…. Hogy halad az idő….
Már 6 hónapja vagyok az Államokban. Nem is vettem észre, olyan gyorsan elszaladt ez a pár hónap. Az angolom szépen alakul, de még messze vagyok a tökéleteshez. Amire kezdetben rácsodálkoztam, az most kezd megszokássá válni. Amikor ideérkeztem Los Angelesbe, azon járt a fejem, hogy milyen jó ezeknek az embereknek, nap, mint nap a szórakoztató ipar központjában élnek, bármikor találkozhatnak nekünk elérhetetlen hires emberekkel, és nekik ez a természetes. Tudjátok, amikor fiatalon felköltöztem Budapestre, akkor éreztem ugyanezeket a dolgokat. Akkor minden vágyam az volt, hogy az utcán csak ugy összefuthassak valamelyik ismert szinésszel a tv-ből. Ott persze sokszor megtörtént, sőt még az első munkahelyemen személyesen is találkoztam elég sokkalt. Most itt vagyok a fellegvárban, ahol a legnagyobb szinészek jöhetnek velem szembe bármelyik pillanatban, és persze már egyszer meg is történt. Azt gondolom, nagyon jó helyen vagyok akár a lányomra gondolva, akár magamra nézve. Azt hiszem ez az ország továbbra is a lehetőségek országa maradt. Minden csak azon múlik, Te mennyire vagy elszánt, mit vársz el magadtól és mit vagy képes megtenni érte.
Hát azt hiszem én igencsak sokmindenre képes vagyok. Feladtam a munkám, amit annyira szerettem, és otthon hagytam a lányom, aki nélkül soha nem voltam ennyire távol, és most itt vagyok idegenek között, csak zért, hogy ujabb álmaimat, álmainkat megvalósithassam. Látom az utam végét, és tudom, hogy megcsinálom, amire készültem.
Mint tudjátok beteg voltam az elmult héten, és egyuttal megköszönöm mindenkinek a sok jókivánságot. Biztosan ettől lettem jobban, már csak azért is, mert ahol vagyok, ezeknek az embereknek semmi közük a gondoskodáshoz. Több alkommal emlitettem nekik, hogy beteg vagyok, kellene valami gyógyszer de ahogy Nektek adtak valamit, ugy kaptam én is. Mondjuk azt még megértettem volna, ha arra hivatkoznak, hogy nincs idejük elmenni gyógyszert venni, de azt már kevésbé, hogy ott állt a polcon minden, ami ilyenkor szokásos bekapni és hamarabb tul lehettem volna rajta, de ezeknek fogalmuk sincs hogy milyük van, vagy csak egyszerüen beleszarnak mindenbe. Szóval mire kinyomoztam, hogy mit kellene bekapkodnom, addigra kiderült, hogy nekünk is van. Utána már csak pár nap, és jobban lettem. Most persze beteg lett a középső gyerek is, és a kicsi ujra visszaesett. Szerintetek mit vett az apuka vitaminnak? Ki nem fogjátok találna az életben soha….. gyümölcsös fantán!!! Értitek?! Szerintük az tele van vitaminnal, és sok folyadékot kell igyanak. Erre megkérdeztem, hogy talán a tea jobb lenne ebben az esetben, mire a válasz az volt, hogy ezek a gyerekek soha nem ihatnak teát. Gondoltam, akkor cisnálok nekik valami kis könnyű leveskét. Egy gyors zöldborsó levest összedoptam, mire az apuka hazaért. Szerinte ilyenkor nem kell a leves a gyerekeknek, egyenek inkább pizzát. Na ekkor gondoltam, hogy feladom. Ha a felnőttek ennyire hülyék, akkor sehogysem lehet őket jó útra terelni. Szerintük mi csak azért eszünk ilyenkor levest mert nálunk tél is van. Normálisak?! Kizárt dolog. Az anyuka annyira elfoglalt, hogy csak üvölteni tud a gyerekekkel, az apuka pedig esténként próbálja átadni a gondoskodó apa szerepét abban a röved órában, amig fent vannak.
A legkisebbik, aki 3 éves fiucska, ő van velem a legtöbbet, mit gondoltok hogyan szólitott kétszer is tegnap?! “Mami” igen, ezt mondta nekem, hogy mami. Kicsit elgondolkodtató, persze nem szeretnék az anyja helyett anyja lenni, de szegénynek szükséges van valakire, akire mindig számithat, és szerintem ezt látta bennem. Egyébként imádnivaló kis ördög, aki tudja, hogy nem lehet haragudni rá. Ja és ebben a pillanatban jött be elköszönni, és kaptam tőle egy esti ölelést. Most mondjátok meg, lehet rá haragudni?!
