Megint egy héttel lettünk öregebbek, és talán okosabbak.
Ez a hét sem tartogatott számomra munkát. Vagyis nem teljesen, mert igéretekkel több lett, és a válaszokra várok. Talán már közelebb vagyok a megoldáshoz, egyre több embert ismertem meg, és egyre több ember tud arról, hogy én munkát keresek.
Mint láthattátok már a fotókon, a héten Santa Barbarán jártunka a szállásadóm lányánál.
Itt csütörtökön volt a „Hálaadás napja” angolul a „thanksgivinday”, vagyis a pulyka ünnepe. Én azt az információt hallottam ennek az ünnepnek a kapcsán, hogy ezt az 1700-as évek óta ünneplik, amikoris a telepesek és az indiánok kibékültek egymással. A telepesek vad pulykát sütöttek az indiánok pedig hozták hozzá a köretet, zöldségféléket, és együtt ettek. Azóta ez a nap ünnep a számukra. Engem is sokan felköszöntöttek, akik nem tudták, hogy magyar vagyok, és azt hitték, hogy mi is ünnepeljük ezt a napot. Szerintem soknak fogalma sincs, hogy ők miért ünneplik.
Szóval az ünnep alkalmával elmentünk vendégségbe Santa Barbarára. Már korán kellett indulni, mert itt ha dugó van, akkor az sokáig tud tartani. Ez kb. egy 100 kilométeres utnak számitott. Alighogy elhagytuk azt a részt, ahol megszálltam, onnantól egyre szebb helyeket láthattam az autóból. Aki nem ismeri ezt a részt, annak elmondom, hogy a 101-es uton mentünk, ami a legszebb útja Amerikának. Ahogy közeledtünk a célállomásunkhoz, előbukkant az óriási ócián. Hát én nem tudom miért, de akárhányszor csak megpillantom, a szivem dobban belé. Egyszerűen nem tudom levenni a tekintetem róla. Egyik oldalon az ócián, a másikon pedig a száraz domb. A dombokon pedig tele kaktuszok. Ilyet sem láttam még idáig. Az ócián parton sokan fürödtek még, és szörföztek is. Gyönyörű látvány volt. Itt akarok élni ezen a területen, ezt most eldöntöttem.
Santa Barbarában először utunkat a szállásadóm lányához vettük, aki finom falatokat készitett a vacsorához. Vele együtt elmentünk a barátaikhoz, akik nem sokkal messzebb laktak tőle, és közben láthattam a városkából is egy keveset. Na ez is az a hely, ahová vissza kell még menni. Ha még láttatok hangulatos épületeket, utcákat, kedves embereket..... hát az itt volt. Nem olyan mint az előző helyen Danvilleben, ez teljesen más, de az érzés legalább olyan jó volt.
Akikhez mentünk, ők hasonló koru házaspár, mint én is vagyok, nagyon gyorsan egy hullámhosszon voltunk. Isten bizony, végig tudtam beszélgetni velük a napot angolul, és még magamon is megdöbbentem mennyire értettem mindent. Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy megdicsérték az angolomat. Ugye milyen ügyes vagyok? Na a lakásukról meg ne is beszéljünk. Minden részlete olyan volt, mintha én raktam volna össze. Szinte otthon éreztem magam, ezért is csináltam fotókat róla. Hát ott összejött egy kisebb táraság, és a fotelban ülő idősebb hölgy igérte, hogy segiteni tud, el is kérte számomat, de még nem hivott. Majd a héten utána fogok kérdezni, és meglátjuk elfelejtett-e. A társaságban persze volt egy szinész is, a fekete srác. Ő is rendkivül szimpi, aranyos. Mondtam neki a lányomat, és igérte, hogy ha itt lesz, akkor segiteni fog neki, amiben tud, bár neki is szüksége van kapcsolatokra. Szóval ez a nap egyszerűen fantasztikus volt. Nagyon vágyom oda vissza, remélem hamarosan ujra körbenézhetek arra, mert egy fantasztikus hely, ja és a környék legszebb állatkertje is itt van.
Másnap itthon ünnepeltük a pulykákat. Eljöttek a gyerekei a szállásadómnak, és itt csináltak egy gyors ebédet. Mondanom sem kell, hogy itt az ebéd nem levesből és második féléből áll. Neemmm!!!! Szendvicset csináltak, én hülye meg azt hittem, ez az előétel. Kicsit éhes maradtam, ugyhogy később be kellett pótolni a kalóriákat.
Nagyon kedves lányai vannak, kicsit beszélnek magyarul, az idősebbik pedig több magyar kaját is tud főzni. Ez is egy kellemes nap volt, csak gyorsan elszállt.
A szombatom is érdekesen alakult. Ugy tűnt, végre találkozhatok valakivel, de miért is ne, elkerültük egymást. Ez egy néger faszi lett volna, kicsit tartottam is az egésztől, igy csak olyan helyre mentem volna vele, ahol sokan vannak, és még a nappali órákban. Mivel nem jött el, igy egyedül bóklásztam a KODAK szinháznak nevezett, szerintem bevásárló udvarban. Itt is csináltam képeket. Mint látjátok, nagyon hangulatos épület, tele üzletekkel, kajázdákkal, mozikkal. Ide is szeretnék visszajönni egy jó filmet megnézni. Ez egyik hangulatos étteremben ebédeltem, fotó mellékelve, ahol a hatvanas évek stilusában volt kialakitva minden. Fizom szenyát ettem, és jólakottan indultam haza, amikor a jó zenére, betévedtem egy fiatalos ruhaboltba. Na nem kellett volna. Minden le volt árazva,de szerencsére semmi nem az én izlésem, és méretem volt, igy csak egy cipőt tudtam venni nagyon drágán, potom 5 dollárért.
Jól olvassátok, 5 dollárért..... közel 20 dollárról volt leértékelve, és nem tudtam otthagyni. Persze leopárd mintás. Aki ismer, az tudja, hogy ez a mániám. Szóval jólakottan, friss vásárlással simán hazaértem, és most már elég jól tudok közlekedni is a rengetegben.
Ma hétfő van nálunk, igy jönnek nemsokára a haverok kártyázni, remélem valaki hoz valami jó hireket nekem.
Továbbra is várom a pozitiv energiákat Tőletek, hogy megcsörrenjen a telefonom munkaügyben.
Sajnos nem látom, hogy kik olvassák a blogomat, ezért annyira örülnék, ha mindenki legalább egy tetszés, vagy nem tetszés jelet küldene, hogy tisztában lehessek vele, hogy érdemes e még irogatnom.
Kommentek is jöhetnek, van akinek válaszoltam, de szerintem csak a blogon lehet megnézni.
Elkezdtem a fotókat is feltölteni, de elég lassan halad, azokat is láthatjátok.
Na hát akkor bucsuzom, remélem legközelebb már pozitiv hirekkel jöhetek.
Puszi mindenkinek, legyen nagyon kellemes hetetek: Tótmari, Toma, Anyuci, Nővéred, Maca, Keresztanyu, Mary, Tomacsek