömet, akinél laktam, amikor ide érkeztem. Gondoltam elég jóban vagyunk, biztosan megengedi, hogy nála lakhassak. Hát meg is engedte volna, ha nem jött volna hozzá két vendég is otthonról, akik ráadásul 3 hónapig fognak nála lakni, és igy nincs több hely a házában. Ekkor kezdtem aggódni. Akkor most tényleg mi lesz, ha ezek elköltöznek?! Persze Tóth Marit nem kell félteni. Most is elővettem azt a kevés ismerőst, akit idáig itt megismertem. Többek között a tulajdonosoknak is szóltam, hogy ha esetleg hallanak valakit, aki kiadna egy szobát, akkor gondoljanak rám. Ebben viszont rendesek voltak.
Kiadják a házukat, és kinek?! Annak a barátnőjüknek, akit én is ismerek, és járok hozzá takaritani, meg a kisfiára vigyázni. Ő az a kisfiu, akit láthattatok, már. Két éves, fekete, iszonyú aranyos, mosolygós göndör fürtöcskés. Egyszerűen imádni való. Na majd teszek fel fotókata blogomba róla.
Szóval meg van az uj bérlőjük, és megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem maradni, és persze fizetni a szobáért, ami neki is nagy segitség lenne nemcsak anyagilag, de emberileg is. Egyedül neveli a kisfiát, 5 évvel fiatalabb nálam, és hát igazán rendes kedves nő. Mi mást mondhattam volna, hogy örömmel. Addig maradhatok, ameddig csak akarok, sőt még a Panka is jöhet, őt is ismeri, és nagyon szeret minket.
Ezzel megoldódott a lakás problémám, ugy fogunk itt élni, mint két barátnő, és fogadhatok vendégeket, a szobámat persze nekem kell berendezni, de hát erre vágytam már több mint egy éve. Kivánhattam volna ennél jobbat magamnak?
Október 20-tól szabad emberke leszek. A következő nagy projektem még mindig a papirjaim rendezése, ami folyamatban van, és csak idő kérdése, az is meg lesz.
Az uj munkahellyel kapcsolatban annyit, hogy a kedvenc utcámban található, fehérneműket kell árulni, ami azért annyira nem is egyszerű. Elsőkörben csak ismerkednem lehet a termékekkel, nevükkel, tipusaikkal. Folyamatosan rendszerezni kell őket, hogy amikor vevő jön, azonnal a tulaj megtalálja, amit keres. Egyenlőre három napot dolgozhatom, és hétvége is benne van, de ugy látom, hogy le akarja cserélni a mostani alkalmazottját, aki valljuk be, hát kicsikét butácska. Utál pakolni, rendet tenni, alig ért a számitógéphez, és a külsejéről meg ne is beszéljünk. Nagyon remélem hamarosan belejövök a melóba, és több napot is kaphatok, valamint megengedi, hogy eladjak.
Egyébként az angolom iszonyu sokat javult. Ennek ellenére novembertől heti egy alkalommal jön majd hozzám egy tanár, aki a lányokat is tanitotta, és segit az angolomban. Ettől azt remélem, hogy méggyorsabban fogok javulni, és mivel a világ most kitárult előttem, és mindenkivel csak angolul beszélgetek, nem kell sokat várnom a butikban az “előléptetésemre”.
Van még két hetem a szabadságomig, addig is keményen megdolgoztatnak. Ki adták “parancsba” hogy napi 5 dobozt be kell csomagolnom. Normálisak?! Nagyon nem érdekel, annyit dolgozok, amennyit birok. A lényeg, hogy hamarosan szabad leszek, szépitgethetem a szobámat, ugy élhetek az uj főbérlővel, mint két barátnő, és valljuk be már nagyon várom. Ahogy elkészült a szobám, fogtok róla fotókat látni. Azért még keresek további melót a szabad napjaimra természetesen, és a másik álmom sem adom fel, ami az ingatlanozás . Mindent szépen sorban a maga idejében.
Ez lett volna az én friss történetem. Remélem nem voltam unalmas, és szivesen várjátok a következő beszámolómat is.
De mielőtt elköszönnék, még egy kis rövid beszámoló a kezemről, mert annyian aggódtatok.....
Nos egy hete történt, amikor ham and eggs-et csináltam volna magamnak. Mielőtt kész lett volna, az én drága kis ördögöm befejezte a wc-t, és mivel drágaságom még nem tudja kitörölni a popsiját, ezért kiabált utánam. Én meg mint egy jó anyuka, csapot-papot ott hagyva rohantam segiteni neki. Közben elfelejtettem, hogy nagy lángon hagytam a tojást fedővel leboritva, és ahogy végeztem drágámmal, hirtelen lekaptam a fedőt, ami azzal a lendülettel hozzáért a karomhoz. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire megégett, és nem is éreztem, kicsit viz alá tettem, utána mint aki mindent jól tud, tejfölt raktam rá. Estére rendesem felhólyagosodott, és mivel még mindig egyedül voltam a gyerekekkel, akik annyira rosszak voltak, hogy folyamatosan szaladgáltam utánuk, kapkodtam őket az asztalról, szekrényről, és egy ilyen alkalommal kifakadt a hólyag. Ott éktelenkedett a drága rózsaszin husom. Tudtam én, hogy valamit kellene csinálni vele, de senki nem volt otthon, semmit nem találtam hozzá. Este, amikor apuka hazaért, azt mondta, hogy ez semmi, majd rendbejön. Hát gondoltam, csak jobban tudja, mint én, de másnapra nagyon csunya lett. Reggel jött a gyerekekért az egyik magyar barátnőjük, akinek szintén megmutattam. Na ő adott egy krémet rá, ami az apuka szerint, csak rosszabbat csinált, de mások szerint meg égésre való. Egész nap kentem vele, ami antibakteriális krém, és talán ezért usztam meg a fertőzést.Ezután láttátok a facebokkon a kezem, és hát ekkor azért már be voltam gyulladva rendesen, mert egyre csunyább lett és én még a csikot is láttam. Mutattam én a családnak, akkor már az anyuka is itthon volt, de szerintük nem kell csinálni semmit, az orvos sem tudna okosabb lenni, majd szépen rendbe jön. Na erre mit lehet mondani? Ekkor irtam Nektek, és kaptam a jobbnál jobb tanácsokat. Másnapra viszont beindult a javulás, amit főleg a Kyani cég Nitrofix nevű szerének köszönhetek, ami külsőleg, belsőleg gyógyitotta a sebem. Most egy hét után már behegesedett, néha viszket, amiről azt tudom, gyógyulást jelent. Az persze biztos, hogy sokáig meg lesz a nyoma, de hát mint mindenben, ebben is szerencsém volt, hogy nem fertőződött el.
Most már mindent tudtok, igy el is köszönhetek.
Remélem a reggeli kávétok sokáig tart, és végig olvastok, de akár este lefekvés előtt sem fog rosszul jönni egy kis meseolvasás.
Az uj nevemmel köszönnék el, amit a feketes kisfiu adott nekem, Mirja lettem neki.
Hát akkor szép napot mindenkinek, vigyázzatok magatokra és tanuljatok a történeteimből, puszi mindenkinek: MIRJA