A héten egy másik dolog is történt, ami érdekes lehet. Megérkezett az apuka édesanyja. Már szó volt róla, hogy jön több napra, de valahogy mindig húzódott az érkezése. Most már megértettem hogy miért. A nagyika ágyastól kb 20 kg. Komolyan, csak a bőre van a csontján. 86 éves,beteg, törékeny nénike. De aranyos, és szimpatikus. Az első nap persze azonnal baleset érte a házban. Az én drága kedvenc kis ördögöm, szerette volna átadni ölelését hálája jeléül az ajándékért, és hát kicsit hülyén sikerült. A gyerek súlya kb. ugyanannyi, mint a nagyié, és hát a fiucska az ágyon állva akarta átölelni a nagyit, akinek ahogy nekidőlt, együtt estek el. Ez egy pillanat alatt történt, de szegény maminak azonnal szétvágódott a könyöke legalább 5 cm hosszant az eséstől, pedig semmi nem volt ott, ami ezt okozhatta volna. Egyszerűen ennyire vékony bőre van. Na mielőtt megjött volna, a fiacskája dicsérte folyamatosan, hogy ők ir származásuak, és az anyja hasonlóan főz, mint én. Gondoltam akkor kicsit európaibb a gondolkodása is, de tévedtem. Ma beszólt a mami nekem,amikor a szobáját akartam takaritani, hogy nem vagyok-e kicsit tisztaság mánias? Kb. 5 napja nem jártam abba a szobába, és azért a gyerekek, a kutya folyamatosan ott van, egy frissités mindeképp ráfért. Na hát a mamáról is meg lett a véleményem, vagyis most már értem, hogy ez a család miért ilyen. A nagyi alig eszik, az anyuka gyerekkorában utálta az ételeket mint a nagyobbik lánya, valamint utál főzni, és nemis tud. Mindenki dolgozik mint az állat, a gyerekekkel meg nem foglalkoznak, csak amikor éppen eszükbe jut, hogy léteznek.
Na nem is ragozom tovább, a lényeg, hogy én itt vagyok, vigyázhatok rájuk, még játszom is velük, és ugy látom kezdenek megszeretni. Már csak a kaját kellene velük megkedveltetnem, hátha akkor a szülők is normálisan ennének.
Még egy gyors beszámoló a hétvégémről.
Végre sikerült egy ujabb bankszámlát nyitni, amivel fel tudom lépiteni a pénzügyi történetemet.
Ezen kivül jártam Long Beachen, amiről sokáig az a benyomásom volt, hogy Los Angeleshez tartozik. Itteni barátnémnak igencsak sok idejébe került, mire meggyőzött róla, hogy ez egy különálló város. Hát valami csoda hely. Ide is ajánlom, hogy aki teheti, jöjjön el. Csodálatos volt végig sétálni az ocean partján, sokkal szebb, mint Malibu.Nem is tudom, hogy az miért annyira felkapott hely?! Itt jobbnál jobb épületek állnak a parton, amiket sikerült lefotóznom. A belvárosa igaz kicsi, de rendkivül hangulatos. Sajnos a Queen Mary hajót csak kivülről tudtam megtekinteni, és hát egy kisebb csalódást volt a számomra. Nagyon le van pusztulva, a méretek az óriásiak, ekkora hajót az életben nem láttam ennyire közelről, de szépnek azért nem mondható. Mellett horgonyzott viszont egy másik kiránduló hajó, amiről szintén csináltam képeket, de az legalább 5-sör nagyobb volt, és sokkal jobban nézett ki. Állitólag a városnak nincs pénze rendbe tenni, ezért kiállitásokat szerveznek benne, meg ha jól tudom szállodaként is működik. Ezért még szeretném belülről látni, és ezt már csak a Pankával akarom megnézni. Összességében kellemes délutánt töltöttem az ocean partján. Az még szót érdemel, hogy az odafelé vezető utamon kicsit elcsodálkoztam. A világ egyik legnagyobb városában, felszini metróval utaztam Long Beach felé, és hát amerre kellett menni, az valami döbbenet volt. Nyomor negyedeken ment keresztül a metro, annyira lehangoló volt, hogy attól féltem ahová megyek, az is ilyen lesz. Hát Los Angeles sem csak a gazdagok városa, sőt…
Remélem a jövőhéten is meg tudlak lepni Benneteket valami gyönyörűséges hellyel. Még nem tudom merre megyek, vagy megyünk, de fotózni biztosan fogok.
Amig nem találkozunk, próbálom megnevelni a kölyköket, hátha kis lépésekben sikerült.
Remélem azért van még olvasóm, és akinek van megjegyezni valója az továbbra se fogja vissza magát.
Legyetek jók, jó olvasást a kávétokhoz……
Kellemes hetet mindenkinek!!!!