Először is Boldog Uj Évet Kivánok minden kedves Olvasómnak!
Eltelt egy teljes év, amit Californiában, Los Angelesben tölthettem. Iszonyu sok dolgot tanultam, tapasztaltam, és nagyon sok történetettel lephettelek meg Benneteket.
Mától kicsit gyakrabban tervezem a jelentkezést, mivel uj munkám ezt megengedi, de erről inkább csak később irnék.
Haladjunk szépen sorba az elmult két és fél hónap történéseivel, merthogy ez idő alatt ismét nagy változásokon mentem keresztül.
Az előzőekben irtam, hogy milyen szerencsésnek érezhetem magam. Ez azért nem változott, csak kicsit átalakult.
Minden csoda három napig tart????
Hát nem teljesen. Mint azt már olvashattátok, uj életemet uj munkával kezdhettem. Sajnos ez a munka nem tartott sokáig. Ezért el is voltam keseredve, de erre meg azt szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó. Szóval a butikban már nem dolgozom. Ami kicsit jó, kicsit rossz is. Mindenesetre tanultam abból is akár a nyelvet, akár emberismeretet. A tulajdonos ugyanis egy orosz származásu zsido (nekem semmi bajom a zsidókkal, mielőtt bárki is fajgyűlölőnek tartana), aki beszél héberül, oroszul, németül, de magyarul nem. És sajnos nem volt türelme kivárni, hogy fejlődjek, pedig igazán jó uton voltam, és felvett még másik lányt, aki viszont nagyon jól értett mindent, ráadásul orosz származásu, ami nagy előny volt ebben a munkában. Tehát egyik napról a másikra szinte munkanélküli lettem. Kétségbe is estem, mi lesz most velem?! A lakást fizetni kell, nincs elég munkám, ráadásul minden tartalékom feléltem, a szobám kezd tótmaris lenni, nem szeretnék elköltözni..... Jajj!!!!!
Annyit még erről a butikos munkáról, hogy itt megtudtam hová jár Eddie Murphy kávézni, és az utcán csak simán sétálnak a világhirességek a gyerekeikkel, na meg a butikba olyanok járnak vásárolni, mint Barbara Streisand, és még más hirességek. A közelben minden vasárnap farmer piac van, amit előszeretettel látogatnak szintén ismert emberkék. Na azt hiszem erről még nem irtam, de megfogadtam, hogy felkeresem a kávézót, és találkozom Eddienkkel.
Hát igen, kemény dolgok ezek itt, ahol az ember még nincs otthon. Szerencsém persze most is volt. Az egyik, hogy kifizettem előre két hónapra a szobámat, gondolván arra, ami be is következett, másrészt pedig a világ legrendesebb emberével lakom, aki megpróbált segiteni.
Két hétig semmi munkám nem volt. Otthon ültem, bámultam ki a fejemből, és azon járt az eszem, hogy merre induljak el, a pénzem nagyon kezdett fogyni, és elképzelésem sem volt, hogy mi lesz tovább. Most is mint máskor, ujra a barátokhoz fordultam, meg az internethez. A kettő segitségével ujra kezdek egyenesbe jönni, ami valljuk be, nem volt könnyű.
A barátnőm, lakótársam irt nekem egy nagyon jó szöveget a munka kereséséhez, és ennek köszönhetően heti egy nap, 4 órás munkát találtam, ami a mai napig is meg van. Egy másik barátnőm segitségével viszont kéthetente egy butikba járhatok takaritani, ami szintén csak fél nap, de tudjátok, aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.
Mindezekhez kaptam január 1-től egy másik munkát, ami heti három alkalom, és egy idős nőre kell felügyelnem, etetni napi 4 órában. Igy most maradt még 7 napom egy hónapból, amire keresni akarok még munkát, szóval, ha valaki olvassa ezt Los Angelesből, akkor segithet nyugodtan.
