Hát eljött az ideje, hogy beszámoljak részletesebben az uj helyemről.
De mielőtt erről irnék, elmesélem mi minden történt az utolsó pár napban.
Szóval, vasárnap kezdtem egy uj helyen dolgozni. Ide csak kéthetente kell mennem, és jóformán 4-5 óra alatt végzek, és annyit fizetnek, mint máshol egy napra. Na ez jól hangzik, és mindenképp meg tudom tartani majd a jövőben is. Ezt követően “elszaladtam”(majdnem szószerint) az idős hölgyhöz, és igy két munkát is letudtam egy nap alatt. Ha ilyen lenne minden nap, nem is kellene elköltöznöm. De sajnos nem ilyen.
Viszont ez volt az utolsó szabad vasárnapom, és ugy gondoltam itt az ideje, hogy kedves barátaim, akik itteni életemben segitettek, végre megismerjék egymást.
Hát meghivtam a házunkba öreg barátomat két magyar hölgy vendégével, valamint egy amerikai hölgyet, akinek sokat köszönhetek, és már több mint egy éve nála dolgozom. Nem vacsorát készitettem, csak egy almáspitét dobtam össze még előző este vendégváróként. Azt hiszem tetszett nekik, mert gyorsan elfogyott. Mindenki szimpatikus volt egymásnak, lakótárs barátnőmtől és kisfiától meg el voltak alélva. Na ez nem is csoda. Rendkivül intelligens és kedves emberkék, hiányozni is fognak. Ugy gondolom ez a rövidke találkozás jól sikerült, és valamennyire helyettesitette a régebben tervezett nagy bulimat. A szobámtól is el voltak ájulva, és megértették miért is hagyom itt nehezen ezt a helyet.
A héten még jártam egy másik ház takaritásánál, ahová szintén szivesen járok, mert elég gyorsan el tudom végezni a dolgomat, és még a ház is tetszik. Itt viszont csináltam magamnak egy nagy problémát. Valahogy mindig csinálok valami gondot magamnak akaratom ellenére, amit utána helyre kell hozzak. Történt ugyanis, hogy mint már a facebookon is láthattátok, elcsesztem a tulajdonos kedvenc asztalkáját. Ez az asztal a 60-as években készült, design darab, bár nem látszik rajta, de állitólag még drága is. Na én kis naiv, okos takaritónőcske, le akartam takaritani kicsit jobban, mint máskor, és gondoltam nyomok rá kis vegyszert. De a vegyszer kimarta az asztal szinét. Mondanom sem kell, hogy amikor meglátta a hölgy, azonnal rosszul lett. Én akkor fogtam fel, hogy mit is csináltam. Most kereshetek rá valami szert, ami visszahozza a szinét. Kaptam néhány jó tanácsot, köztük van amit ki fogunk próbálni, és imádkozzatok, hogy hatásos legyen. Tök ki vagyok!!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!
Hát ez van! Most már nem tudok mást tenni, mint megveszem nekik a festéket, és ők próbálkozzanak rendbe hozni.
Most megint, mint máskor is az idős nénitől irok. Drága épp alszik, hajában hajcsavarókkal. Utóbbi időben nagyon szomoru volt. Szeretne otthon lenni, de sajnos már nincs hová mennie. A lánya berakta ide, ahol azért foglalkoznak vele, és szép körülmények között van, de nincs otthon. Ma vagyok vele utoljára, mert jövőhéttől uj életemet fogom egyengetni.
Hát még erre a napra besűritettem egy látogatást öreg barátomnál. Ki tudja mikor lesz időm legközelebb elmenni hozzá? A magyar hölgyek is csak ebben a hónapban vannak még itt, megkedveltem őket is, igy hát jól esett egy esti dumcsi parti velük a jó kis turóscsusza mellett. Öreg barátomnál egyébként a szokásos kártyaparti volt, ahol kivételesen mindenki megjelent. Most találkoztam azzal az idős urral is, akiről irtam, hogy mennyire beteg. Sajnos nagyon látszott rajta, hogy nincs jól, nem is maradt sokáig, mint máskor. Nagyon örültem viszont, hogy mindenkivel találkozhattam, és egyben elköszöntem egy időre tőlük.
Este elég későn értem haza, ahol barátnőm már nagyon várt. Azt mondta, hogy most döbbent rá, milyen lesz nélkülem ez a ház. Nagyon hiányozni fogok nekik, és mindenképp megigértette velem, hogy amilyen gyakran csak tudok, látogassam meg őket.
A hétnek még nincs vége, és addig is minden napra van munkám, (szerencsére) és szinte utolsó nap is a munkámból, vasárnap este fogok költözni.
Hová is?! Hát Beverly Hillsbe. Ugye nem hangzik rosszul? Hát még ha elmondom, hogy a szomszédban Steve Martin lakik, az utcában meg Tom Cruise, vagy a közelben Christina Aguilera? Na milyen? Alig várom, hogy valamelyikkel összefuthassak, és néhány fotót csináljak.
A család egyébként magyar, három gyerekkel, hat kutyával, egy papagállyal, és egy macskával. Jó kis állatkert. A gyerekek közül az egyikkel már találkoztam. Ő a kislány, és ezerszer szimpatikusabb már az első találkozásnál is, mint a régi család, akikről olvashattatok. Van még két fiú, őket még nem ismerem, de fotók alapján nagyon szépek. A szülők fiatalok, jó fejek, és vagánynak tűnnek. Kifejezetten örülök ennek a lehetőségnek, annak ellenére, hogy első körben nem akartam elfogadni. Igen tudom hülye vagyok, nem gondolkodom sokszor reálisan, vagy csak a jelennek élek, de végülis a Panka és barátnőm segitségével átgondoltuk a lehetőségeket, és rájöttem, hogy milyen szerencsés is vagyok ezzel az ajánlattal. Heti öt napot dolgozom, és a szabadnapjaimon el tudom végezni a mostani meglévő munkáimat is. Ez azért is jó, mert egyrészt bármi közbejöhet, még mindig marad pénzbevételem, másrészt viszont többet félre tudok tenni. Kemény napok, hetek elé nézek, én sem tudom mennyire fogom birni. De muszáj!
Gondolom mindenkit érdekel, hogyan szereztem legujabb helyem. Nos, még egy évvel ezelőtt ismertem meg őket, az egyik ismeretlen, de azóta ismerős olvasóm segitségével. Akkor ajánlottak egy teljesen más lehetőséget. Eladó lehettem volna egy matrac boltban, csak végül nem vették meg az üzletet, és igy munkát sem tudtak adni. Azóta is néhány alkalommal beszéltem velük, egyszer meg karácsonykor a szinházban össze is futottam az apukával, és a lányával. Gyakran gondoltam rá, milyen jó lenne nekik dolgozni bármit is, és mint szokás, bevonzottam a lehetőséget. Erről már irtam pár alkalommal ezelőtt. Tudjátok, amikor dolgozni jöttem az idős nénihez, menetközben pont ők jártak a fejemben, és ezt követően egy órán belül megszólalt a telefonom, és ők hivtak. Megkerestek ezzel a munkával.
Azért sem akartam addig erről irni, amig nem költözöm, mert bármi közbejöhetett volna. Ami közbe is jött, csak nem rossz értelemben, hanem kicsit változott a felállás.
Pontosabban kiderült, hogy szeretnék a házukat eladni, és nem voltak biztosak abban, hogy igy szivesen költöznék. Szerencsére engem egy költözés nem zavar, életem során eleget költöztem, gyakorlott vagyok.
Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy lakótársamtól már megint kaptam egy jó tanácsot. Van egy 90 napos szabály, amit jó, ha Ti is betartotok. Ez arról szól, hogy az első három hónapban csak nyugiban kell lenni, figyelni, tanulni az uj környezetet. Kért, hogy ne vegyek még autót, ne kérjem meg őket semmire velem kapcsolatban, szóval háttérbe kell vonulni. A három hónap elteltével megismerjük egymást, és kiderül mennyire fog működni az együttélés. Tudjátok, mindenki lakva ismerni meg a másikat. És ez egy nagy igazság. Lehet, hogy én nem fogom birni a kemény munkát, lehet, hogy nekik nem leszek megfelelő, vagy szimpatikus. Ki tudja?! Mindenesetre első körben nem viszek mindent magammal. Szerencsére itt tudom hagyni a barátnőmnél bedobozolva az életem egy részét. A megvett butorokat, képeket, konyhai eszközeimet, szóval mindent itt hagyok egy időre. Azután, ha szépen és jól alakul, apródonként mindent magamhoz vehetek, és ujra kialakithatok egy tótmaris szobát, tótmaris életet az uj helyen. De addigis rakom össze a kis pénzecskémet a Panka sulijára, autóra, és a jövőbeni életünkre.
Most minden nagyon szépnek és jónak látszik, izgalmas napok előtt állok.
Még nem tudom mikor fogok ujra irni ide, de igérem nem fogtok lemaradni semmiről. Még hármat alszom itt, és elköszönök a háztól, ahol egy évet töltöttem. Szomoru, és egyben izgalmas pillanatok ezek. Csak reménykedem, hogy minden jól fog alakulni, és a terveimet, céljainkat meg tudom valósitani.
A következő jelentkezésemig viszont vigyázzatok magatokra, aki tud, gondoljon rám, és irjon nekem.
Kellemes hetet Nektek, jó kávézást az olvasás mellé.
Puszilok Mindenkit!!!!!