Az egyik uj munkámról csak annyit, hogy heti egy alkalmas meló, csak 4 órát kell dolgoznom, viszont egyrészt jól fizet, másrészt közel van, harmadrészt könnyű. Itt a hegyre járok fel, ami kicsit megerőltető, de hát a lábamnak, és fenekemnek mindenképp jót tesz. Az első alkalommal, amikor elkezdtem dolgozni ennek a családnak, az valami katasztrófa volt. A hölgy egyedül neveli két “tehén” lányát, és közölte velem, hogy ő nem egy takaritós csaj, szóval ő semmit nem csinál a házban, ezért kell neki segitség. Amikor megérkeztem, közölte velem, hogy csak a konyhát kell megcsinálni, mert az tragikus. Hát ebben igaza volt. Ilyet az életben még nem láttam. Az oké, hogy valaki nem szeret takaritani, de hogy a konyhában a maradék kaját vagy kidobni, vagy eltenni a hűtőbe, azért az nem nagy munka. Ugy képzeljétek el, hogy a sok mosatlantól nem lehetett látni a pultot, és az edényekben belerohadva ott volt a kaja maradék. A bűzt gondolom nem kell csatolnom mellé, el tudjátok képzelni. Szörnyű volt!!!!! Négy órán keresztül takaritottam a mosatlant, és próbáltam valami normális képet varázsolni a pulton, hogy mindent megtaláljanak. Többre nem is futotta az időmből, igy olyat, hogy a szekrényt áttörölni, vagy rendesen felmosni, na arra már nem volt időm. De legalább rend lett. Azt még nem emlitettem, hogy a családnak van mosogató gépe, de az össze van kötve a konyhamalaccal, és mivel azt nem takaritják, igy a mosogatógép eldugult, amiben meg a rohadt viz bűzölgött. Na nem is folytatom, mert ilyet még leirni is rossz.
tt két alkalommal jártam idáig, mert közben ünnepek voltak, de a második alkalom már sokkal jobb volt. Látszott, hogy csak egy heti mosatlan van a pulton, viszont a hűtőről még nem beszéltem. Nos sikerült a konyhaszekrényt, és edényeket két óra alatt rendbe tennem, gondoltam elkezdem a hűtő kitakaritását. Szerintetek mi volt a hűtőben? Én nem is értem az embereket itt.?!Vastagon a kifolyt mindenféle lé az üvegpolcon, megrohadt zöldségek bűzölögtek a fiókban. Hát nem tudtam ott hagyni az egészet, neki estem takaritani, mire az anyuka közölte, hogy nekik most el kell menniük, fejezzem be a munkát. Alig kezdtem el kitakaritani, most hagyjak ott mindent????? Hülye ez?! Azután mondtam neki hogy nekem most van időm, szivesen maradnék, és amit tudok, rendbe teszek. Szerencsére belement, igy a hűtőt sikerült valamilyen szinten rendbe hozni, és még a nappalit is gyorsan összekaptam. Ezt karácsony másnapján csináltam, és rá majdnem egy hétre hivtam őket, hogy van egy kis időm, mi lenne, ha felszaladnék egy gyors takaritásra. Sajnos akkor nem kellettem, mire tegnap, az jan. 3-án jött egy sms, hogy katasztrófa a lakásuk, tudnék-e most odaszaladni. Hát sajnos nem tudtam, igy hétfőn 5-én megyek ujra, és már látom előre, hogy mi vár rám ott. Na majd erről beszámolok, mert most több időm van irogatni, igy talán gyakrabban meglephetlek Benneteket mindenféle történettel.
De ez csak az egyik töredéke az elmult két és fél hónapomnak.
Azóta nagyon sok dolog történt, és mindenről szeretnék beszámolni.
Az év utolsó napjaiban kaptam egy ujabb lehetőséget, amiből minden hónapban ki tudom fizetni a szobámat. Most is innen irok. Ez egy luxus ház, néhány idős elfekvő beteggel, akiknek segitség kell a mozgáshos, etetéshez, fürdetéshez. Nekem csak 4 órát kell itt lennem, és szegény hölgyet, aki parkinzon kóros, etetek két alkalommal, közben ülök mellette, vagy néha megmozgatom a végtagjait, de szegény már nem nagyon beszél. Valamikor gyönyörű nő lehetett, láttam egy fotóját, amin döbbenetesen szép. Hát én nem szeretnék ilyen betegen tehetetlenül feküdni évekig. Ez iszonyú, lehangoló. Sajnálom is szegényt, de nem lehet rajta segiteni. Erről többet nem is irnék, hiszen itt semmi különös nem történik, viszont időm meg akad bőven irogatni.
Munkát pedig ujra elkezdek keresni, és bizom abban, hogy a februárt már végig dolgozhatom.
A következő beszámolómban az uj kis családomról, a beköltözésükről, összeszokásunkról, valamint az ünnepekről fogok irni.
Remélem most is szivesen olvastatok. A lap alján találtok egy Facebookos jelet, azzal jelezhettek, ha tetszett, és megoszthatjátok a barátaitok között is.
Örülnék, ha minél többen olvasnák a történetem, amiből talán tanultok, talán szórakoztok, talán csak jó hallani felőlem.
Igy most elköszönök, minden kedves olvasómnak sikerekben gazdag uj esztendőt kivánok, és csak annyit mindenkinek, hogy merjetek nagyot álmodni!!!!!!!
Ui: Most kaptam egy telefonhivást munkával kapcsolatban, amit izgatottan várok, és hétfőn, vagyis két nap mulva tudom meg, hogy mit is kell csinálnom pontosan. Na szurkoljatok!!!!